Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)
2003 / 1-2. szám - Rózsa Huba: A lelkiismeret kérdése az Ószövetség bibliai hagyományában
világában végbemenő folyamatokat. Ezek részben felfedik az emberi személy természet adta struktúráját, részben azonban az ember erkölcsi döntésein át elvezetnek a bűn, a bűn elismerése és a megtérés, az emberi esendőség és Isten üdvözítő tettének, a megbocsátásnak és az esendő embert megváltoztató isteni kegyelemnek biblikus-teológiai tanításához. A szív fogalma tehát feltételez egy sor olyan adottságot, amelyek felvetik azt a problémát, hogy az Ószövetség miként látja vagy ismeri a lelkiismeret kérdését. A bibliai hagyomány szerint az izraelitának Isten igéjére kell figyelnie, azt elfogadni, és engedelmesen követni. Ugyanakkor fennáll annak a lehetősége is, hogy azt elutasítja. Ezért az Ószövetség ismételten felszólít a JHWH akarata melletti választásra és döntésre. Ebben a folyamatban a szívnek, mint az ismerés és a döntés helyének fontos szerepe van, különösen a deuteronomisztikus hagyományban. A Deuteronomium 30. fejezete szerint a szívet, mint az értelmi tevékenység helyét, JHWH tórája ismeretének kell betöltenie (Dt 30,2.6.10.14 vö. Jer 31,32; Ez 36,26 köv.). Fennáll azonban a választás lehetősége, mint két út, JHWH akaratának követése vagy elutasítása (Dt 30,15), a szív elfordulása (Dt 30,17). Ugyanez a szív, mint az ismerés és döntés központja ismeri fel az ember eltévelyedését JHWH akaratától, vagyis a szívében képes az ember önmagára reflektálni, és önmagával kapcsolatban állást foglalni. Különösen a Deuteronomisztikus Történeti Mű írásaiban találunk olyan eseteket, amikor a szív a cselekedetek (jó vagy rossz) megítélésénél a bűnös magatartásra „szívveréssel" válaszol: „Ám utóbb megdobbant Dávid szíve (ins TIT35 *p szó szerint: megütötte Dávid-szíve őt, ti. Dávidot), miután levágta Saul köntöséről a bojtot” (lSám 24,6 vö. 13. v.); „Miután számba vétette a népet, Dávidnak megdobbant a szive (intt Trr35 szó szerint: megütötte Dávid-szíve őt ti. Dávidot). így szólt hát JHWH-hoz: „Nagy bűnt követtem el. De bocsásd meg, JHWH, szolgádnak ezt a bűnt, mert ostobaságot csináltam. ” (2Sám 24,10 vö. 3); „Akkor ne okozzon botrányt és szívbotlást (zh 5"i035), hogy ok nélkül ártatlan vért ontottál uram, és saját kezeddel szolgáltattál magadnak igazságot" (lSám 25,31). A mások ellen elkövetett rossznak is tudatában van a szív: „Aztán azt mondta a király Siminek: „ Tudja a te szíved (=emlékszel) ("1335 irr), mennyi rosszat tettél atyámnak". Jób a barátaival való vitában, az őt ért vádaskodásra ezt válaszolja: „Igazamhoz ragaszkodom, nem mondok le róla. Egyetlen napomért sem vádol szívem ('335 sprrté?)" (Jób 27,6). Megemlíthetjük még Jákob fiainak lelkifurdalását a József ellen elkövetett tettük miatt, bár a szívvel összefüggő kifejezések egyike sem található a szövegben (Gén 42,21). A felsorolt esetek közel állnak ahhoz a lelkiismerethez, amely az embert cselekedeteire emlékezteti jó vagy rossz minősítéssel. Az Ószövetség is ismeri a rossz tett után jelentkező gyötrő lelkifurdalást, és ezt tényszerűséget ragadják meg a fentebb idézett bibliai helyek.11 Az Ószövetségben azonban nem találunk kifejezést a lelkiismeretre, mert a lelkiismeret hangjának nem tulajdonít önértéket. Ez a hang ugyanis Isten hangja, amely az embert számadásra szólítja. Amikor az ember a saját múltjának tetteivel szembesül, annak megítélésében nem a saját, hanem Isten szava lesz döntő, s az szólítja bűnbánatra vagy ve- zeklésre. A tudatos és felelősségteljes cselekvést Isten igéje teszi lehetővé, amely az em11 A modern fordítások a felsorolt bibliai helyeken ténylegesen gyakran lelkiismerettel fordítják az idézett héber kifejezéseket. 17
