Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 3-4. szám - Máté Zsuzsanna: Sík Sándor vallásos témájú drámaírói művészetéről
Teológia 2002. 3-4. szám MÁTÉ ZSUZSANNA Sík Sándor vallásos témájú drámaírói művészetéről* Egyre többen vagyunk, akik nem ülhettünk a pesti Piarista Főgimnázium vagy éppen a szegedi Ferenc József Tudományegyetem Auditorium Maximum előadótermének padsoraiban, netán a templomokban, hogy Sík Sándort hallgassuk. Sokan nem tartozunk ahhoz a nemzedékhez sem, akik közül többen az Elet, a Zászlónk vagy a Vigília szerkesztőségi szobájában köthettek vele ismeretséget, s már azokhoz sem, akik a különböző cserkésztáborokban együtt kirándulhattak vele vagy netán hallgathatták őt verseit szavalva. Több mint három évtizede már csak olvashatjuk Sík Sándort és leírt szavain - versein, drámáin, irodalomtörténeti, esztétikai tanulmányain, teológiai írásain - keresztül ismerhetjük meg gondolatvilágát, kerülhetünk közelebb személyiségéhez. S emellett, ami legalább ennyire fontos, még mindig tanulhatunk tőle s még mindig meg- gondolandóak írásai. A XX. század históriájának világához tartozik a Sík Sándor-i élet megtörténtsége és annak szellemisége is: a költő, a drámaíró, a tanár, a professzor, irodalomtörténész és esztéta elfeledett életműve. Az ismeretlenség feloldása elsősorban a Sík Sándor-i szövegek olvasatán keresztül történhet meg, így tanulmányírói szándékom is ehhez kapcsolható: az újraolvasásra való szubjektív késztetés létrehozásához. Ahhoz, hogy e tanulmány közvetítő, értelmező és összehasonlító szándékának a segítségével akár, vegyünk kézbe egy-egy Sík Sándor-szöveget, egy verset, egy drámát, vagy éppen egy teológiai írását. Sík Sándor szerint, az interpretációs szakadék, ami egy nem keresztény világképű befogadó és a vallásos irodalom között van, magának a katolikus költőnek, írónak, drámaírónak a tragédiája. Ezt a fajta tragédiát, annak többszörös átélését bizonyítja egy másik tanulmányának gondolatmenete: „A katolikus író, ha mint ember nem is, de - és az alkotásra ez a döntő- mint író szükségképpen tragikus sorshelyzetben érzi magát. Tragikus végzetesség- gefáll ugyanis szemben közönségével: olvasóival, kritikusaival, sőt utókorával, legalábbis ennek avval a kétségtelenül nagyobb felével, amely nem lélek szerint és mindenestül katolikus. A katolikus lelkiség a maga potenciális egyetemességében, minden irányú kitárulásra, értésre és ölelésre késztető lendületében minden emberit képes átélni, tehát immanensen megérteni és értékelni is. A katolikus lélek katolikus módon, azaz egyetemes fogékonysággal fogad be. A hívő és erkölcsös ember átélte vagy átélhette a hitetlenség és a bűn, a kétely és a kísértés, az elbukás és a felemelkedés minden tragikus élményét: hiszen megharcolt ezekkel a kísértésekkel, talán véres, talán mindennap megújuló küzdelemben győzte vagy győzi le őket; hogyne ismerné, hogyne értené * A tanulmány az AMFK Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíjának támogatásával készült.
