Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)
2001 / 3-4. szám - Kránitz Mihály: Az új ökumenikus Charta
tanácskozást tartanak az ökumenizmus jövőjéről Európában. Ez az összejövetel az évezred első ökumenikus találkozója Európában az európai egyházak számára.10 A Vegyes Bizottság elismeri, hogy a Dominus lesus vatikáni dokumentum számos keresztényt megsértett, de ugyanakkor figyelmeztet a szöveg figyelmes és differenciált olvasására.11 Az egyházakon és ökumenikus szervezeteken belül érdekelteket pedig bátorítják, hogy új megközelítéssel forduljanak az „egy Egyház" és az „egyházak" kérdése felé. AZ ÖKUMENIKUS CHARTA ÜZENETE12 A rendkívül és pozitívan a jövő felé mutató dokumentum a bevezetőben elkötelezettségét fejezi ki a már és eddig létrejött kapcsolat folytatására és továbbépítésére a két aláíró szervezet, a KEK és a CCEE között. Az elmúlt negyven évben már kialakultak az ökumenikus együttműködés formái, de a mostani állapot mégsem kielégítő, mert még jelentős különbségek állnak fenn az egyházak között. A szöveg megfogalmazói azonban hálájukat fejezik ki a Szentháromságos Istennek, hogy Szent Lelke által megtapasztalhatták az ő irányítását, és Krisztusnak az egységre vonatkozó akaratát szolgálhatják. Ezt gyengeségük tudatában, megtérésre kész lelkülettel kívánják megvalósítani, legyőzve az egyházak között még meglévő akadályokat egy hiteles, az evangéliumról szóló közös tanúságtétel reményében. A Charta három nagy fejezetből, és összesen tizenkét pontból áll. Egy újszerű és a cselekvés irányába mutató szöveg áll előttünk, mivel az egyes pontok után refrénszerű- en visszatérő konkrét elkötelezettség áll, egy felhívás a kifejtett tartalom megvalósítására: „Ezért elkötelezzük magunkat arra, hogy..." A fejezeteket szentírási kijelentések alapozzák meg: az elsőnél az Efezusi levél szinte visszhangozza, hogy „egy a test, egy Lélek, egy a remény, egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Isten..." (Ef 4,3-6). A másodiknál a búcsúbeszéd a tanítványok egymás iránti szeretetét teszi meg mértékül (Jn 13,35), míg a harmadik fejezet esetében a nyolc boldogságból vett rész a békesség előmozdítását emeli ki (Mt 5,9). A dokumentum a fejezeteknek megfelelően három nagyobb feladatot mutat be: a közös hit, a közösség és a közös felelősség témakörét. Ezeken belül szól arról, hogy mit kell tenni a keresztség, az eukarisztia, a tanúságtétel és a szolgálat területén (1.). Az evangélium közös hirdetésének feltétele: elképzeléseink kicserélése, és az Egyházhoz való tartozás szabad megválasztásának biztosítása (2.). Döntő a jövő szempontjából az egymással folytatott nyitott párbeszéd keresése (3.). Az egység nélkülözhetetlen eleme a közös cselekvés kidolgozása (4.). 10 A strasbourgi ökumenikus eseményre II. János Pál pápa, II. Alexij pátriárka és I. Bartolomeiosz pátriárka is üzenetet küldött. A találkozó lefolyásáról Id. Olivo Bolzon-Marisa Restellő, Strasburgo - Cnrta Ecumenica déllé chiese d'Eitropa in Studi ecumenici, XIX/2 (Aprile-Giogno 2001), 261-270. 11 Dominus lesus, Nyilatkozat Jézus Krisztus és az Egyház egyetlen és egyetemesen üdvözítő voltáról, SZÍT, Budapest 2000. 12 A dokumentum szövegét Id. Charta Oecumenica-Ökumenikus Charta in Theológiai Szemle 2001/3,172-176. 42