Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 1-2. szám - Bolberitz Pál: Cusanus, az egység filozófusa
pozott, azonosan strukturált, jóllehet mégis különböző módon létező valóság. A világ „korlátozott végtelen" (infinitas contracta), és ugyanakkor „korlátozott egység" (contracta unitas).22 Nézete szerint a világ teremtése (creatio) nem más, mint „explicatio", melynek során Isten mintegy „kifejti", „kibontakoztatja", közli önmagát úgy, hogy az O egységéből a teremtés aktusában korlátozott egység lesz, ami a világ összetettsége, téridőbelisége, mozgása-változása által lehatárolt „egység a sokaságban", ám ez az implicit egység (a teremtő Isten „nyoma" a világban, „vestigia Dei" - amint ezt Szent Ágoston tanítja) egyben a világ mennyiségi-anyagi létformájának szellemi, transzcendens, sőt természetfölötti lehetőségi feltétele. A teremtés szintjén - a cusanusi teremtésontológia tükrében - az isteni végtelenség tehát „kifejti" (explicatio), illetve kinyilatkoztatja (revelatio) önmagát a teremtett-véges dolgok sokaságában és sokféleségében, míg az isteni örökkévalóság az időbeli egymás- utániságban (successio) fejezi ki azt, hogy az idő részesedés az örökkévalóság el nem múló jelentésből.23 Mindazonáltal Cusanus tudja, hogy a teremtő és teremtmény viszonya végső soron felfoghatatlan az emberi elme számára, de értelmi megközelítések formájában a titok közelébe lehet jutni, melynek megvilágítására gyakorta használ geometriai és aritmetikai analógiákat. Isten és a világ viszonyának vizsgálata korábban és később is sok fejtörést okozott keresztény és nem keresztény (vö. középkori iszlám és zsidó filozófia) bölcselőknek egyaránt, s ilyenkor Isten eltúlzott transzcendenciája, illetve immanenciája kísért. Cusanus megközelítései e témakörben mégis maradandó értéket hordoznak még akkor is, ha panteizmussal vádolták, ami ellen ő élénken tiltakozott (vö. De apologia doctae ignorantiae). Cusanus egység-filozófiájában a világ harmonikus rendszer. A világ - nézete szerint - a véges dolgok sokaságban megnyilvánuló halmaza, de nem rendezetlen halmaza, mivel minden dolog oly pontosan igazodik a másik taghoz ebben a rendszerben, hogy így a világ összhangja nem más mint „egység a sokaságban".24 Az universum mint egységes rendszer nem más, mint az isteni abszolút és egy-szerű egység kibomlása, ugyanakkor a világ minden egyes része az egész universum egységét tükrözi vissza. A világnak van „lelke" (anima mundi) - vallja Cusanus, amiről már Platón is beszél, s amit Arisztotelész physis-nek (natura), természetnek mond, ám Cusanus mégsem bizonyul ebben a vonatkozásban sem Platón szolgai követőjének, mert szerinte a „világ lelke", ami ezt élteti, maga a teremtő Isten, „aki mindent mindenben mozgat", és akinek örök Igéjében (a Fiú) aktuálisan léteznek a lényeget adó formák, melyek a világ individuális létezőiben csak korlátozott és lehatárolt formaként fejhetik ki hatásukat (formae contractae).25 Brixen püspöke tehát semmiképpen sem úgy tekint a természetre mint valamiféle „közvetítő" nagyságra, ami Isten és a világ „között" helyezkedik el, hanem épp ellenkezőleg: kozmológiájában azt hangsúlyozza, hogy nincs közvetítő „állomás" a teremtő művében az aktuális végtelen (teremtő Isten) és a potenciális végtelen (a teremtett világ) között. Mivel a véges dolgok - Cusanus rendszerében - az egész univerzum tökéletességét tükrözik részleges formában, az emberre is kiterjeszthető ez a felismerés, hiszen az emberben harmonikus egységként léte22 Uo. 2,4 23 Cusanus ebben a témakörben Platón elgondolását követi, aki szerint az idő az örökkévalóság „képmása", ugyanakkor nem veti el az idő teremtettségének gondolatát, (vö. De venatione sapientiae, 9) 24 „Unitas in multiplicitate" (vö. De docta ignorantia, 2,6) 25 Vö. uo. 2,9 és Idiota de sapientia 3,13 8
