Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)
2001 / 1-2. szám - Szuromi Szabolcs Anzelm: A püspökökre vonatkozó egyházfegyelem patrisztikus gyökerei a 'Collectio Anselmi Lucensis'-ben
már külön kérdést képez, hogy a Decretum Burchardi besorolható-e egyáltalán az Anselmi Collectio forrásai közé, amelyet mi a rendelkezésre álló adatok alapján nem tartunk valószínűnek.20 Hozzá kell tennünk, hogy Szent Cyprianus írásai olyannyira kedveltek a gregoriánus reform időszakában, hogy például Deusdedit kardinális kánongyűjteményének21 prológusában külön méltatja Cyprianus tevékenységét.22 Ha ezek után a legnagyobb korpuszra, Szent Jeromos szövegrészleteire23 fordítjuk a figyelmünket, láthatjuk hogy azok eredete különböző. A VI. könyv 136. és a VII. könyv 115. kánonja a Máté Evangéliumhoz írt kommentárját24 idézi. A VII. könyv 112. kánonja a Titusz levélhez fűzött kommentárjának rövid részletét tartalmazza. A VII. könyv 78., 113. és 114. kánonja egy-egy levél részletet vesz át. Ha összevetjük a VII. könyv 115. kánonjának szövegét25 a Sources Chrétiennes-ben megtalálható kritikai kiadással,26 megállapíthatjuk hogy minimális eltéréssel szó szerint megegyezik a két szöveg. Sőt, az anzelmi változat közelebb áll a kritikai kiadáshoz, mint a Thaner által lábjegyzetben közölt verzió. Tartalmi szempontból is figyelemre méltó a jeromosi szöveg, hiszen a leprából felgyógyultakkal szemben tanúsított, és az ószövetségi törvény alapján működő, Jézus korabeli zsidó gyakorlatot használja fel analógiaként a bűnök Egyház általi megbocsátásához, amely hatalmat a püspökök és papok gyakorolják. 20 SZUROMI Sz., /1 püspökökre, III. 10. 21 A gyűjtemény 1083-1087 között íródott és összesen 210 kánonban idéz patrisztikus anyagot, vö. ERDŐ E, Az egyházjog, 158-149. MUNIER, Ch., Les sources, 30-40. GAUDEMET, Les sources du droit canonique Vlll'-XX' siede (Droit Canonique), Paris 1993. 90. 22 „... Huic etiam ante illam synodum tantum reuerentie ab antiquis patribus legitur impensum fuisse, ut ille insignis martyr Cyprianus Africanae prouinciae primas legatur in suis epistolis presbiterorum et diaconorum Romanum ecclesiam post martyrium Fauiani gubernatium statutis humiliter paruisse et eorum, que apud suam prouinciam gerebantur, directis ad eos epistolis rationem redisse. Quin etiam idem clerus legitur in epistolis ad eundem Cyprianum missis et ad Siciliam et diuersas partes epistolas direxisse, et nondum presidente Cornelio pro imminentibus tunc negociis etiam ad celebrandam Rome sinodum episcopos conuocasse..." GLANVELL, VW. (ed.), Die Kanonessamlung der Kardinales Deusdedit, Paderborn 1905. 2. 23 Vö. BERARDINO, A. (ed.), The Golden Age of the Latin Patristic Literature. From the Council of Nicea to the Council of Chalcedon (Augustinian Patristic Institute-Rome, Patrology IV), Westminster-Maryland 1986. 219-221. KELLY, J.N.D., Jerome. His Life, Writings, and Controversies, Peabody Mass. 1998. 210-226. 24 Vö. BERARDINO, A. (ed.), The Golden Age, 235. 25 „Quodcumque ligaveris et cetera. Istum locum episcopi et presbyteri non intelligentes aliquid sibi de Phariseorum sumunt supercilio, ut vel dampnent innocentes vel solvere se noxios arbitrentur, cum apud Deum non sententia sacerdotum sed rerum <1. reorum > vita quaeratur. Legimus in Levitico de leprosis, ubi iubentur, ut ostendant se sacerdotibus, et si lepram habuerint, tunc a sacerdote immundi fiant, non quod sacerdotes immundos faciunt leprosus sed quod habeant notitiam leprosi et possint discernere qui mundus quive inmundus sit. Quomodo ergo ibi leprosum sacerdos inmundum facit, sic et hic alligat vel solvit episcopus et presbyter non eos qui insontes sunt vel innoxi <1. noxii> sed pro officio suo, cum peccatorum audierint varietates, sciunt qui ligandus sit qui solvendus." THANER, F. (ed.), Anselmi Collectio, 412-413. 26 „...quodcumque ligaueris... Istum locum epscopi et presbiteri non intellegentes, aliquid sibi de Pharisaeorum adsumunt supercilio, ut uel damnent innocentes uel soluere se noxios arbitrentur, cum apud Deum non sententia sacerdotum sed reorum uita quaeratur. Legimus in Leuitico de leprosis ubi iubentur ut ostendant se sacerdotibus et, si lepram habuerint, tunc a sacerdote inmundi fiant, non quo sacerdotes leprosos faciant et inmundos, sed quo habeant notitiam leprosi et non leprosi, et possint discernere qui mundus quiue inmunduus sit. Quomodo ergo ibi leprosum sacerdos inmundum facit, sic et hic alligat uel soluit episcopus et presbiter non eos qui insontes sunt uel noxii, sed pro officio suo, cum peccatorum audierit uarietates, scit qui ligandus sit, qui soluendus." Sources chrctiennes, Paris 1941skk. (továbbiakban: SC) 259.16-18. 85
