Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 3-4. szám - Rokay Zoltán: Pázmány Péter Eukarisztia-tanának nyomai filozófiai írásaiban
gondolja, hogy mindjárt a kezdet után valami létrehozott és létrehozó elv amint ezt kimutattuk. Ez az átlényegülés elvéből sem következik. Noha nagyon igaznak tartom, amikor azt mondja, hogy Krisztus Teste szubsztanciális módon jön létre az átváltoztatással, mégis azt lehet mondani, hogy Krisztus nem önmagát hozta létre közvetlenül, hanem a konszekráció formája, vagy minden bizonnyal Krisztus akarata, amely realiter különbözik Krisztus Testétől, és elhatározta magát, hogy végrehajtsa ezt az átváltozást. S ha valaki erősködne, hogy Krisztus szubsztanciája nemcsak akarata közvetítésével, hanem közvetlenül is hozzájárul ehhez az átváltozáshoz, úgy elegendő, ha vérének közvetítésével hozzájárul testének létrehozásához, testének közvetítésével pedig vérének létrehozásához, amelyek realiter különböznek egymástól, és nincs rá szükség, azt mondani, hogy a teljes Krisztus a teljes Krisztust hozza létre, mivel ez lehetetlen."53 A második szakasz a célokról szól, amiről Pázmány annak idején az Eukarisztiával kapcsolatban is kifejtette nézetét: „Másodszor. A cselekvés cél-oka nem egyszer egybeesik a formával, amely különbözik a cselekvéstől, ugyanennek a formának a cél-oka viszont nem cél-ok, hanem valami összetett, ami tőle különböző, és így nem cél-oka önmagának. Ha olykor valamire azt mondjuk, hogy önmagáért van, azt nem pozitíve, hanem negative értjük, és csak annyit tesz, hogy nem irányul más célra. Ilyen értelemben mondjuk, hogy Isten önmagától van, nem mintha önmagát hozná létre, hanem mert más nem hozza létre."54 Összegzés Lehet, hogy azokban, akik a II. Vatikáni Zsinat Eukarisztia-képét tették magukévá, amely a Húsvéti misztériumot, és az Eukarisztia közösségalkotó erejét nem kimondottan arisztotelészi kategóriák segítségével magyarázza, bizonyos ellenérzést vált ki ezeknek a kategóriáknak az Eukarisztia-tan segítségével történő magyarázata. Különösen miután minden alapításnál szem előtt kell tartani az alapító szándékát és személyét, ez 53 248. o. Ad primum. Suarez in eo recte sentit quod dicat non posse idem producere seipsum quoad primam inceptionem, ita ut a seipso primum esse recipiat, cujus ratio fere eadem est qua usi sumus qu. praecedenti. Nam id quod producit debet esse in rerum natura, quod enim nihil est non potest esse vis productiva, quod autem prodicitur debet non esse: ergo nisi idem simul sit et non sit, non poterit seipsum producere. Fallitur tamen in eo quod putat saltem post primam inceptionem posse idem esse principium et principiatum ut ostendimus, nec ex illo principio Transsubstantiationis id sequitur. Licet enim verissimum putem id quod ait corpus Christi substantialiter produci per conversionem, tamen dici potest non ipsum Christum immediate efficisse seipsum sed formam consecrationis, vel certe volitio- nem Christi quae realiter differunt a corpore Christi, elevata fuisse ad illam conversionem peragendam. Et si quis contendat non solum media voluntate, sed etiam immediate concurrere substantiam Christi ad hanc conversionem, satis esset ut concurreret medio sanguine ad efficiendum corpus et medio corpore ad efficiendum sanguinem quae realiter distinguuntur, nec ulla est necessitas dicendi totum Christum producere se totum, cum hoc sit impossibile. 54 248. o. Ad secundum. Causa finalis actionis saepe coincidit cum forma quae distincta est ab actione, causa tamen finalis ejusdem formae non est forma, sed compositum ab ea distinctum, et ita idem non est causa finalis sui. Si quando vero aliquid dicitur esse propter se, non intelligitur positive sed negative, et solum indicatur rem non ordinari ad alium finem, qua ratione Deus dicitur esse a se non quod seipsum producat, sed quia a nullo producitur. 221
