Teológia - Hittudományi Folyóirat 34. (2000)
2000 / 3-4. szám - Puskás László: Gondolatok az orosz ortodox egyház 20. századi történetéről
A probléma valamilyen szinten állandóanjelen van az Egyház történetében, Nyugaton és Keleten egyaránt minden egyes Egyház - létezése csaknem első pillanatától kezdve - szembesült vele, hiszen a világban, azzal együtt létezik. Ez a kérdés gyakran összefügg a cezaropapizmus fogalmával - ami a világi hatalomnak az Egyház vezetésére irányuló igényét jelenti. Itt csak általában jelezzük az összefüggést, amelyet mindig a tárgyalt Egy- ház a kérdéssel kapcsolatos tapasztalatai és gyakorlata szemszögéből kell vizsgálnunk, és az adott esetben nem valami másféle, esetleg nyugat-európai gyökéréi prekoncepciókra épülő vélekedések alapján, hiszen az egyes Egyházak és a területükön regnáló hatalom vi- szonyát (vö. cuius regio, eius religio) csakis a helyi hagyományok és az adott kor regio- nális történelmi-hatalmi viszonyai beható ismeretei nyomán lehet minősíteni. Az előbb megfogalmazott kulcskérdés természetesen az Orosz Ortodox Egyház tör- ténetében is gyakran felmerült, akár kereszténynek vallotta magát az országban reg- náló korabeli hatalom, akár nem - az egyik korai efféle helyzet leírását a tárgyalt mű 20. oldaláról, Onaschtól idézzük: ״A mongol megszállásnak az orosz egyháztörténet- ben az a történelmi jelentősége, hogy a 'jarlik'-ok által a mongolok megerősítették az egyházi tulajdon, a kultikus épületek és tárgyak, illetve az ״egyházi emberek" integri- tását, amihez 1343-tól ugyan még korlátozott, 1357-től azonban újra megerősített adómentesség és bizonyos jogesetekben való eljárási lehetőség is társult. így az Egy- ház önálló jogi alany lett..."11 A reformer Nyikon pátriárka számára még a cári hatalommal való kooperáción be- lüli ״hatalom-megosztás" volt a kérdés (ő a pápacezarizmus, az egyházi vezetéséi teokrácia felé hajlott volna, amit több 19-20. sz.-i orosz filozófus-teológus is kívána- tosnak tartott), később I. Péter cár már világosan a cezaropapizmus jegyében megfő- galmazott elvárásaira válaszolva az Egyház akkori vezetői mintegy kényszerűen vál- tottak át az Orosz Egyház történetének az állam erőteljes ellenőri szerepével jellemez- hető ún. szinodális szakaszára. Azonban ezekben az utóbbi esetekben az Egyház és az állam keresztény vezetője között zajlott a viszony tisztázása. A CEZAROPAPIZMUS PROBLÉMÁJA AZ OROSZ ORTODOX EGYHÁZBAN A SZOVJET IDŐSZAKBAN12 Az Orosz Ortodox Egyház, alighanem a legdrámaibb módon, éppen a 20. század szovjet egyházüldözésében szembesült az Oroszország számára bizonyos értelemben megszokott problémával, csakhogy ez esetben a hatalmat még csak nem is a fenti pél- da szerint vallásilag türelmes tatár kán jelenti; a hatalom egy a hitet és az Egyházat ideológiája szerint mindenképpen megsemmisítésre ítélő, harciasán istentelen rendszer kezében volt, amely nem az Egyház vezetésére tartott igényt, hanem mielőbbi likvidá- lására törekedett, majd később, immár nem annyira totalitárius ideológiája, hanem a 11 Onasch nem közli az illetékes egyházi vezető nevét, ezért Szolzsenyicintől idézzük: ״A mi egyházunk azért maradhatott fenn, mert Kirill metropolita a tatárjárás után az első orosz volt, aki hódolni indult a tatár kán elé, hogy menlevelet /a mai orosz nyelvben is bevett tatár ״jarlik" - vö. fent Onaschnál, ma márkacédulát jelent/ kérjen a papságnak. ... Kirill metropolitának, reálpolitikus lévén, igaza volt." - A. SZOLZSENY1C1N, A pokol tornáca, Budapest, 1990, 184. 2י A kérdést két külön fejezetben tárgyalja e sorok írója, munkája egyéb helyein is hozva az Orosz Ortodox Egyház történetével összefüggő, magyarul és olykor más nyelveken is eddig publikálatlan anyagokat: in PUSKÁS, L., op.cit. 25-43, 106-113, 165-193.------- 127 ------
