Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 1-2. szám - Dolhai Lajos: Az Eucharisztia az évközi idő áldozás utáni könyörgéseiben
akik az egy kenyérből és egy kehelyből részesülnek. Három postcommunio is találóan fogalmazza meg ezt a fontos igazságot (2., 5., 11., 22. vasárnapok). A szentmisén egybekapcsolja azokat a szeretet, akiket „az Úr egyazon mennyei kenyérrel táplált." (2. vas.) Ez az egység a kölcsönös szeretetre kötelez bennünket: „Kérünk, a szeretetnek ez a tápláléka erősítse szívünket, hogy testvéreinkben neked szolgáljunk." (22. vas.). Természetes és magától értetődő tehát, hogy az eucharisztikus közösségben az egységért végzett imaszándék is megjelenik: „Urunk, Istenünk, szent lakomádban való részesedésünk láthatóvá teszi a hívek benned való egységét. Add, hogy ez a szentáldozás munkálja is hatékonyan ezt az egységet Egyházadban, Krisztus, a mi Urunk által" (11. v.). A szentmise tehát a keresztények testvéri egységének leghathatósabb építője. Az Eucharisztia az egység szentsége. A II. Vatikáni Zsinat szerint az Egyház küldetéséhez tartozik ennek az egységnek az erősítése. Az Egyház nemcsak az Istennel való bensőséges egyesülésnek, hanem az egész emberi nem egységének is szentsége (vö.: LG 9.). Az a küldetése, hogy jele és eszköze legyen az egység megvalósításának. Még nyilvánvalóbb számunkra ez az igazság, ha arra gondolunk, hogy az Eucharisztia megünneplése nemcsak a földi egyház tagjait gyűjti össze és forrasztja eggyé, hanem nyilvánvalóvá teszi a szentek egységét is, hiszen a szenvedő és dicsőséges egyház tagjait, a tisztulás állapotában lévőket és a már dicsőségben örvendezőket is összekapcsolja. Sőt a hitben, reményben és szeretetben ünneplő közösség által megszentelődik az egész teremtett világ, hogy a teremtett és megváltott világ hirdesse Isten dicsőségét. Az eucharisztikus közösségben megvalósuló egység nemcsak az Egyház, hanem az egész világ Krisztusban való átformálására is irányul: „Segíts, hogy egyek legyünk Krisztusban, és örömmel munkálkodjunk az egész világ üdvösségén" (5. v.). A könyörgések arra is figyelmeztetnek, hogy Isten ajándékai „köteleznek". A szentáldozásban elnyert kegyelmi ajándék elnyerése feladatot is jelent számunkra. A szentáldozás segít és kötelez bennünket arra, hogy „ugyanaz a szeretet kapcsoljon össze minket" (2. v.), „boldogan szolgáljunk" Istennek (3. v.), „igaz szívvel és tetteinkkel is megvalljuk" az Istent (9. v.), „örök életre szóló gyümölcsöt hozzunk" (13. v.), „buzgók legyünk Isten dicséretében" (14. v.), „mindig igazságod fényében járjunk" (19. v.), és „testvéreinkben neked szolgáljunk" (22. v.). A szentmise befejező szertartása, az áldás utáni elbocsátás is erre a küldetésre emlékeztet bennünket. Nem minden orációban találhatók meg ezek az említett szempontok. A liturgikus évtől és a végzett szentmise.jellegétől is függ, hogy Krisztus jelenlétének a misztériuma és a szentáldozás különböző kegyelmi hatásai közül melyek jelennek meg az Egyház hivatalos imádságaiban.64 A II. Vatikáni Zsinatot követően nemcsak az Eucharisztia liturgiája, hanem teológiája is megújult. A teológiai megújulás kiindulópontja és forrása a liturgia volt.65 II. János Pál pápa a Novo millenio ineunte kezdetű apostoli levelében joggal állapítja meg, hogy a „huszadik században, különösen a zsinat óta, sokat fejlődött a keresztény kö64 Vő.: FERRETI, Le orazioni „post communionem" de Tempore nel nuovo Messale Romano, in Eph. Liturgicae, 84 (1970) 323-341. 65 Vö. távolabbi kiindulópontként meg kell említenünk a 20. század elején indult liturgikus mozgalmat. 26
