Teológia - Hittudományi Folyóirat 34. (2000)
2000 / 3-4. szám - Kocsis Imre: Történelem és üdvtörténet Lukács kettős művében
gadhatatlan, hogy Márk ebben a szóban jelöli meg könyvének lényegét.3 Lukács ellen- ben olyan főnevet használ miivé jelölésére, amely gyakori mind a klasszikus görög, mind a hellenista íróknál, főleg történeti írásokban,4 bár a kifejezést nemcsak történe- ti elbeszélésekre használták.5 Az előszóból kiderül, hogy a mű megírását hosszas forráskutatás előzte meg: a szerző igyekezett ״mindennek elejétől kezdve" utánajárni (1,3), majd a megszerzett anyagot ״rendezett módon" (kathexész) az olvasók elé tárni. Ezek a szempontok a má- sodik kötetre, az Apostolok Cselekedeteire is vonatkoznak. Bár ennek elején szintén ta- lálható rövid bevezető (1,1-3), de az más jellegű. A szerző lényegében az evangélium- ra utal benne vissza és annak tartalmát foglalja össze, s ezáltal tudatosítja, hogy a má- sodik könyv az első folytatása Ebből kifolyólag az evangéliumi prológusban leírtak - a források felkutatása és felülvizsgálata, valamint az áthagyományozott anyag ren- dezése - az Apostolok Cselekedeteire is érvényesek.6 Lukács arra is figyel, hogy összekapcsolja a Krisztus-eseményt a világtörténelem- mel. Az evangéliumból a 2. és a 3. fejezetek elejét lehet megemlíteni. A 2. fejezetben a szerző Jézus születését Augusztus császár népszámlálásra vonatkozó rendeletével kapcsolja össze, s az eseményt Quirinius helytartóságának idejére teszi (2,1-2). A 3. fejezetben Keresztelő János - s közvetve Jézus - fellépését helyezi el a történelem szín- terén, amikor a kor fontosabb politikai (Tiberius császár, Poncius Pilátus helytartó, He- ródes Antipász, Fülöp és Lizániász negyedes fejedelmek) és vallási vezetőit (Annás és Kaifás főpapok) sorolja fel (3,1-2). ■! Az euangelion főnév Ma. κ evangéliumában később is többször (összesen hétszer) szerepel. A Lukács- evangéliumban éppen az a feltűnő, hogy a főnév nemcsak az irat elején, hanem annak későbbi részében sem található meg. Az Apostolok Cselekedeteiben is mindössze kétszer (15,7; 20,24)fordul elő. Meg kell azonban jegyezni, hogy Lukács gyakran használja az euangelizomai (örömhírt hirdetni) igét. FiTZMYER, J. A. (Luke I, 148) szerint az ige Lukács írásaiban általános értelmű: ״hirdetni", ״prédikálni". 4 LUK1ANOSZ, Pósz dei hisztorian szüngraphein, 55; DIONÜSZIOSZ (halikarnasszoszi), Rhómaiké arkhaiologia I 7,4; JOSEPHUS FLAVIUS, A zsidók története, 1,2.3. 5 A diégészisz főnév szerepel pl. az apokrif Ariszteász-levél elején. Tudvalevő, hogy ebben az ״elbeszélésben" olvasható a Szeptuaginta létrejöttének legendás története. Theon görög szónok így fogalmazza meg a diégészisz mibenlétét: ״Magyarázó beszámoló olyan dolgokról, melyek megtörténtek vagy megtörténhettek volna." Vö. FITZMYER, J. A., Luke I, 173. fi Hogy milyen források álltak Lukács rendelkezésére, azt az evangélium esetében a többi szinoptikussal való összehasonlítás útján lehet megállapítani. A közös anyag alapján nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy a szerző forrásként használta fel Márk evangéliumát, valamint a Beszédgyűjteményt (Logionforrás; Q). Mivel az evangéliumban elég sok a ״saját anyag", melynek nincs szinoptikus párhuzama, az sem kétséges, hogy Lukács különböző szóbeli vagy írott részhagyományokból is bőven merített. Vö. FITZMYER, J. A., Luke 1, 63-97. Az Apostolok Cselekedeteiben feldolgozott források megállapítása nehezebb feladat, s e tekintetben a biblikusok nézetei jobban eltérnek, mint az evangéliumi források megítélésénél. A kutatók többnyire két terjedelmesebb írott forrással számolnak. Az egyik az ún. ״antióchiai forrás", amely az antióchiai keresztény közösség létrejöttét és életét mutatta be, s amelynek anyagát Lukács a 6,1-15,35-bcn dolgozta fel. A másik forrás a Pál missziós tevékenységéről szóló úti beszámoló (itinerarium). Ezen két fő forráson kívül természetesen más írott feljegyzések (pl. a jeruzsálemi egyház életével, illetve Péter missziós tevékenységével kapcsolatban) is szóba jöhetnek. Az azonban nem vitás, hogy az írott források mellett Lukács nagyban merített a szóbeli hagyományokból is. A forrásokkal kapcsolatos kérdéskör áttekintő ismertetéséhez vö. DLIPONT, J., Les sources du Livre des Actes. État de la question, Bruges I960; PLÜMACHER, E., Apostelgeschichte, TRE III (1978), 483-528, főleg 491-501. SCHNEIDER, G., Die Apostelgeschichte I, Freiburg 1980, 82-95; HAHN, E, Der gegenwartige Stand der Erforschung der Apostelgeschichte, Theologische Revue 82 (1986) 178-190. 100
