Teológia - Hittudományi Folyóirat 34. (2000)
2000 / 1-2. szám - Kovács Dániel: A személy megismeréséről
mert ilyen értelemben ״nem remélhető", ámde nem áll ellentétben a remény ״végső" tárgyával, mert nem lehetetlen, hanem ״nehezen kitalálható", és nem elérhetetlen, ha- nem ״nehezen hozzáférhető". A valódi remény tehát olyan valóságra irányul, amely kizárólag a remény elszánt és kitartó elővételezésében dereng föl - hogy azután ön- ként és a maga valóságában mutatkozzék meg, vagy maradjon rejtekében. Összefoglalva: A hit, a szeretet és a remény nem a megismerés világosságától meg- fosztott szubjektum homályos, vágy vezérelte és érzelmek hullámzásának kitett inga- dozása, hanem egy sajátos, szabadságban létező személlyel szembeni megismerő- kommunikatív, tehát kölcsönös viszony Mint minden megismerő viszonyt, ezt is a tárgya határozza meg. A tárgy ebben az esetben szabad személy. A hit, a szeretet és a remény abból a tárgyilagos belátásból táplálkozik, hogy a szabad személy csakis ezen a módon ismerhető meg, pontosabban csakis ezen a módon tartható fenn vele olyan létközösség, amely egyebek között megismerést is eredményez. A hit nem hiányos tu- dás, hanem a tárgy szabad természetéhez és létmódjához igazodó szabad ismeret: a folytonosan alakuló, dinamikus tárgyat folytonosan dinamikusan követő, igazodó vi- szonytartás, amelyben a megismerő alany célja a másik létét annak mivoltában meg- őrző megismerés. Ez annyian megismerés, amennyiben a megismerendő tárgy folya- matos megtartása a megismerő látóterében. Mivel a tárgy állandóan mozog, ezért a megismerőnek is vele kell mozogni, mivel pedig a tárgy ״mozgása" belső létének foly- tonos változását jelenti, ezért a megismerés nem kumulatív - már csak ezért sem önt- hető soha zárt formába -, így ״sikere" sem az információ gyarapodása az egyik vagy a másik oldalon, hanem a megismerő és megismerendő közötti viszony elmélyülése, gazdagodása, vagyis a létgyarapodás mindkét oldalon, illetve a kölcsönös viszony mi- nősége. A megismerő mindig bizonyos távolságban marad a megismerendővei. Ez azonban nem a megismerés fogyatékossága, nem hiány, hanem pozitívum, hiszen a megisme- rendő lényegi tulajdonsága okozza: szabadsága. Márpedig ha a megismerő ״igaz" mó- dón akarja megismerni a személyt - ״úgy, amiként van" -, akkor a szabadságával együtt kell megismernie, s ezért a távolságot nem kényszernek és a tudás hiányának érzi, hanem éppen a megismerendő lényegi sajátosságának, amit nem leküzdeni, ha- nem megőrizni kell. Ez a megőrzés történik a szeretetben és a reményben, hiszen mindkettő számára konstruktív elem a másik szabadságának (fjelismerő megőrzése. Minden dinamikus-szabad létező ilyen módon ismerszik meg Minél dinamikusabb a megismerendő létező, annál inkább a hit-szeretet-remény viszonyrendszerében válik lehetségessé a követése, megismerő megtartása az alany észlelési-létérzékelő mezőjé- ben. Hogy a hit, szeretet és remény nem hiányos móduszai az emberi megismerésnek, és nem az egzisztencia peremén jelennek meg mint megtűrt, ám a bizonyos tudásban és biztos birtoklásban megszüntetendő defektusok, hanem a szabadsággal rendelkező valóság létmódjához igazodó egzisztálás egymással összefüggő elemei,19 az nem tu19 A hit, szeretet és remény mint ״teológiai erények" a teológia tanítása szerint maradandóan a kérész- tény élet alappillérei (vö. 1 Kor 13,13). Bár a hit és a remény a végső állapotban (az ״üdvözülés" 21
