Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 3-4. szám - Bolberitz Pál: Szabadság és felelősség
csak az igazi szabadság illúziójával kecsegtet, mert miközben szabadságjogokról prédikál olyan egyéni és kollektív szükségszerűségek hálójába bonyolítja az embert, amiből „szabadon" kitörni bizony kockázatos az egyén számára (vö. a közvélemény és köz- megegyezés akárhányszor manipulált-kollektivizált kényszerítő ereje, a média burkolt kényszerítő befolyása a globalizálódó fogyasztói társadalom egyénre nehezedő hatalma). így aztán a szabadság valójában a gazdasági és hatalmi csoportok esélye a gyakorlatban, míg a „hétköznapi ember" számára a szabadság pusztán elméleti lehetőség marad. A szabadság az emberi cselekvés azon lehetősége, hogy tudatos és személyes választás, illetve döntés alapján, minden kényszertől mentesen törekedjen céljának (végső soron boldogságának) elérésére. A szabadság és az ezzel járó felelősség teszi az embert erkölcsi lénnyé. Ezért az ember boldogságának foglalata a szabadság, míg boldogtalanságát a szabadság korlátozásában, illetve hiányában tapasztalja meg. A szabadság értékére akkor döbben rá az ember, amikor kényszer nyomására kell cselekednie. Ezért a szabadság legismertebb formája a kényszer-mentesség szabadsága Nem csupán külső, testi-fizikai, hanem belső (lelki-szellemi) kényszer is van, ami korlátozhatja a szabad cselekvést. Ám mind a fizikai (akár körülményekből fakadó) mind a lelki kényszer (vö. „lelki-terror") külső befolyásoló tényező, mert a belső lelki kényszer (vagy esetleg testünkből fakadó, ösztönös (korlátozás akárhányszor részben vagy egészben lehatárolhatja akaratunk szabad működését. A deterministák rész-igazsága épp ebben a körülményben van megalapozva, ám az előre meghatározottság túlzott hangsúlyozása tagadásba veheti az egész szabadságot. A szabadság legismertebb formája a választás szabadsága. A választás belső késztetése abból fakad, hogy az ember ritkán látja olyan világosan a célt és az eléréséhez szükséges és felhasználható eszközöket, hogy azonnal a legértékesebb célt választhassa. A választás kifejezetten szellemi aktus, amit az akarat hajt végre. Ám a választást megelőzi az értelmi megfontolás, hiszen csak az „igaz" jót kívánjuk választani. S mivel a javak minden (testi-lelki) képességünk számára kihívásként (csábításként?) jelentkeznek, ezért érzékeink, tapasztalatunk, ösztöneink, tudatalatti hajlamaink is belejátszanak a választásba. Itt konfliktus is lehetséges az értelem (igaz) és az akarat (a „jó" vagy az erkölcsi rendben az erkölcsi törvénynek megfelelő érték), illetve az érzéki vágyóképesség, esetleg a környezet befolyása között. Az akaratot tehát „edzeni", nevelni kell, hogy a magasabb rendű jót válassza az alacsonyabb rendűvel szemben. Amikor az akarat értelmes megfontolás után győzött és leküzdötte a befolyásoló akadályokat, akkor (legalábbis adott helyzetben, vagy a maga felfogása szerint) a választási lehetőségek közül a lehető legértékesebbet választja ki és amellett dönt. S itt jelenik meg a szabadság másik formája, a döntés szabadsága. A döntési szabadság megjelenését a felszabadultság érzése jelzi. Aki jól választott úgy ítéli, hogy helyesen is döntött. A döntés egyfajta elkötelezettséget jelent az igaz és jó érték mellett. Ha ez az érték mint cél, amit elértünk, amit birtokolhatunk (vagy aminek „odaszánjuk" magunkat) valóban méltó hozzánk, akkor boldogok vagyunk (Pl. ha valaki a neki megfelelő hivatást választotta és amellett döntött, vagy megtalálta „szíve választottját" és boldogan kötelezi el életét férje vagy felesége mellett). Ám a mai ifjúság túlnyomó többsége döntési-tehetetlenségben szenved. Vajon mi lehet ennek az oka? Nem csupán a megfelelő nevelés hiányában kell keresnünk a magyarázatot, hanem abban is, hogy a modern informatikai társadalom oly nagy választási lehetőséget kínál az élet minden területén a fogyasztónak, hogy ezzel szinte „lebénítja" a választó akaratát (ugyanúgy mint 130
