Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)

2003 / 1-2. szám - Szuromi Szabolcs Anzelm: A papi ordo fokozatainak fejlődése a kezdetektől a Statuta Ecclesiae Antiqua (V. sz.) fegyelmi hagyományáig

nusokból álló tagozódása.6 Jusztinosztól pedig már arról is tudunk, hogy 150-ben Rómában diakónus vitte az oltáriszentséget az egyházi közösségtől távollévőknek.

1. A SZENT REND FOKOZATAI AZ EGYHÁZATYÁKNÁL ÉS A KORAI ZSINATOKON

A szent rend (ordo) elnyerésének különböző fokozatai eredendően egy-egy szolgálatot jelentettek, így nem alkottak feltétlenül hierarchikus sort.7 Azonban már Tertullianus (+220 után), a Pergátló kifogás című művében tiltakozik az ellen, hogy az egyes fokozatokat minden rendszer nélkül váltogassák. Megkülönböztettek olyan rendeket, amelyek csak szolgálatot adnak, de az azt gyakorló még nem nevezendő papnak. I. Ince pápa (402-417) különbséget tesz felsőbb és alsóbb rendek között. Ezeket az alsóbb rendeket nevezték később kisebb rendeknek.8 Ide tartozott az acolytus - gyertyavívő -,9 10 11 12 az exorcista - ördögűző -10, a lector - felolvasó -11, és az ostiarius - ajtónálló -12, illetve a diakónus munkáját segítő szubdiakónus tisztsége.13 Intézményi fejlődésük végig követhető a II. századtól. Ez az újszövetségi papi ordó, és annak fokozatai, nem vezethetőek le más, még a levitikus papság formájából sem, hiszen hivataluk a pap-jézus Krisztus szolgálatára épül, amelyben egyben O maga az áldozat is. A szolgálat folytatódik az apostoli hivatásban, amely hivatalokra tagolódva jelenik meg a papi ordón belül, és amelynek minden fokozata függ az apostoli szolgálattól.14 Az Egyház már a III. századtól különös hangsúlyt helyez a klerikusok képzésére, amelybe beletartozik a szent iratok, teológiai írások, dogmák, és a leglényegesebb egyházfegyelmi szabályok ismeretének az elsajátítása. A Nikaiai Zsinat (325) beszámol arról, hogy a korai időkben előfordult, hogy egyes személyek röviddel a keresztség felvétele után, vagy azzal egyidejűleg elnyerték a presbiteri vagy püspöki fokozatát a szent rendnek. Azonban már a Nikaiai Zsinat is kívánatosnak tartotta, hogy megfelelő módon, mind tanulmányok, mind a ke6 Vö. Szent Ignác levele az efezusiakhoz. CAMELOT, P.Th. (ed.), Ignace d''Antioche, Polycarpe de Smyrne. Lettres. Martyre de Polycarpe (Sources Chrétiennes 10), Paris 1969. 56-79.

7 Vö. LEMAIRE, A., „L'Eglise apostolique et les ministéres" in Revue droit canonique 13 (1973) 19-46.

8 KURTSCHEID, B„ Historia, 46-50.

9 Kornélius pápa idejében (251-253) 6 akolitus volt Rómában.

10 Vö. pl. Laodiceai Zsinat 24. kánon „Quod non oporteat sacro ministerio deditos a presbyteris usque ad diaconos, et reliquum ecclesiasticum ordinem, id est usque ad subdiaconos, lectores, cantores, exorcistas et ostiarios, et ex numero continentium et monachorum, ingredi tabernas." JOANNOU, P. P. (ed.), Les Canons, 141.

11 Vö. pl. Traditio Apostolica c. 11. „Lector instituetur cum episcopus dabit ei librum, non autem imponetur manus super eum." BOTTE, B. (ed.), Hippolyte de Rome, La tradition apostolique. D’aprés les anciennes versions (Sources Chrétiennes 11), Paris 1968. 66.

12 Vö. pl. Constitutiones apostolicae II. 26. 3. METZGER, M. (ed.), Les constitutions apostoliques (Sources Chrétiennes 320), I. Paris 1985. 237.

13 Vö. pl. Elvirái Zsinat 30. kánon „Subdiaconos eos ordinari non debere qui in adolescentia sua fuerint moechati, eo quod postmodum per subreptionem ad altiorem gradum promoveantur: vel si qui sunt in praeteritum ordinati, amoveantur." HEFELE, J.-LECLERCQ, H., Histoire des condis, 1/2. Paris 1907.237.

14 Vö. VANYÓ, L., Bevezetés az ókeresztény kor dogmatörténetébe, Budapest 1998.112-115.

—-------- 20 =-----