Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)
2001 / 1-2. szám - Kránitz Mihály: A vallási pluralizmus
üdvösség útjai az egyetemes üdvtörténelemben, vagyis az üdvösség általános útjai, az üdvösség rendes útja, abból a szemszögből, amelyből az Egyházban lévő üdvösség nagyon sajátosnak és rendkívülinek tűnik. Az Egyház útja így a nagy útnak, az üdvösség rendkívüli útjának tekinthető. Az Egyházon kívüli emberi faj üdvútja, mint rendes út tűnik fel, az Egyházé pedig, mint rendkívüli nagy út.19 3. A II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) a vallásokról A II. Vatikáni Zsinaton jelen volt a zsinat előtti teológiai vita a vallások értékeléséről. Felmerült a kérdés, hogy milyen irányban döntsenek. Ez a zsinat azonban elsősorban lelkipásztori és nem tanbeli zsinat volt. Szándéka a vallásokkal kapcsolatban egy új magatartás előmozdítása, a kereszténység részéről, számolva a kölcsönös megértéssel, a párbeszéddel és az együttműködéssel. Ehhez nem kellett állást foglalni az eltérő teológiai vélemények mellett. Érdemes elhelyezni a II. Vatikáni Zsinatot az Egyház zsinattörténetében. Egy korábbi fejezet a Firenzei Zsinat (1442) által elfogadott merev álláspontot jelentette az Egyházon kívül lévő személyek - beleértve a nem hívőket is -, üdvössége szempontjából (DS 1351). Egy évszázaddal később a Trienti Zsinat (1545-1563) a „vágykeresztség" tanításából kiindulva ünnepélyesen kijelentette az Egyházon kívül álló személyek üdvösségének lehetőségét (DS 1524). A későbbi egyházi megnyilatkozások, bár óvatosan, de ezt az irányt erősítették, megengedve ezt a lehetőséget. De a századok folyamán egyetlen zsinat sem nyilatkozott a vallásokról, mint olyanokról, önmagukban, legalábbis pozitíve nem.20 Vajon a Vatikáni Zsinat ebből a csendből indult ki? A zsinat először csak az ökumenizmussal kapcsolatban akart utalni a keresztények és a zsidók kapcsolatára, azonban a többségében nem keresztény országokból érkező püspökök kérésére a leendő dokumentum (Nostra aetate, 1965) kitért a zsidóság mellett a többi vallásra is. VI. Pál pápa 1964-ben létrehozta a Nem Keresztények Titkárságát. Ugyanerre az évre esett a pápa Ecclesiam suam kezdetű enciklikájának a megjelenése is a párbeszédről (beleértve a nem keresztényeket is); a pápa indiai útja, és a nem keresztény vallások képviselőivel való találkozása. Ezek a gesztusok rendkívül motiválták a zsinat munkáját és elősegítették, hogy az Egyház a tekintetét a nyugati világ határaitól távolabbra vesse, és vállalja a többi vallással, és nemcsak a zsidósággal a kapcsolat felvételét. így tágult ki a Nostra aetate nyilatkozat tárgya, a zsidóság mellett belefoglalva a többi vallást, bár terjedelemben az Egyháznak a zsidósággal való kapcsolata a leghosszabb. Érdemes megfigyelni a vallásokkal való kapcsolattartás fordított sorrendjét a Lumen gentium-ban (16) és a Nostra aetate-ban (2-4). A Lumen gentium konstitúció azokról a kü19 Vö. KÜNG, H„ The World Religions in God's Plan of Salvation, 51-53. Küng itt Rahner és Schlette hatása alatt áll (lásd: SCHLETTE, H. R., Pour une théologie des religions, DDB, Paris 1971). Bár Waldenfels nem fogadja el Rahner álláspontját sem, jóllehet azt megengedi, hogy a „többiek" saját hagyományukban üdvözülnek, de a keresztényeknek el kell kerülni a „vallásukon keresztül" formulát. Vö. WALDENFELS, H., 1st der Christliche Glaube der einig wahre in Stimmen der Zeit 112 (1985), 463-475. 20 A Firenzei Zsinat (1442) rendkívül határozottan ítéli el a zsidó vallást: „Krisztus hitétől idegennek nyilvánítja tehát mindazokat, akik amaz idő után a körülmetéltetést, a szombatot és a többi vallásos rendszabályt megtartják és kijelenti, hogy semmi esetre sem részesülhetnek az örök üdvösségből, hacsak valamikor észre nem térnek tévedéseikből (DS 1348). 45
