Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)
2003 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: Lelkiismeret - jog - törvény
5. Mikor nem kötelez az egyházi törvény? További kérdés: Mikor nem kötelez lelkiismeretben egy jogi norma? 1. Ha nem én vagyok a címzettje; 2. Ha területileg vagy személyi vonatkozásban illetéktelen (törvényhozó) hatóság hozta; 3. Ha ellentétes az erkölcsi renddel (az egyház jogrendjében nem válhat jogossá olyan cselekedet, amit a törvény nem tilt ugyan, de ellentétes az erkölcsi renddel), vagyis az isteni joggal, törvénnyel; 4. Ha nem hasznos, vagyis ellentétes a közjóval; 5. Ha erkölcsileg vagy fizikailag követhetetlen, azaz rendelkezése túlzó, irreális. 6. Ha nem ésszerű, nemcsak a szabályozott dolog természetét illetően, hanem az isteni ráció tekintetében is. Az ésszerűségről alapvetően szintén az illetékes hatóság dönt, kivétel lehetséges, lásd alább. Ezek alapján belső okból is megszűnhet az egyházi törvény, megszűnik következésképp kötelező ereje is. Lehetségesek azonban olyan szituációk, amikor a hívő és érett lelkiismeretű ember szembeütközésbe kerül a kánoni törvénnyel, és ez a lelkiismereti ellenvetés jogos, s a norma is érvényben van, ésszerű az általános esetre, de a konkrét szituációban mégis igazságtalan. Jóllehet az egyházi törvényhozó mindig igazságosnak és ésszerűnek vélelmezendő, előfordulhat, hogy az általa hozott törvény alkalmazása adott esetben mellőzendő.6 Mondván inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek. Ez azt is jelenti, hogy a kánonjogban a törvény, a norma ésszerűsége nem vezethető vissza minden további nélkül a puszta logikai-formális koherenciára, vagy a társadalmi hatékonyságra, hanem a legfőbb értékkel való koherenciát is jelenti, ez pedig a lelkek üdvössége és Isten dicsősége. A norma absztrakt, s emiatt nehézséget jelenthet a konkrét helyzetre való applikálása, vagy a törvényhozó több lehetséges és hasonlóan erős érveken alapuló megoldások közül egyet ruházott fel kötelező erővel, mert a problémát jogilag rendezni kellett és a szituáció természete nem engedte meg az alternatíva törvénybe iktatását. A kánoni jog részét képezi az isteni jog, akkor is, ha nem jelenik meg a törvény szövegében, s ez mindig hatályban van. Nagyvonalakban a jog antinómiáinak feloldásáról volna szó. Melyek ezek: igazságosság-törvényesség, autonómia-heteronómia, individualitás-szocialitás, szabadságegyenlőség, konkrétság-elvontság.7 „Kétségtelen, hogy a jog biztonsága és igazságossága között belső feszültség áll fenn. A jogbiztonság követelményéből fakadó kívánalmakat a kánoni jogrendben nem lehet teljesen kielégíteni azokban az esetekben, mikor az isteni jog elveit kell szem előtt tartani, hiszen ezek az elvek olyan természetűek, hogy nem teszik lehetővé az engedményt a jogbiztonság érdekében a jog igazságosságának a rovására. Hogy az egyházjog a legfőbb céljából, a lelkek üdvösségének szolgálatából fakadó követelményeknek eleget tegyen, nem elegendőek a pozitív emberi jog szokásos eszközei. így a kánoni jogrendben nem lehet kizárólag az egyházi jog előírásainak figyelembevételére szorítkoz6 Vannak szerzők, pl. Turchi, Berlingó, akik a lelkiismereti ellenvetés jogáról beszélnek. BERLINGÓ, R., L'obiezione di coscienza nello stato e nella chiesa, in: Folia Theologica 5 (1994) 37-52; TURCHI, V, L'obiezione di coscienza nell'ordinamento canonico, in: AA.VV, Comunione e disciplina ecclesiale (Studi giuridici XXVI.), Citta dei Vaticano 1991,139-183. 7 AA.VV., II diritto nel mistero della Chiesa /., (Quaderni di Apollinaris 5), Roma 1988, 45. 124
