Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)

2001 / 1-2. szám - Puskás Attila: A Hittani Kongregáció "Dominus Jesus" kezdetű nyilatkozatának értelmezése

a nem keresztények üdvösségének módja és az Egyház ebben betöltött szerepe vö.: 21. p.) s végül (3) elutasít téves vagy kétértelmű álláspontokat. A szöveg a következőképpen határozza meg saját hármas célkitűzését: „Sokkal inkább újra elő akarja adni a katolikus hit ide vonatkozó (Krisztus és az Egyház egyetlen és egyetemesen üdvözítő volta) tanítását, ugyanakkor megemlít néhány lényeges, további kutatásra váró problémát, és elutasít bizonyos téves vagy kétértelmű álláspontokat. Ezért a nyilatkozat fölidézi a Tanítóhivatal korábbi dokumentumait, azzal a szándékkal, hogy megerősítse az Egyház hitletéteményéhez tartozó igazságokat" (3. p.). A nyilatkozat voltaképpen a keresztény (1-3. fejezet) és egyházi (4-6. fejezet) identitást akarja megfogalmazni és megerősíteni, melyre az ismeretelméleti relativizmusnak a krisztológiában, szótériológiában és ekkleziológiában lecsapódó téves vagy kétértelmű nézeteivel való kritikus számvetés készteti (vö.: 4. pont a dokumentum kiadásának kiváltó okairól).

1.3. A dokumentum látásmódjában az identitásmegőrzés nem egyenlő az elszigetelődéssel, „fedezékekbe való visszavonulással", a rossz értelemben vett tradicionalizmus- sal, hanem dialógusban és misszióban megvalósuló, kommunikatív identitásról van szó. A keresztény és az egyházi lét önazonosságához lényegileg hozzátartozik a kommunikáció: a Krisztustól kapott küldetés teljesítése és ennek szerves részeként a nem keresztény vallásokkal folytatott párbeszéd, mely „magában foglalja a megértés, a kölcsönös megismerés és egymás gazdagításának - az igazság iránti engedelmes és a szabadságot tisztelő- magatartását" (2. p.). Amint fordítva is igaz: a párbeszéd nem vezethet konformizmushoz, a saját értékeink feladásához, a teljes igazság féligazságokra történő redukciójához. Ez legalább olyan veszélyes szélsőség lenne, mint a merev elzárkózás, visszavonulás a kommunikációból. Úgy tűnik, hogy a nyilatkozat a tradicionalizmus és a konformizmus szélsőségeit kikerülve a kommunikatív identitás eszméjét szem előtt tartva igyekszik megfogalmazni és megerősíteni a keresztény és egyházi identitást. Olyan célkitűzés ez, melyet nem egy - a dokumentumot egyébként kritikával illető - protestáns teológus is egyetértőleg fogadott és példaértékűnek tartott a saját felekezete számára is.

2. Szempontok a IV. fejezet olvasásához

2.1. A Katolikus Egyház önértelmezése a dokumentumban csak kivonatol tan, néhány szempont hangsúlyozásával és a tágabb-mélyebb teológiai háttér felmutatása nélkül jelenik meg. A 21 oldalból összesen mintegy 1,5 oldal szól kifejezetten a Katolikus Egyház és más keresztény egyházak, egyházi közösségek kapcsolatáról („IV. Az Egyház egyetlensége és egysége"). Ezenkívül további, megközelítőleg 3,5 oldalnyi terjedelemben van szó általában az Egyház valóságáról, az üdvösségközvetítésben betöltött szerepéről (1,5 oldal „V. Egyház, Isten Országa, Krisztus Országa"; 2 oldal „VI. Az Egyház és a vallások kapcsolata az üdvösséggel"). Ez a (végletes) rövidség egyrészt adódik magának a nyilatkozatnak a műfajából (Hittani kongregáció nyilatkozata, nem enciklika), címzettjeinek köréből (katolikus püspökök, teológusok, összes katolikus hívő, azaz sok előzetes ismeretet feltételez a szöveg) és szándékából, „miszerint nem rendszerezve akarja tárgyalni Jézus Krisztus és az Egyház egyetlen és egyetemesen üdvözítő voltának problematikáját" (3. p.); egyszersmind azonban mutatja azt is, hogy a dokumentum fő témája valóban nem az Egyház, hanem Krisztus egyetlensége és megváltói művének egyetemessé----SSEEE 55 E==-----