Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)
2001 / 1-2. szám - Kránitz Mihály: A vallási pluralizmus
az lehet nem igaz másoknak. Gyakran egymással szembeállítják a nyugati logikát és a keleti szimbolikus gondolkodást, vagy tekintet nélkül különféle filozófiai és vallási eredetű nézeteket igyekeznek a keresztény igazsággal összeegyeztetni. Leginkább azonban az a magatartás kerülendő, amely a Szentírást a Tanítóhivataltól és az Egyház hagyományától függetlenül magyarázza.49 A teológiai munka, melyet a teológusok kifejtenek, rendkívül fontos, és ezt a Hitta- ni Kongregáció is bátorítja, mert ez hozzájárul Istennek a világgal és az emberiséggel kapcsolatos üdvterve mélyebb megértéséhez.50 Ám azt teljességgel kizárja, hogy a vallásközi párbeszéd előmozdítása érdekében a keresztény igazságok csorbát szenvedjenek: „az Egyház őszinte tisztelettel tekint a világ vallásaira, de radikálisan kizárja azt az indifferens felfogást, melyet vallási relativizmus hat át, és arra a vélekedésre vezet, hogy az egyik vallás annyit ér, mint a másik."51 A Dominus lesus hatodik fejezete az Egyház viszonyát elemzi a többi valláshoz, az üdvösség szempontjából. Itt mindenekelőtt kimondja, hogy az Egyház szükséges az üdvösségre, mivel ez Isten szándéka. O ugyanis Krisztust küldte közvetítőnek és az üdvösség útjának, aki jelenvalóvá számunkra az ő Testében, az Egyházban lesz. Ez természetesen nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Isten egyedül őáltala ismert utakon megadja kegyelmét a nerrt keresztényeknek vagy a más vallásban élőknek. Jóllehet bizonyos vallásos elemek - amelyeket a Lélek művel az emberek szívében, a népek történelmében, a kultúrákban és a vallásokban - értékelhetők, ám mégsem tulajdoníthatunk ezeknek az elemeknek isteni eredetet és üdvözítő hatékonyságot, melyek éppen a keresztény szentségek sajátjai. Az Egyház az egész emberiség üdvösségének eszköze, de kizárja azt a relativista gondolkodásmódot, amely azt sugallja, hogy minden vallás egyforma. Ezért az Egyház szüntelenül hirdeti, hogy „Krisztus az út, az igazság és az élet" (Jn 14,6), akiben az emberek megtalálják a megváltást és a vallásos élet teljességét.52 ■ II. János Pál pápa évezrednyitó apostoli levele a Novo millenio ineunte (2001) a vallásokkal való párbeszéd fontosságát hangsúlyozza a II. Vatikáni Zsinat által megjelölt módon. A keresztényeknek a teljes tanúságtételt kell felajánlaniuk mindenki szabadságának legnagyobb tiszteletben tartásával. Az evangélium üzenetét bátran kell hirdetni, mert ezt nem helyettesíti a párbeszéd, s nem kell félni attól, hogy ez támadást képezhet a másik identitása ellen. A missziós elkötelezettség mellett azonban szükséges a hallgatásra belsőleg készséges lelkűiét is, mert „Isten Lelke ott fúj, ahol akar (Jn 3,8), nemritkán az egyetemes emberi tapasztalatban - annak sokrétű ellentmondásai ellenére - felkelti jelenlétének jeleit, amelyek Krisztus tanítványait is segítik."53 50 Vö. HITTANI KONGREGÁCIÓ, Donum veritatis határozat a teológus egyházi hivatásáról, (1990 május 24), in EV 12,244-305; SESBOÜÉ, B., Jésus-Christ l'unique médiateur, DDB, Paris 1991; GEFFRÉ, CL., La singu- larité du christianisme á Läge du pluralisme religeux in Penser la fői. Recherches en théologie aujourd'hui (Mé- langes offerts ä Joseph Moingt), Cerf-Arras Edition, Paris 1993, 351-369. 51 Dominus lesus, 22, in Római dokumentumok, SZÍT, Budapest 2000, 41. 52 HITTANI KONGREGÁCIÓ, Dominus lesus, 20-22, in SZÍT, Budapest 2000,38-42. Lásd még: Aa.Vv., Gesü Cristo e l'unicitá della mediazione, Paoline, Cinisello Balsamo 2000. 53 Novo Millennio Ineunte, 55-56. Vö. Útmutatás az Evangélium hirdetéséről és a vallások közötti párbeszédről, in Párbeszéd és igehirdetés, Vallások közötti Párbeszéd Pápai Tanácsa (1991. május 19.), AAS 84 (1992), 444. 53
