Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)

2003 / 3-4. szám - Kocsis Imre: A lelkiismeret az újszövetségi írásokban

A CTuveíSriüis főnév a Kr. e. 2. századig csak ritkán jelenik meg a görög irodalomban, és csak az 1. századtól válik igazán használatossá.7 A auveíSiqais mellett gyakori a vele rokon és azonos értelmű auvetSós (szüneidosz) is, amely a formát tekintve a crúvoiöa ige participiuma, de önálló, semleges nemű főnévként is használatos volt. Ezek a szavak persze igen széles jelentéstartalommal bírtak: mások tetteinek vagy dolgainak az ismerete; saját cselekedetekre való emlékezés (erkölcsi ítélet nélkül); öntudat.8 Ám jó néhány esetben kifejezetten a gonosz tettek tudatosításáról van szó. Szicíliai Diodórosz a Világ- történelemben így ír az anyagyilkos Alkmeónról: „Gonosztettének tudata őrületbe kergette."9 Hasonlóképpen nyilatkozik Halikarnasszoszi Diönüsziosz egy Kolorian nevű harcosról, akit a háború során elkövetett kegyetlenségei miatt folyamatosan „nyugtalanított a lelkiismeret" (eTdporrre 8’ctÜTÓv f] ouveíSriais).10

A morális értelemben vett lelküsmeret témája nagy szerepet kap Plutarkhosz (Kr. u. 1. sz.) írásaiban, amit a crumSós főnév gyakorisága is jelez. Plutarkhosz igen szemléletesen írja le a rossz lelkiismeretet, amely a múlt alapos ismerőjeként folyamatosan emlékeztet a bűnökre, s ezáltal pokoli kínokat idéz elő. A lelkiismeret olyan, mint a seb a testen; állandó szemrehányásokat tesz, melyek jobban égetnek, mint a külső tűz.11 A hellenista pogány irodalmat tekintve újszerű vonás, hogy Plutarkhosz azt is fontolóra veszi, miként lehet ezt a helyzetet orvosolni. A belső gyötrelmektől való megszabadulás egyetlen módja a megtérés, hiszen általa a bűnös „eldobja" magától a rossz lelkiismeretet.12

Mindent egybevetve elmondhatjuk: az újszövetségi korban a profán görög irodalom ismeri már a morális értelemben vett lelkiismeret fogalmát, bár teljesen egységes szemléletről nem beszélhetünk. Mindenképpen szembetűnő azonban, hogy a lelkiismeret szerepe alapvetően múltbeli tények megítélésében, nem pedig jövőbeli cselekedetek előkészítő irányításában áll.13 Arra is érdemes felfigyelni, hogy a hellenizmus irataiban csakis a rossz lelkiismeretre találunk példát, a „jó lelkiismeretre" nem.14 A lelkiismeret feladata tehát majdnem kizárólag az elkövetett bűnök tudatosításában áll. Pozitív szerepet legfeljebb azáltal kap, hogy a belső gyötrelem által lehetőséget nyújt az eddigi életmód felülvizsgálatára és megváltoztatására. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a megállapítás csak az újszövetségi kort megelőző görög nyelvű iratokra vonatkozik, hiszen a

7 A főnév legelőször Démokritosz egyik írásában (fragmentum 297) fordul elő, de még nem szoros értelemben vett lelkiismeretet jelöl: „Az emberek közül sokan, akiknek nincs ismeretük a halandó természet felbomlásáról, de az élet nyomorúságának tudatában (auveiSfjoei. 8é év tü (Jlci) KaKOTTpaygoaúvris) vannak, életük idejét nyomorultan nyugtalanságban és félelemben töltik, amikor hazug mítoszokat költenek a halál utáni időről."

8 Vö. Pierce, C., Conscience, 13-20; Maurer, e, owotSa, 900-902; Kránitz M., Lelkiismeret, 11-13.

9 IV, 65,7.

10 Antiquitates Romanae VIII, 1,3.

11 De tranquillitate animi 18-19.

12 De iis qui sero a numine puniuntur 21.

13 Az első szempontra a conscienda consequens, a másodikra a consdencia antecedens megnevezéseket szokás használni.

14 Az á<t>a0Ti csw€Í8r|cn.5 (jó lelkiismeret), illetve vele azonos értelmű kifejezések ugyan elvétve előfordulnak görög filozófusok (Perander, Epiktétosz) nevében közreadott írásokban, de ezek hitelességét a kutatók kétségbe vonják. Vö. Maurer, C, aúvoiSa, 901. Az első egyértelmű példa a „jó (tiszta) lelkiismeretre" egy Kr. u. 136-ból származó papiruszban (Posl II, 17,10) található.

—— 103 ==-------