Teológia - Hittudományi Folyóirat 33. (1999)
1999 / 3-4. szám - Dolhai Lajos: Lex orandi Lex credendi
3. AZ ALAPELV FÉLREÉRTÉSE A teológia történetében előfordult, hogy egyes teológusok az alapelwel visszaéltek, mások pedig annak jelentőségét túlhangsúlyozták.A ״Mediator Dei et hominum" en- ciklika beszél az alapelvnek téves hamis alkalmazásáról a modernizmussal kapcsolat- ban (MD 45; 47). Ezzel kapcsolatban ismert G. Tyrell40 esete, aki modernista módon alkalmazta ezt az alapelvet, amint arra XII Pius pápa is rámutatott. A modernisták szerint minthogy a vallásos érzés a liturgiában tükröződik, az imádság és a kultusz a dogmák megállapítására és kifejtésére vezetnek. Különösen nem fogadható el az az ér- velés, hogy ha valamilyen tanítás liturgikus téren a vallásosság és megszentelődés gyümölcseit termi, akkor az Egyház jóváhagyhatja, ha pedig ilyen gyümölcsöket nem terem, akkor elítélheti (MD 45). Tehát a liturgia nem ״teremti" a katolikus hitet; ezt egyébként nem tulajdoníthat- juk a szentírásnak sem, sem az egyetemes keresztény életnek, sem pedig a teológia tu- dományának. Azonkívül a szent liturgia csak egyike azoknak a tényezőknek, ame- lyekben a hit tükröződik, egyedül nem bizonyíthatja a hitet, először azért ami a tani- tást illeti afölött a legfőbb tekintélyt a tanítóhivatal gyakorolja és nem a papi szolgá- lat. Egyébként is az Egyház hite nemcsak a liturgiában .tükröződik. Ha a liturgia te- ológiai jelentőségét túlhangsúlyoznánk, akkor eljuthatunk odáig, hogy a liturgikus hagyomány bármelyik elemét szorosan tudományos értelemben igaznak és a katoli- kus hit lényegéhez tartozónak valljuk. Ámde a liturgia tartalmaz olyan elemeket is, amely a katolikus hitet homályosan tükrözi, vagy azzal nem függ össze, sőt esetleg implicit módon tévedéseket is tartalmaz. Még a szentségek kiszolgáltatásának liturgi- ája sem tükrözi mindig adekvát módon az Egyház szentségekre vonatkozó hitét. A bérmálás szentségénél is nehézséget jelenthet a liturgiából való kiindulás.41 A lényeget nem érintő eltérést fedezhetünk fel a szentírás és a liturgia tanítása között. Az Após- tolok cselekedeteinek a könyvéből (8,15-17; 19,5) azt látjuk, hogy az ősegyházban imádság és kézrátétel által adták át a Szentleiket, s ezt a hagyományt a nyugati egy- ház meg is tartotta. Keleti hatásra a krizmával való megkenés is bekerült a liturgiába, sőt a szentség-kiszolgáltatás legfontosabb mozzanata a krizmával való megkenés, és az azt követő szentségi forma (״N., vedd a Szentlélek ajándékának a jelét!") lett. A jelenlegi szentség-kiszolgáltatásban először történik imádság kíséretében a kézrá- tétel, majd pedig következik a krizmával való megkenés. Ebből úgy tűnik, hogy a kéz- rátétéi nem a Szentlélek ajándékát közvetíti, hanem csak előkészít bennünket a Szent- lélek befogadására, hiszen a Szentlélek ajándékát a megkenéskor kapjuk meg. A moz- dulatok és az imádságok nincsenek összhangban, nem teljes összhangban valósítják meg azt, amit önmagukban jeleznek. A teológusok elméletben hangsúlyozták, hogy a szentség anyaga a kézrátétel és a krizmával való megkenés együtt, vagyis a bérmálás érvényes kiszolgáltatásához csak a kézrátétel keretében krizmával homlokon történő megkenés szükséges. Ettől függetlenül azonban a latin egyház szertartásaiban mindig elő volt írva a kezek kiterjesztése a bérmálandók fölé a krizmával való megkenés előtt. Ez félreértésre adhat okot. 40 Vö. például Mária templomban való bemutatása; Mária názáreti házának ״átszállítása". 41 Quas primas, ford.: SZÍT, 1926, 18. 104
