Teológia - Hittudományi Folyóirat 33. (1999)
1999 / 3-4. szám - Dolhai Lajos: Lex orandi Lex credendi
is, hogy az egyetemes egyház tévedésbe essen. Az is nyilvánvaló, s ez a dolog termé- szetéből következik, hogy csak az Egyház által jóváhagyott liturgiáról mondható el a tisztázásra szoruló ősi alapelvünk. Ezért ragaszkodott az Egyház mindig a liturgikus imádságok hivatalos jóváhagyásához. A liturgia a keresztény tradíció lényeges és fontos eleme. XII. Pius pápa szerint ״a régiek által áthagyományozott tanításnak leghűségesebb tükre."17 * A. Stenzel szerint a liturgia ״a kor, a méltóság és az egyetemesség" által emelkedik ki a tradíció többi ele- me közül. 18 A méltóság végső soron csak tisztán formai kiemelés. Viszont az egyete- messég ezen túl már olyan tény, amely a tradíció többi tanújánál egyáltalán nem tel- jesen és közvetlenül nyilvánvaló. Gondoljunk arra az egyébként nehezen megszerez- hető teljességre, gazdagságra, amely az egymással megegyező keleti és nyugati litur- gia tanúságtételében rejlik. A kor általi ״kitüntetettség" azért fontos, mert a minden reflexió előtti, az egyház fennállásától elválaszthatatlan kultikus cselekmény elsősége olyan dolgokra tanít meg bennünket, amelyek a liturgikus tradíció nélkül nehezen lennének magyarázhatók az Egyház életében. Az első évszázadok liturgikus könyvei sok mindent érthetővé és elfogadhatóvá tesznek számunkra. így például már a Didaché anaforája (kánonja) megtanít bennünket arra, hogy liturgikus imádságaink- ban az ״Atyánkhoz" kell fordulnunk Jézus Krisztus által (IX, X.fej.). A Tradíció apostolica (215 körül) liturgikus előírásai arra utalnak, hogy a presbitérium gondola- ta még élő valóság volt a II. században. A papszentelésnél nemcsak a püspök, hanem a jelenlévő papság is ráteszi a kezét a szentelendőre, ״mert tisztségük Lelke közös és hasonló", de már ebben az időben is a diakónus szentelésekor csak a püspök gyako- rolja a kézrátételt, mert a diakónust nem a papságra szentelik, hanem a püspök szol- gálatára, és a diakónus ״nem is kapja meg a presbiteri tanács Lelkét" (VIII). Éppen ezért a szentségtan dogmatörténete elképzelhetetlen a patrisztika liturgikusjellegűírásainak és az első évezred Sacramentáriumainak (Szertartáskönyveinek) ismerete nélkül. Arról viszont nem szabad megfeledkeznünk, hogy a liturgia az egyház hitét nem a teológiai tudományok szaknyelvén hirdeti, hanem az evangélium, az imádság, a kate- kézis, sőt a költészet nyelvén. A liturgia nem a fogalmi gondolkodás módszerével, ha- nem költészet eszközeit is igénybe véve akar tanítani. Ezért nem meglepő az sem, hogy az Egyház jóváhagyásával gyakran alkalmazza a Szentírás lelki értelmezését. XII. Pius pápa szerint a Szentírás ״lelki értelmét hirdeti végül ősidőktől fogva a litur- gia, amaz ismert elv alapján Lex precandi lex credendi est."19 R De Clerk szerint ״ a li- turgia a teológia forrásának tekinthető ha összhangban van a Szentírással és az Egy- ház élő hagyományával. Sajátossága az, hogy nem racionális, hanem költői, szimbo- likus és egzisztenciális formában fejezi ki az Egyház hitét.20״ Ezért volt szükség arra, hogy a liturgia tudományán belül kialakuljon az eucologia, a liturgikus szövegek ér- telmezésének tudománya.21 A liturgikus szövegek, imádságok elemzésének vannak törvényszerűségei, feltétlenül figyelembeveendő alapelvei.22 A teológiai alapelvek mel17 In: Mysterium Salutis (szerk.: J.Feiner- M.Löhrer), 1. köt, Benziger 1965, 610. 8י Divino Afflante Spiritu 23. 19 CLERK, E DE, Lex orandi, lex credendi, Quest.Lit. 59/4 (1978), 211. 20 Vö. Eucologia, in Nuovo Dizionario di Liturgia, Ed. Paoline Roma 1984, 509-519. 21 Vö. AUGÉ, M., Pincipi di interpretazione dei testi liturgici, in Anamnesis 1, Marietti 1974, 159-207. 22 Vö., OPPENHEIM, im. 114-118: demonstratio theologica ex textibus; demonstratio theologica ex symbolis. 100
