Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 1-2. szám - Frenyó Zoltán: A trichotomizmus és a "két halál"-elmélet
ságáról börtönében elmélkedve írja: „S ha azt hiszed, megtoldhatod még életed /Neved tünékeny fényivel, / Eljő a nap, mely ezt is elragadja majd, / S halott léssz másodízben is."22 Ezekben az eszmékben fellelhetjük az anyagról és a testről vallott görög és keresztény felfogás különbségét, valamint azt a keresztény tanítást, hogy a halál nem természettörvény, hiszen Isten nem eszerint teremtette az embert. Ami a trichotomizmus kérdését illeti: míg a fentiek értelmében az antik filozófia talaján a trichotomizmus a lélekrészek platóni elméletének egyik természetes továbbfejlesztéseként jelenik meg, a keresztény gondolatvilág, érthetően, távolról sem biztosít ilyen zavartalan utat a trichotomizmus elvének. Említettük, hogy a kereszténységhez kapcsolódóan az igazi trichotomizmus elsősorban Apollinarioszt, valamint a valentiniá- nus gnosztikusokat jellemzi. Nyilvánvaló, hogy a gnosztikusok és az orthodox egyház között a trichotomizmus nélkül is áthidalhatatlan ellentétek feszülnek. Hasonlóképpen egyértelmű, hogy Apollinariosz trinitológiai és krisztológiai elképzelései a tanítóhivatal élesen elutasító állásfoglalásait váltották ki. Azt lehet mondani azonban, hogy önmagában a trichotomizmus is elegendő lett volna arra, hogy felfogását tévesnek nyilvánítsák, bár a trichotomizmus elítélésében nyilván az apollinarioszi trinitológiai-krisztológiai eszmék elvetése is szerepet játszhatott. Ez pedig egyrészt azáltal látható be, ha az embernek arra a szerepére gondolunk, amit a teológia a szellemi és anyagi világ közti közvetítő funkciójában, rendeltetésében jelölt meg. Ha ugyanis ez az alapvető dualitás ad keretet az ember természetének is, akkor testi valóságán kívül igen nehéz volna az emberi természet szellemi és lelki részének különbségét is fenntartani. Másrészt tekintetbe kell vennünk, hogy a görög gondolkodás racionalista tendenciáival szemben a „szellemi lélek" elfogadott keresztény fogalma megfelelő lehetőséget és keretet biztosít arra, hogy a szeretet, a jámborság, az alázat, s a keresztény tanítás és szellemiség lényegéhez tartozó hasonló lelki erények ne a „lelketlen" ész vezérletével, ugyanakkor ne is „irracionálisán", hanem végül is a szellemmel együttműködve, az isteni Bölcsesség, Logosz jegyében érvényesülhessenek. A „szellemi lélek" kategóriájának kialakulásához azonban nyilván hozzájárult az is, hogy szellem, lélek és test kölcsönhatásai közül valóságosan is a szellem és a lélek egymásba fonódása a legbensőségesebb, legszervesebb, egyúttal pedig a legtisztázatlanabb is. 22 BOETHIUS, A filozófia vigasztalása, II.7. Helikon, Budapest, 1970. 49. Ford.: Hegyi György.; „Quod si putatis longius vitam trahi / Mortalis aura nominis, / Cum sera vobis rapiet hoc etiam dies, / Iam vos secunda mors manet." Consolatio philosophiae, II.7.25-26. The Theological Tractates. The Consolation of Philosophy. Harvard University Press, Cambridge, Massachusetts, London, 1997. 222. 57
