Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 1-2. szám - Rózsa Huba: A bibliai őstörténet és az ókori Kelet irodalmi hagyománya
Tiámat a keserű vizeknek és tengernek istennője. A két víz, azaz a két isten állapotát az ősi békesség, kiegyenlítettség jellemezte. Összekeveredésük új isteneknek adott életet (I. tábla). Az istenek születésével azonban harc bontakozik ki a szülők és a gyermekek között, minthogy Apszu és Tiámat nem tud nyugodni a tőlük származó új istenek zaja miatt. Apszu elhatározza elpusztításukat, az isteneknek azonban sikerül őt uralmuk alá vetni, de Tiámattal tehetetlenek. Tiámat külsőleg is mint szörny mutatkozik be. Borzalmas erő, visszataszító külső jellemzi. Tizenegy óriás démont hív életre segítségül, akik éppen olyanok, mint úrnőjük. Majd új férjének, Kingunak adja át a főparancsnokságot az istenek elleni harcban. Velük ellentétben az új istenek egy tanácskozás során Marduknak kezébe teszik a védelem ügyét, és győzelem esetén világuralmat ígérnek neki. Marduk tekintetével megbénítja ellenségeit, legyőzi Tiámatot. Mindaz, ami eddig történt, az egyébként nem kozmológikusan alkalmazott istenharcot is beleértve, még a teremtés előtti állapothoz tartozik, amelyben az őstengerből (Apszu/Tiámat) létrejönnek az ősistenek (Apszu/Tiámat, Lahmu/Lahamu, Ansar /Ki- sar=ősállapot 1. fázisa), majd a kozmikus istenek (Anu, Ea, Marduk=ősállapot 2. fázisa). A teremtés csak Tiámat legyőzése után történik, amikor Marduk megkezdi teremtői munkáját. A megölt Tiámat testéből alkotja az égboltot, az alsó és felső vizeket (IV tábla): „Pihent az Úr (Marduk), a holttestekre nézett s bölcs gondolat, művészies terv fogant szívében. Kettévágta Tiámat törzsét, két félre, mint kagylót, osztotta; egyik feléből teremtette a magas égnek kupoláját; zsilipeket rakott alája, zsilipek mellé őrízőket s megtiltó, hogy a fenti vizeket parancsa nélkül kieresszék. "9 Marduk ugyancsak Tiámat testéből alkotja az eget és rajta a napot, holdat és a csillagokat (V. tábla). A legyőzött Kingut kivégezték, és kifolyatott véréből alkották az embert (VI. tábla). Marduk ezután a világmindenség egyes részeit - a föld, alvilág tenger, égitestek felső ég - a kozmikus istenségekre bízza. A megmentett istenek szentélyt építenek Marduknak, s győzelmes fegyvereit mint csillagképeket, kifüggesztik az égre. A mezopotámiai hagyománynak van egy karakterisztikus vonása, mégpedig az, hogy a jelen világ részei a megölt istenek valóságából lettek, amelyek így megújult formában a jelen világban tovább élnek. Ezt az elképzelést most az Enúma elis eposz a világteremtés folyamatára átviszi, amikor Marduk a megölt Tiámat testéből teremti az eget és a földet. Az ősanyag ezzel egy másik állapotba ment át Marduk teremtő műve révén. Végül a teremtés előtti világ állapota jelenthet potencialitást, amelyből megállapítható ok nélkül kibontakozik a kozmosz, ahogyan ezt a theogóniák igazolják. Jelenthet adottságot, amely mint ősanyag szolgál a differenciálódás által keletkezett teremtett világhoz, és végül formálisan pedig a teremtett világ még-nem-jelenléte, vagyis a látható teremtett világ kontrasztképe. 9 RÁKOS S. - KOMORÓCZY G„ Agyagtáblák üzenete, 39. old.---= 80 =
