Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)
2003 / 3-4. szám - Kocsis Imre: A lelkiismeret az újszövetségi írásokban
erősek szabadsága nem válhat a gyengék botránkozására (8,9). Ez lényegében annyit jelent, hogy a „felvilágosultak" magatartása nem vezethet oda, hogy a gyengéket saját lelkiismeretükkel ellenkező vagy lelkiismeretük által nem jóváhagyott cselekedetre indítsa, hiszen az az ő vesztüket (kárhozatukat) okozná (8,11). Az apostol itt azt feltételezi, amit a Római levélben fogalmaz meg kifejezetten: aki a lelkiismerete ellen cselekszik, bűnt követ el (vö. Róm 14,23). Ám ezért a bűnért az erősek is felelősek. Pál igen kemény szavakkal figyelmezteti őket erre, amikor félreérthetetlenül tudtukra adja: aki a szabadság megfontolatlan használatával keresztény testvérét bűnre indítja, Krisztus megváltó műve ellen cselekszik (8,12). Míg a 8. fejezetben inkább általános jellegű eligazítás található, a 10. fejezet végén (10,23-11,1) konkrét útmutatások következnek. Persze az egyetemesebb érvényű tanítás ebben a szakaszban sem hiányzik, miként azt a bevezető alapelv tanúsítja: „Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de nem minden szolgál épülésre. Senki se keresse a magáét, hanem azt, ami a másé" (10,23-24). Az igazi szabadság sohasem önző érdekek keresésében áll, hanem abban, hogy az ember szabaddá válik mások számára, és a közjó érdekében munkálkodik. A bevezető alapelv után Pál először két olyan esetet említ, amelyben a korintusiak bármiféle aggály nélkül gyakorolhatják szabadságukat. Az egyik példa a piacon árult húsra vonatkozik (10,25). A piacon ugyanis az áldozati szertartásokból és lakomákból származó húst külsőleg nem lehetett megkülönböztetni más húsárutól. Az apostol egyértelműen kijelenti: senki sincs kötelezve arra, hogy lelkiismereti okokból bármiféle vizsgálatot kezdjen. Hasonlóan értékeli azt az esetet is, amikor a keresztényt egy pogány ismerőse hívja meg étkezésre. Most sem szükséges az étel eredetére rákérdezni, hanem szabadon el lehet fogyasztani mindent, amit felszolgálnak (10,27). Feltűnő, hogy Pál mind a két a példa kapcsán hangsúlyosan utal a lelkiismeretre a 8iá TÍ]y CTui'eíSriaii' (dia tén szüneidészin) formával. Ez a megjegyzés valószínűleg a gyengék álláspontjával kapcsolatos, akik a piacon és a vendégségben mindenképpen szükségesnek tartották, hogy a megvásárolt vagy felszolgált étel származásáról meggyőződjenek. Bár a szövegegységben Pál alapvetően az erőseket buzdítja, most rejtetten a gyöngéknek is tanítást ad, amennyiben rámutat: nincs szükség arra, hogy túlzott aggályoskodással önmagukat és szabadságukat gúzsba kössék. A pogány ismerősnél tett látogatás során azonban előadódhat olyan helyzet is, amelyben már nem lehet korlátlanul alkalmazni a fentebb említett keresztény szabadságot. Ha ugyanis a jelenlevők közül valaki kifejezetten felhívja a figyelmet arra, hogy a felszolgált hús a bálványok áldozatából való, már nem megengedett az étel elfogyasztása (10,28). Pál hangsúlyozza, hogy az ételtől való megtartóztatás arra való tekintettel szükséges, aki a figyelmeztetést tette, valamint a „lelkiismeret miatt" (8iá tt)v ain/eíÖTicjiv), majd hozzáteszi: „nem a te lelkiismeretedet értem ezen, hanem a másikét" (10,29). A megfogalmazás rendkívül tömör, s így érthető, hogy a biblikusok eltérő módon értelmezik a mondatot. Egyesek szerint a „lelkiismeret" szót a korábban említett személyre kell vonatkoztatnunk, vagyis arra, aki a hús származási helyére felhívta a figyelmet.42 Minden 42 Vö. Conzelmann, H., Dér erste Brief an die Korinther, Gottingen 1969, 210; Lang, E, Die Briefe an die Korinther, Gottingen 1986, 131; WOLFF, C., Der erste Brief des Paulus an die Korinther II, Berlin 1982, 61; Schnackenburg, R., Sittliche Botschaft, 55. 110
