Teológia - Hittudományi Folyóirat 34. (2000)
2000 / 3-4. szám - Puskás László: Gondolatok az orosz ortodox egyház 20. századi történetéről
és gyakorlat terén elkövetett hibáival, és megpróbálja rekonstruálni azt, amit az Egy- ház elkendőzött."4 Egyik konklúziónkat megelőlegezve - emiatt a tárgyalt publikáció vonatkozó részét mint az Orosz Ortodox Egyház hivatalos önértelmezése és önértékelése mai fázisát kell felfognunk. Bár ez, olvasatunk szerint, ma - 20. századi történelmének vonatkozásá- ban, és ezt ténymegállapításként, és semmiképpen se kritikaként mondjuk - inkább mintha a hivatalos orosz ortodox önértékelés általános hiányáról, az önidentitás in- kább ösztönös-érzelmi, mintsem reflektált megközelítéséről, sőt olykor a ״mundér be- csületének" védelméről is tanúskodna. Előzetes jegyzetek A tárgyi kiadvány átlagos magyar olvasóját, véleményünk szerint, ez a könyv az anticipáló módon tanuló helyzetébe hozza, hiszen olyan tételekkel találkozik benne és percipiálja azokat valamilyen módon, amelyek magyarázatára természetesen a szer- zők, terjedelmi vagy egyéb okok miatt is, nem is vállalkozhattak, és így azok sok eset- ben az előzetes ismeretek hiánya miatt érthetetlenek maradnak számára, ill., ami rósz- szabb, félreérti azokat. Pl. az ismeretlen példák hitelesebb értékeléséhez az ortodox te- ológia ill. ekkleziológia kategóriáit is ismernie és használnia kellene, de Oroszország ill. a Szovjetunió története és ez utóbbi politikai ideológiája, a marxizmus-sztálinizmus- leninizmus bizonyos ismerete is szükséges a megfelelőbb értelmezéshez. Ezért szem- lénkben olykor megkíséreljük, hogy legalább jelzés-szinten utaljunk ezekre is. Reflexi- óink gyakran mozognak majd a virtuális képalkotás dimenzióiban, ugyanis még a konkrét egyháztörténeti eseményekről is nem egyszer eltérő leírások és értelmezési va- riánsok léteztek-léteznek, a tárgy egészéről se rendelkezünk elegendő ismeretekkel, maguk a konkrét tények még alig van feltárva, hitelesen dokumentált közreadásuk is esetleges (mint jeleztük, a tárgyalt mű közléseinek elfogadásában is csak a szerzőbe ve- tett bizalom segíthet, és nem pl. a számára hozzáférhető, esetleg irattári eredeti doku- mentumok hitele, amelyeket a szerző nyilván ismer5). Az esetleges következtetéseket így semmiképpen se lehet véglegeseknek tekinteni. 4 Vö. SZÁNTÓ, K., A Katolikus Egyház története, I., Budapest, 1983, 17 - ill. RAHNER, op.cit.,144- 145. Sajátos ambivalenciája Cipin dolgozatának, hogy egészében helytállásként érzékeltetve Egyhá- za vezetőinek magatartását az üldözésben, ugyanakkor sok konkrét példáját hozza az üldöző álam- mai való engedelmes kollaborációjuknak is - itt pl. a jelenlegi pátriárka ״békeharcos" múltjának több- szőri említésére utalunk, de a tüzetes olvasat igen sok terhelő adatot találhat pl. Szergij metropolitá- ról is, aki az Ortodox Egyház vezetője ill. a Pátriárkái Szék 19 éves betöltetlensége utáni első pátri- árkája volt a 30-40-es években, mint erre még visszatérünk. 5 Egy később még többször idézett emlékirat nyomán az ortodox egyházi dokumentumok sorsáról: az ún. Kiszelyova-féle illegális ortodox közösségben jelentős mennyiségű egyházi dokumentumot rejtegettek, köztük a forradalom-előtti Moszkvai egyházmegyei levéltárat, az 1917-es a moszkvai pátriárkaválasztó Zsinat eredeti jegyzőkönyveit stb. Ez az ún. nem kommeráló földalatti közösség a végén beleolvadt a hivatalos Ortodoxiába, és Kiszelyova halála után az örökös az egyházi tulajdonú- nak vélt anyagokat a Patriarkátusnak adta át. A szerző (Szmirnov) feltételezi, hogy idővel publiká- ciók fognak megjelenni ״a luzskovi folyóiratokban" (Luzskov - Moszkva mai polgármestere) az át- adott dokumentumok nyomán. E sorok írója viszont, tudva, hogy eddig az említett Zsinatról csak Nyugaton jelentek meg töredékes emlékek, azt feltételezi, hogy az említett jegyzőkönyveket pont a tárgyalt egyháztörténet szerzője, Cipin, használta fel műve az 1917-es Zsinatról tájékoztató nagy és részlet-gazdag fejezetéhez (a tárgyalt mű, 149-167), amely egyébként, valószínűleg azért, mert hi123
