Teológia - Hittudományi Folyóirat 33. (1999)
1999 / 3-4. szám - Dolhai Lajos: Lex orandi Lex credendi
szik: a Szentírás, a keresztények hite és élete (sensus fidelium, vő. LG 12), a keresztény kultusz, az egyházatyák és a teológusok tanítása. Mivel pedig a kinyilatkoztatott igazság kifejtése egyrészről mindig a Szentírásra támaszkodik, másrészről pedig az egyház élő hagyományára, mondhatjuk továbbra is, hogy a hitnek két forrása van: a szentírás és a szenthagyomány. A szentírás ebből a szempontból elsődleges szerepet tölt be, de a hagyománnyal való szükséges összefüggésben, ahogyan azt a II. Vatiká- ni zsinat megfogalmazta (DV 9). A kinyilatkoztatott igazság a szentírásra támaszko- dik, a hívek lelkében gyökeredzik, a liturgia erősíti, a többi kinyilatkoztatott igazság- gal szoros összefüggésben, az egyházatyák és teológusok pedig mindezt kifejtik és magyarázzák. A tanítóhivatal hivatal léte nemcsak a teológia számára fontos, mivel működése az egyház életmegnyilvánulásait közvetlenül is érinti. Mivel a liturgia az egyház egyik legfontosabb életjele, a hitnek is egyik legtökéletesebb kifejeződése. A tanítóhivatal nem az emberi tudomány gyarapítása végett létezik, hanem a hit igazságainak tanításakor kinyilvánítja és magasztalja Isten nagyságát és csodálatos műveit. Ez okból a tanító- hivatal gyakorlása szintén nem akadémiai üléseken vagy tudományos dokumentu- mok nagyszerűségében történik, hanem az Isten ״aulájában", amely a templom, ahol az igazi bölcsesség: a kultusz, a kultusz pedig egyúttal az igazi bölcsesség tanítása és megvallása. Találóan hangsúlyozza Y. Congar: ״A liturgia nemcsak a magisztéríum hangja, amely definiál, tanít, újrafogalmaz, elítél, cáfol, hanem annak az Egyháznak a hangja, amely szeret és imádkozik, amely nemcsak a hitét akarja tanítani, hanem azt megénekli és gyakorolja a liturgiában, s mindezt nekünk akarja ajándékozni. A li- turgia nem egy teológiai kézikönyv, nem definíciókat és világos fogalmakat használ... az Egyház számára a liturgia nem egy múltbeli emlékmű, hanem élő családi tűzhely", vagyis életének konkrét színtere. "45 Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a tanítóhivatal ״rendes" megnyilvánulása a liturgia. Sőt a tanítóhivatal rendkívüli megnyilvánulása: a dogmák kihirdetése is a li- turgiában történik, amint az bizonyítja Mária mennybevételének ünnepélyes kihirde- tése. Az előkészítő szerep a teológia tudományához tartozott, de a definíció kihirdeté- se mint a kultusz tevékenysége az eucharisztia megünneplése közben történt. A meg- fogalmazott dogma nemcsak tanítani akar, hanem mint liturgia Isten dicsőségét szol- gálja. Ezért fogalmaztak így a dogma kihirdetésekor: kihirdetjük ezt az igazságot "a mindenható Isten dicsőségére, Fiának tiszteletére, dicsőséges anyjának dicsőségére és az egész anyaszentegyház örömére". Maga a dogma kihirdetése is liturgikus aktus volt: litánia éneklésével, az igazság Lelkének segítségül hívásával, a Veni Creator himnusz- szál, s a hozzátartozó könyörgéssel. A Summus Pontifex ülve hirdeti ki a dogmatikus definíciót. Az egyház hálát ad a szubdiákónus szavával. Felcsendül a Te Deum a kö- nyörgésekkel, homiliát tartanak a hívek könyörgésével, utána következik a szentmise újonnan megfogalmazott imádságokkal. Tehát miként az Egyház legfőbb funkciója, így például a szentségek kiszolgáltatása is szentmise keretében történik, úgy a dogma■ CONGAR, Y., La tradizione e le tradizoni, 2.köt. ( olasz ford.), Ed. Paoline 1965, 354. = 106 45
