Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 1-2. szám - Bolberitz Pál: Cusanus, az egység filozófusa
megelőzte korát, s ha eszméi nagyobb hatást váltottak volna ki, tán nem következett volna be a 16. században a reformációnak nevezett egyházszakadás. A következőkben csak a filozófus Cusanusszal foglalkozunk, mégpedig abból a szempontból, hogy az egység gondolata miképpen érvényesül eszmerendszerében. Egység az Istenben Cusanus filozófiai írásaiban nem bizonyítja - legalábbis direkt formában - Isten létét, hiszen az ő korában Isten létének elfogadása (valamilyen formában) társadalmi köz- meggyőződés volt. Inkább Isten lényegére összpontosít, és azt vallja, hogy az nem más, mint az „ellentétek egybeesése" (coincidentia oppositorum). A „coincidentia oppositorum" a szembenálló ellentétek szintézise az egyetlen és abszolút végtelen létben. Nézete szerint a véges létezők sokfélék és megkülönböztetettek, hiszen természetük és minőségük különböző. Ezzel szemben Isten transzcendálja a véges dolgok szembenállását és különbözőségét, sőt azoknak transzcendentális lehetőségi feltétele. Isten ugyanis - a maga lényegében - számunkra szinte felfoghatatlan formában egyesíti a teremtményekben fellelhető ellentéteket. Ezért Isten lényegében nem beszélhetünk a létezés (existentia) és a lényeg (essentia) ellentétéről, jóllehet a teremtményeke két metafizikai létprincípiumból tevődnek össze. Ugyanez mondható el a potentia-actus kettősségéről is, ami a véges létezők sajátja. Mindezek a létösszetevő metafizikai princípiumok az aktuális végtelen lét egységében egzisztálnak az isteni lényegben. A teremtményekben - továbbá - megkülönböztethető a nagyság és kicsinység, mégpedig különböző fokozatokban. A véges létezők világában szólhatnak „több"-ről és „kevesebbéről. Ám Isten világában mindezek egybeesnek. Amikor azt mondjuk, hogy Isten a „legnagyobb lét" (maximum), akkor egyben ezen azt is értjük, hogy ő a „legkisebb lét" (minimum). Istenben ugyanis nincs mérték, amihez a nagyobbat vagy a kisebbet viszonyítani tudnánk. Őbenne a „legnagyobb" és a „legkisebb" egybeesik.3 Mi azonban nem vagyunk képesek felfogni Istenben eme ellentétek és különbözőségek szintézisét. Ha azt mondjuk, hogy Isten a „complicatio oppositorum et eorum coincidentia"4, akkor be kell látnunk, hogy pozitíve képtelenek vagyunk felfogni ennek valódi tartalmát. Ismerethez ugyanis úgy jutunk a véges dolgokra vonatkozóan, hogy a dolgokat viszonyba hozzuk egymással, majd összehasonlítjuk egy már ismert másik létezővel, vagyis összehasonlítással, a hasonlóság alapján ismerünk meg, és az eltérés alapján különböztetünk. Ám Isten végtelen lét, és semmiképpen sem hasonlítható a véges létezőkhöz, mert ha a véges dolgok tulajdonságait alkalmaznánk Istenre, akkor mintegy lehúznánk őt a teremtmények szintjére. Valójában azonban a véges dolgokra alkalmazott tulajdonságok Istenben is megvannak, de végtelenül tökéletes formában, aminek megértése meghaladja véges elménk képességeit. Mindebből látható, hogy N. Cusanus az Isten-megismerés kérdésében a negatív teológia (via negativa) útját követi, ami nála azt jelenti, hogy mivel Isten tulajdonságai semmiképpen sem hasonlíthatók a teremtmények lényegéhez, ezért a diszkurzív gondolkodás segítségével képtelenek vagyunk megragadni Isten lényegi természetét, vagyis Istenről inkább tudjuk, hogy „mi nem", mintsem azt, hogy mi is O 3 De docta ignorantia, 1,4 4 „Az ellentétek bonyolultsága és egybeesése", uo. 2,1 2
