Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 3-4. szám - Erdő Péter: Schlauch Lőrinc bíboros jogtörténeti és egyházjogi munkássága
noni jogot érintő kérdésekben jelentős közvetítői tevékenységet is vállalt4. Schlauch Lőrinc 1847-ben történt pappá szentelése után különféle lelkipásztori tisztségeket is betöltött. Több évig volt káplán, majd több, mint tíz esztendőn keresztül plébános is. így egyoldalúnak látszik Szekfű Gyulának az ő személyére is vonatkoztatott sommás értékelése, amely szerint „sikerült is igen gyakran politikai és egyéb érdemek jutalmazásával összekötni a püspöki székek betöltését, aminthogy gyakran találkozunk képviselők, államhivatalnokok, vagy lelkipásztorkodással alig vagy semmit sem foglalkozó papok püspöki kinevezésével. A hazai püspöki karban tehát... kitűnő, hazafias, bőkezű urakkal találkozunk, akik a barokk reprezentálás szokásait csorbítatlanul fenntartják, de a nép széles rétegeihez lelkipásztorkodással alig tudnak hozzáférkőzni"5. Egyházjogászként Schlauch Lőrinc először és elsősorban éppen lelkipásztori összefüggésben jelenik meg. 1852-ben a temesvári szeminárium egyházjog és egyháztörténelem tanára lesz. Egyidejűleg szentszéki ülnöki kinevezést is kap. Megjegyzendő, hogy az egyházmegyei bíróságokon a perdöntő ítélet meghozatalakor döntési szavazati joggal rendelkező, valódi bírákat nevezték ebben az időben ülnöknek, vagyis assessornak. Az ilyen bírósági ülnöki kinevezés Szeredy József szerint6 jelentős kánonjogi jártasságot tételezett fel, hiszen az ülnököket a püspök „a valóságos kanonokok és egyéb, különösen a jog terén jártasabb egyházi személyek közül" nevezte ki. A szemináriumi egyház- jogtanárság pedig ebben az esetben is természetszerűen járt együtt az egyháztörténelem tanításával. így volt ez hazánkban Mária Terézia kora óta szinte mindig. Ennek az összekapcsolásnak jelentős módszertani oka volt. A katolikus egyházjog 1917-es kodifi- kációja előtt ugyanis a hatályos egyházi jogot csakis történeti módszerrel lehetett megállapítani. Esetenként a jogi helyzet tisztázása - mint majd Schlauch esetében is látni fogjuk - közvetlenül függött a történeti kutatások eredményeitől. 1859 után Schlauch tanári állását plébánosi tisztségre cserélte fel, de intenzíven foglalkozott jogfilozófiai, egyházjogi és művelődéstörténeti tanulmányokkal. Ennek eredményeként szerezte meg 1867-ben az egyházjogi doktorátust. Értekezésének címe „Az egyházjavak jogcíméről hazánkban" volt. Ebben az időben már kivette részét a vármegyei közéletből. Főként ilyen közéleti szempontból foglalkozott az egyházjog kérdéseivel további munkássága során. Ezért egyházjogi tárgyú műveit a későbbiekben leginkább alkalmi és országgyűlési beszédei között találhatjuk. Igaz, még 1871-ben, Temesvárott közzétett egy névtelen röpiratot „Válasz az 'Észrevételek a katholikus congressus bizottságának a király ő felségéhez 1871. június 12-én benyújtott kérvényére'" címen. Folyóiratokban is jelentek meg egyházjogi cikkei, melyek aktuális kérdésekkel, főleg vagyonjoggal, és a katolikus autonómia témájával foglalkoztak. Már püspökként vette ki a részét a polgári házasság bevezetése körüli küzdelmekből. A kötelező polgári házasság bevezetéséről szóló javaslatra a király felszólítására készített memorandumot. Ez a későbbi küzdelmeknek mintegy tengelyévé vált. A magyarországi Katolikus Egyház jogairól 1882. október 5-én, a Szent László Társulat közgyűlésén mondott nagyhatású beszédet. Jelentős jogi vonatkozású állásfoglalásai jelentek meg a katolikus iskolákkal kapcsolatban is. 4 Vö. VÁRADY L. Á., Lonovics József római küldetése, Budapest 1924. 5 Magyar történet, V, Budapest 1936, 523. 6 Egyházjog, 2. kiadás, Pécs 1883,1, 561; vö. uo. II, 1010-1011. 162
