Teológia - Hittudományi Folyóirat 34. (2000)
2000 / 3-4. szám - Puskás László: Gondolatok az orosz ortodox egyház 20. századi történetéről
A tárgyalt egyháztörténeti krónika 1990-ben, Pimen Izvekov pátriárka halálával és utóda, II. Alexij (Rüdiger) pátriárka megválasztása megemlítésével zárul. Úgy tűnik, hogy még nem jött el az Orosz Ortodox Egyházban a 20. sz.-i üldözé- sekre adott konkrét vezetői válaszok értékelésének ideje az egyházi történetírás szint- jén, amely amúgy is előbb a főpapok egyházi tudatában kell hogy megtörténjen. Ugyanis nem látszik elégséges mentségnek az Egyház fizikai fennmaradása az üldö- zésekben, ha ennek következménye hosszú távon az esetleg fennmaradó külső fényes- sége mellett az egyháztudat máig ható deformációja, más esetben a gettó-mentalitás, a mindenkire kiáradó szeretet hiánya, az Úr által kívánt keresztény egység iránti ér- zéketlenség, sőt a más keresztény Egyházakkal szembeni konfrontációs szellem nép- szerűsítése, a klérus egyes tagjai belső üressége és anyagiassága, az Egyház lényegét meghamisító erkölcsi deformáció és a formális elemek túlsúlya, a teológiai tudás je- lentőségének alábecsülése és a mindenkori hatalommal való összefonódás - sajnos, mindezt a hozzánk inkább csak esetlegesen eljutó és részleges információk eléggé meg- alapozzák. Mindezzel szemben ugyanakkor a különösen elmélyült, olykor szinte egzaltált hit jeleit is megtapasztalhatjuk egy-egy odalátogatás során - egy-egy a kolostorok ven- dégházaiban a szalmán mély imádságban egész éjszaka térdelő zarándok láttán, egy- egy az áldozás után visszatérő szakállas orosz arc szinte világító átszellemültségében, ״átistenültségében", akiről látszik, hogy valóban Krisztust vette magához - a még a 70-es években a Zagorszki Székesegyház ősi ikonosztáza előtt látott csodálatos méltó- ságú ortodox papi keresztvetés élménye e sorok szerzője számára felért egy jó lelki- gyakorlattal. Az Orosz Ortodox Egyház katakomba-arculata, az Egyház hivatalos vezetőinek értékelése AZ ILLEGALITÁST VÁLLALÓ ORTODOXOK RÉSZÉRŐL Nyikolaj Bergyajev 1926-ban írta Párizsban az Orosz Ortodox Egyházról: ״Vannak Oroszországban olyan irányzatok (az Egyházban), amelyek alkalmazkodásukkal, sőt nem ritkán árulásukkal elérték, hogy zsinatokat hívhatnak össze, nyilvánosan meg- szólalhatnak, írhatnak. De Krisztus Egyházához az üldözésben, amely őt a kérész- tényellenes hatalom részéről éri, illőbb a katakomba-Egyház arculata.35" Cipin leírása is tanúsítja a két pólus - a kollaborációból olykor az árulásig eljutok és az illegalitást választók - differenciált meglétét a 20. század Orosz Ortodox Egyhá- zában. Azonban, és ez természetes, mindig az adott időszak nominális hierachikus csúcsa áll előadása középpontjában, még akkor is, 11a esetenként az üldöztetés miatt az teljességgel akadályoztatva volt tevékenységében36. Részletesen tárgyalja harcát a 35 H. EEPiPIEB, 0. /I’3p6nHbH o pej1nrno3H0M 0öpa3e MoCKBbi b Οκτ5ι6ρε 1925 π, Tlymb N°3, MapT-anpe/ib 1926, (lapu®, 379. 16 1935-ben Szergij metropolita a tömeges letartóztatások miatt kénytelen volt az Ideiglenes Pátriárkái Szinódust is feloszlatni és bizonyos időre a vezetést vikáriusára bízni, aki egy Moszkva-környéki kisvárosból, Dmitrovból kísérelte meg az irányítást, kéttagú személyzete (titkára és gépírónője) útján - CIPIN, op. át., 219 136 =
