Teológia - Hittudományi Folyóirat 34. (2000)
2000 / 3-4. szám - Dolhai Lajos: A keresztség és az Egyház egysége Szent Cyprianus műveiben
a Krisztus magunkra öltésének páli gondolatát is kifejti. Nemcsak a ״militia Dei", ha- nem a ״militia Christi" gondolatát is megtaláljuk nála. A vértanúság ezért győzelem- nek tekinthető: ״Aki azonban ügyel az Úr parancsaira, erősen ragaszkodik Krisztus- hoz, ellenáll a Sátánnak, az szükségképpen le is győzi, mert győzhetetlen az a Krisz- tus, akit megvallott."59 2 A Az egy házias lelkűiét A katolikus egyház egyetlen érvényes keresztségének védelmezésekor Cyprianus emlékezteti az ellenfeleit: ״Nem lehet annak atyja az Isten, akinek nem anyja az Egy- ház.60״ Ez az adágium-szerű kijelentése ott van már a ״De unitate ecclesiae" című mű- vében is, amelyben Cyprianus elutasította Novatianus magatartását (ő a szigorúságot képviselte a hitüket megtagadókkal szemben, vö. lapsi).61 Az Egyház, mint anya (Ecclesia Mater) egyik jellegzetes fogalma62 a cyprianusi ekkleziológiának. Az igaz, hogy a katolikus egyház egységének és az egyház miben- létének kifejtésére többféle kifejezést,63 és analógiát is használ, de ezekben a szövegek- ben is különös hangsúllyal utal az Egyházra, mint anyára.64 Egyébként a ״mater ecclesia", az Egyház-Anya az észak-afrikai teológiai irodalom kedvelt képe lett, és ágostoni közvetítéssel eljutott a középkorba is. Nyilvánvaló, hogy ennek a kiváltság- nak az alapja a keresztség. Ebben az Egyház termékenyebbnek mutatkozik, mint a zsi- nagóga. A keresztségben az Egyház, Krisztus jegyese, akivel, és aki által világba szü- letnek Isten gyermekei. Tehát nem birtokolhatjuk Krisztust az ő mennyasszonya nélkül.65 Természetes tehát, hogy akik az Egyházban megkeresztelkedtek, azok úgy tisztelik az Egyházat, mint ״anyjukat". Kétségtelenül igaz, hogy Cyprianus úgy mutatja be az Egyházat, mint anyát, mint ami az isteni életet megszüli bennünk, vagyis úgy tekinti mint üdvintézményt, amely a püspökökre épül. Meg kell azonban azt is látnunk, hogy, amikor az Egyház-Anya iránti kötelességünkre emlékeztet, akkor nem feledkezik meg az Anya gyermekeiről sem (vö. Ep. 43,6), vagyis a keresztény testvériségről (Ep. 46,1-2). Azt is állíthatjuk, hogy számára az egyház nemcsak intézmény (institutio), hanem testvéri közösség (communio) is. A megkereszteltek nemcsak arra kaptak meghívást, hogy tiszteljék az Anyát, hanem arra is, hogy szeressék a testvéreket.66 59 Fortunatushoz, 2. 60 Epist., 74,7; vö. még 73,19; 73,74. 61 Vö. Az egyház egységéről, 6; A bukottakról, 9. 62 Vö. pl. A bukottakról, 9. - vö. DELAHAYE, K., Ecclesia Mater cbez les Péres des trois premiers siécles, Paris 1964, 100-108: L'importance de ΓEcclesia Mater dans les écrits deCyprien., továbbá: PLUMPE, J. C, Mater Ecclesia, Washington 1949, 81-108. 63 Vö. például Ep. 51,1: domicilium castra integritas dignitas - clerus et plebs, omnis fraternitas, Ep. 54,1: una ecclesia - castra - ecclesiae veritas et evangelii ac sacramenti unitas. Ep 5 7/58: katonai analógiák. 64 Vö. Az egyház egységéről 19; 23; 65 Epist., 52,1; 74,6; vö. még Testimoniorum II, 19. M Vö. Epist. 14,4; 15,2; 51,1: clerus et plebs, fraternitas. 97