Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)
2001 / 1-2. szám - Erdő Péter: Az Egyház és az anyagi javak: A II. Vatikáni Zsinat tanítóhivatalának alapelvei az egyházi törvénykönyvben
letékességekben, amelyeket a jog a javakra vonatkozóan a megyés püspököknek vagy a főpásztoroknak tulajdonít. Mégis lényeges a különbség a püspökök vagy más főpásztorok jogai és a pápa legfőbb fennhatósága között. A püspökök hatalma e téren kevésbé közvetlen, ezért nem illeti meg őket a közvetlen vagyonkezelés joga a különféle jogi személyek javai fölött az 1273. k. szerinti értelemben. Eszerint tehát a főpásztor megparancsolhatná a plébánosnak, hogy idegenítse el a plébánia valamelyik épületét, de a plébános mint a plébánia jogi képviselője tudta nélkül, a plébánia nevében önállóan vagyonkezelési intézkedést nem végezhetne, hiszen ez a plébánia mint jogi személy tulajdonosi jogainak olyan szűkítését jelentené, amelyet a törvény nem irányoz elő. Márpedig a CIC 18. kánonja szerint azokat a törvényeket, melyek a jogok szabad gyakorlását korlátozzák, szorosan kell értelmezni. A plébániai vagyonkezelés ugyan számos tekintetben püspöki engedélyhez kötött, továbbá a püspöknek vagyonkezelési kérdésekben is utasítási joga van, mindez mégsem tartalmazza a plébánia mint jogi személy tulajdonjogának oly mértékű korlátozását, hogy nevében és terhére a saját jogi képviselőjén (a plébánoson) - és rendkívüli esetben a római pápán - kívül más is végezhetne vagyonkezelői intézkedéseket. 4. Szubszidiaritás és communio Összefoglalva mindazt, amit a jogi személyek tulajdonjogáról és az egyházi hatóságnak a javak feletti hatalmáról elmondtunk, megállapíthatjuk hogy az egyházi célokra szánt különféle javak az Egyház hatalmának való alárendeltségük szempontjából koncentrikus köröket alkotnak. A központban az egyházi közjogi személyek javai állnak. Ezek alá vannak rendelve az egyházi javakra vonatozó teljes kánonjogi szabályrendszernek, sőt a római pápa közvetlenül is kezelheti őket. Tágabb körben helyezkednek el az egyházi magánjogi személyek javai. Ezek az illető jogi személy céljaira vannak rendelve. Ez a személy azonban részesedik magának az Egyháznak a céljaiban (vö.: 114. k. 1. §), és egyben kifejezi a hívők autonómiáját. Ezek a javak is alá vannak rendelve az Egyház legfőbb hatóságának, valamint az illetékes egyházi hatóság ellenőrzésének és felügyeltének, de általában nem vonatkoznak rájuk az egyházi javakról szóló kánonok, s nem is kezeli őket a római pápa az 1273. k. szerint. Még tágabb kört alkotnak az egyházi célokra rendelt magánjavak, így a jogi személyiség nélküli magántársulások céljára rendelt javak (vö.: 310. k.) vagy azok, amelyeket kegyes célokra, vagy általában az Egyház javára adományoztak (vö.: 1259. és 1299. k.)55. Az egyházi hatóság ezekre a javakra nézve csak annak a célnak a szempontjából illetékes, amelyre szánták őket. Mindebben, és a különféle kategóriákhoz tartozó közjogi személyek javainak kormányzására és ellenőrzésére vonatkozó illetékesség igen differenciált szabályozásában is világosan kifejezésére jut a szubszidiaritás elve. Ezt, ha az Egyház életének nem is minden vonatkozásában56, de a vagyonjogban biztosan gondosan figyelembe kellett venni a hatályos CIC előkészítő munkálatai során57. 55 Vö. DE PAOLIS, I beni temporali della Cliiesa. Canoni preliminari 36-37. 56 A szubszidiaritás elvének létjogosultságáról és annak korlátáiról az Egyházban, lásd ERDŐ P., Az egyházjog teológiája intézménytörténeti megközelítésben, Budapest, [1995], 159-171 (nr. 122-132) 57 Vö. Principia quae recognitionem Codicis luris canonici dirigant, in Communicationes 9 (1977) 269; 1980-as tervezet in Communicationes 12 (1980) 389. 37
