Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)

2002 / 1-2. szám - KÖNYVSZEMLE - Kránitz Mihály: Vanyó László: Az egyházatyák Bibliája és az ókeresztény exegézis módszere, története

VANYÓ LÁSZLÓ Az egyházatyák Bibliája és az ókeresztény exegézis módszere, története, JEL Könyvkiadó, Budapest, 2002, 328. oldal. Minden leírt szó magyarázatot igé­nyel. A szent könyvként kezelt Ó-és Új­szövetség még, inkább. A görög exégeisz- thai („magyarázni, tisztázni valamit") igéből származik valamely irodalmi szö­veg értelmezésének tudománya: az exegé­zis. A zsidóság és a kereszténység egy­aránt szembenézett a szent szövegek ér­telmezésének kérdésével. Ehhez szorosan hozzá tartozott a nagy tömegek számára már érthetetlen eredeti nyelvek alapján készült görög és latin bibliafordítás össze­tett helyzete. Ám maga a Szentírás is tu­datában van annak, hqgy „nem mindegy, hogy az ember valamit héber eredetiben olvas-e, vagy más nyelvre lefordítva" (Si- rák fia könyve: Bevezető, 21). Kevesen tudják, hogy az Egyház tanításának ki­fejtésében nem a héber Ószövetségre, ha­nem annak görög fordítására, a Septua- gintára támaszkodott, s ez döntő módon meghatározza napjainkig a szentírásér- telmezést. Vanyó László professzor legújabb könyve az „egyházatyák Bibliáját" mu­tatja be számunkra, és azt a századokon átívelő folyamatot, amely megérlelte a te­ológia kibontakozását is. Korunkban túl­nyomórészt a XIX. században kialakult kritikai szövegmagyarázat vált a Szent­írás értelmezésében uralkodóvá. Ez a módszer az eredeti héber vagy görög szö­vegből indul ki. Az első egyházi írók és egyházatyák azonban egy fordítást (Sep­tuaginta) tettek meg a szentírásmagyará- zat alapjává és fogadtak el sugalmazott- nak. A modern irodalomkritika a szöveg jelenlegi állapotát tekinti és a szerző gon­dolatát akarja feltárni. A Bibliával foglal­kozó történetkritika pedig - az elbeszélé­sekből kiindulva - a történéseket ténysze­rűen kívánja bemutatni. Ezek az új meg­közelítések nem veszik figyelembe azt az egyházi alapelvet, hogy az „írást ugyan­azon Szentlélek segítségével kell olvasni és magyarázni, akinek a sugalmazására ké­szült" (Vö. Dei Verbum 12). Vanyó László magyarázó jegyzetekkel és bőséges szakirodalommal ellátott ta­nulmánya szinte lépésről-lépésre feltérké­pezi és elemzi a Szentírással összefüggő fordítás és magyarázat fejlődését. A „szent írás" fogalmi tisztázása után (I. fe­jezet) külön figyelmet szentel a Septua­ginta keletkezésének és nyelvezetének (II. fejezet). A tanítás kifejtése és a liturgikus élet szempontjából is mértékadó a „Het­venes" fordítás. Függelékként külön kite­kintést tesz a szerző a görög Ószövetség és a qumráni tekercsek sajátos viszonyá­ra (III. fejezet). A tanulmánykötet ezután rátér a Szentírás adott könyveinek szinté­zisére - főleg Jézus élete tekintetében - az ún. „evangéliumharmóniák'' bemutatá­sára (IV. fejezet). Az eredeti szövegek mel­lett a latin Egyház meghatározó és bizo­nyos szempontból a Septuagintához ha­sonló módon kezelt fordítása, a Vulgata keletkezéstörténetének vizsgálatával foly­tatódik a tudományos elemzés (V feje­zet). Vanyó László végül az ókori szentírásmagyarázó típusok és irányza­tok bemutatásakor részletekbe menően feltárja az exegézis megjelenését és kibon­takozását, valamint hatását az első görög és latin keresztény szerzőkre (VI. fejezet). A mű megjelenése, mely páratlan hoz­záértéssel vezeti be az olvasót a legfris­= 123

Next

/
Oldalképek
Tartalom