Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)
2001 / 3-4. szám - Vanyó László: Az ókeresztény ikonográfia eredete
2. Görög-római képelemek bibliai tartalommal Az elmúlt század számos meglepetéssel szolgált felfedezéseivel, amelyek mindmind gazdagították és tetemesen módosították is eddigi ismereteinket, mint amilyenek Nag-Hammadi gnosztikus könyvtár, a tourai kódexek, a Via Latina katakombái, Dura- Europosz felfedezése, a palesztinai és jordániai területen feltárt zsinagógák mozaikjai, a turkesztáni kódexek manicheus ihletésű miniatúrákkal. Kiderült, hogy a Kr. u. 3. század valamiképpen olyan „törésvonalat" jelent a felső Euphratesz partján, amely mentén csaknem egy időben jelenik meg egy zsinagóga a maga freskóciklusával,2 egy lakóházból kialakított, és az általunk ismert legkorábbi keresztény templom és baptisterium, és ezen a tájon hódított Mani gnoszticizmusa is, amely tudatosan használta fel a képeket eszméi terjesztéséhez. A kereszténység és a zsidóság eredendően „anikonikus" vallás volt, mindkettő ekkor vált „ikonikussá". Noha a Dura-Europosz-i zsinagóga és a keresztény templom igen közel volt egymáshoz, szinte szomszédosak, a kettő képciklusainak egymáshoz való viszonya átláthatatlan, homályos, kölcsönös függést nem lehet kimutatni, noha a stílus ugyanaz. Ez az a határvonal, amelyen túlra nem látunk, onnan nincs képünk.3 Ez azt is jelenti, hogy a képábrázolás nem magától értetődő még akkor sem, ha igen elterjedt lett, amit bizonyít a későbbi képrombolás a 8. században, a hosszas vita a ké: pék tisztelete körül. Az ókeresztény „képírás" (ikonográfia) eredete annyit jelent, hogy egy vallási kultúra, amelynek alapélménye a hallás volt, kezdi magát lefordítani a látás nyelvére. Az első, a hallás, az Ószövetség, a második, a látás, a görög-római kultúra közege volt. Arra a jelenségre, amelyet ókeresztény művészetnek nevezünk, illenek Jákob szavai: „a hang ugyan Jákobé, de a kéz Ézsaué" (Tér 27,22). A tartalom, a „Logosz" az a Biblia, az alak, a szín, a vonal, a forma, az a hellén-római benne. Ez az „ikonográfia" valóban „képírás", az írás képbe fordítása, amelynek során a logosz eikonná lesz, „az Ige testté lett" (Jn 1,14) analógiájára. Igaz, hogy az evangélista itt már hangsúlyozza, hogy „mi láttuk az ő dicsőségét" („vidimus gloriam eius", „etheaszarnetha tén doxan autú").4 Hat évszázad múlva majd Damaszkuszi Szent János ezt a két, a kereszténység2 Erről a jeles zsidó tudós, E. R. GOODENOUGH úgy nyilatkozott, hogy dekorációja egészében oly szokatlan problémákkal szembesít, hogy arról külön tanulmányt kell írnia. „The Old Testament paintings for which the sinagogue is famous, indeed the decoration as a whole, present a problem so unusual that they will be discussed in another volume of this study", Jewish Symbols in the Grece-Roman Period, Bollingen Foundation XXXVII, Toronto, 1953,1,227. old. Építési dátuma: „built in A.D. 245". 3 A. GRABAR, Christian Iconography, A Study of Its Origin, The A. W Mellon Lectures in the Fine Arts, 1961. Bollingen Series XXXV,10. Pinceton, 1968. 23. old. Úttörő jelentőségű volt J. DANIÉLOU könyve: Les Symboles chrétiens primitifs, Paris, 1961. Ennek méretét már messze meghaladja F. TRISTAN „Les Premieres images Chrctiennes, Du Symbole a l'lkone, ll's.-VI‘ s. Fayard, Paris, 1995. Alapvető jelentőségű: E. TESTA O.F.M.: ll simbolismo dei Giudeo-cristiani, Stúdium Biblicum Franciscanum, Collectis Maior, N. 14. Jerusalem, 1961. Ristampa 1981. 590. old. 4 A látás a tanúsítással együtt igen fontos fogalom János evangéliumában és levelében: „amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, akit szemléltünk és kezünkkkel tapintottunk az élet Igéjéből", „quod audivimus, quod vidimus oculis nostris, quod perspeximus et manus nostrae contrecta verunt, de verbo vitae" (akékoamon, heárakamen, etheaszarnetha, epszélephészan - a görög igék) (ljn 1,1), néhány verssel lejjebb ismételten: „quod vidimus et audivimus" (ho eórakamen kai akékoamen, spangellomen) (ljn 1,3). A látás és hallás összekapcsolódik már a Kiv 20,18-ban a LXX-ban, ahol ez áll: „és a nép látta a hangokat". 76
