Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)
2003 / 1-2. szám - Szuromi Szabolcs Anzelm: A papi ordo fokozatainak fejlődése a kezdetektől a Statuta Ecclesiae Antiqua (V. sz.) fegyelmi hagyományáig
tudta nélkül nem cselekedhetnek.59 Az is látszik, hogy a legtöbb kánon egyöntetűen vonatkozik a három legfelsőbb klerikusi fokozatra, megkülönböztetés nélkül. 3. Összegzés Mindebből leszűrhető, hogy ugyan a diakónus-presbiter-püspök hármas hierarchia sajátos tulajdonságaiban nem különböztethető meg olyan tisztán az Egyház korai fegyelmi hagyományát összefoglaló két jelentős kánongyűjteményben, mint ahogy az a patrisztikus szerzők, elsősorban Szent Jeromos, Szent Cyprianus és Szent Ágoston írásai szerkesztett szövegének XI. századi joggyűjtemény szintű feldolgozásában megjelenik,60 de főbb vonalaiban, különösen a püspök sajátos hatalmát illetően, kirajzolódik. Másfelől viszont az is nyilvánvalóan megmutatkozik, hogy a püspök és a presbiterkollégium milyen szoros kapcsolatban van egymással. Ekkorra már az egyházi hierarchiában megtaláljuk az archipresbiter funkcióját, akinek elnevezése először Nazianzoszi Szent Gergelynél fordul elő (43. imádság),61 62 de Szent Jeromosnál is szerepel az egyházmegyei hierarchia taglalásánál 125. levelében. Ennek ellenére, mint láthattuk, a püspök sajátos módon is a presbiterkollégium fejeként jelenik meg. A püspök és a presbiterek segítéségére - azaz itt nem pusztán a püspök szolgálatára - vannak rendelve a diakónusok. így válik érthetővé annak a számos kánonnak a tartalma, amely a diakónusokkal kapcsolatban vagylagosan említi a püspök és a presbiter személyét. Az előttünk álló kép rávilágít a szent rendhez tartozó fokozatok egységes voltára és szoros összetartozására. Ennek a teológiai hátterét nagyon jól megvilágítja Szent Jeromos 52. levele, amely szerint a püspök nem „úr" a többi klerikus között, hi59 C. 40 „Presbyteri et diaconi praeter episcopum nihil agere pertentent. Nam Domini populus ipsi commissus est, et pro animabus eorum hic redditurus est rationem. Sint autem manifestae res propriae episcopi (si tamen habet proprias), et manifestae Dominicae, ut potestatem habeat, de propriis moliens episcopus, sicut voluerit, et quibus voluerit derelinquere. Nec sub occasione ecclesiasticarum rerum, quae episcopi esse probantur, intercidant; fortassis enim aut uxorem habet, aut filios, aut propinquos, aut servos. Et iustum est hoc apud Deum et homines, ut nec Ecclesia detrimentum patiatur, ignoratione rerum pontificis, nec episcopus, vel eius propinqui sub obtentu Ecclesiae proscribantur, et in causas incidant, qui ad eum pertinent, morsque eius iniuriis et malae famae subiaceat." PL 67. coi. 146. 60 Vö. SZUROMI SZ.A., A püspökökre vonatkozó egyházfegyelem patrisztikus gyökerei 91-92. 61 PG 36. coll. 493-606. 62 „Esto subiectus pontifici tuo et quasi animae parentem suspice; amare filiorum, timore seruorum est: et si pater sum, inquit, ubi est honor meus? et si dominus ego sum, ubi est timor meus? plura tibi in eodem uiro obseruanda sunt nomina: monachus, pontifex, anunculus. Sed et episcopi sacerdotes se sciant esse, non dominos: honorent clericos quasi clericos, ut et ipsis a clericis quasi episcopis deferatur. Scitum illud est oratoris Domitii: «ego te», inquit, «habeam ut principem, cum tu me non habeas ut senatorem»? Quod Aaron et filios eius, hoc episcopum et presbyteros nouerimus: unus Dominus, unum templum, unum sit etiam ministerium. Recordemur semper quid apostolus Petrus praecipiat sacerdotibus: pascite eum, qui in uobis est, gregem Domini prouidentes non coacto, sed spontanee secundum Deum, neque surpilucri gratia, sed uoluntarie; neque út dominantes in cleris, sed forma facti gregi et ex animo, ut, cum apparuerit princeps pastorum, percipiatis inmarcescibilem gloriae coronam. Pessimae consuetudinis est in quibusdam ecclesiis 27
