Teológia - Hittudományi Folyóirat 33. (1999)
1999 / 3-4. szám - Dolhai Lajos: Lex orandi Lex credendi
Ezek után nem véletlen az sem, hogy a Katolikus Egyház Katekizmusa (1993) is kiemelten tartalmazza ezt az adágiumot (KEK 1124, 1126), s összhangban a II. Vati- káni zsinat tanításával kijelenti, hogy a liturgia a szenthagyomány lényeges eleme (DV 8). Az új katekizmus az egyetemes egyház liturgikus szövegeit és magyarázata- it gazdagon idézi. Nemcsak a római, hanem a keleti egyházak liturgiáját is felhasznál- ja teológiai igazságok bizonyítására és megvilágítására.7 A Nevelési Kongregáció ״A szemináriumi liturgikus nevelésről" szóló dokumentuma (1993) kiemelten felhívja a figyelmet arra, hogy fel kell tárni ennek a teológiai ״szólás-mondásnak" az értelmét (25. p.) A papságra készülőknek ״elő kell adni azokat a normákat, melyek révén fel le- hét ismerni, miket ad az Egyház a hívek elé a liturgiában úgy, mint hittárgyakat, s miknek van olyan jellegük, hogy azokhoz nem adja hozzá a Tanítóhivatal a maga te- kintélyét" (uo.). A fő kérdésünk tehát az, hogy mit jelent és milyen értelemben igaz ez a sokat emlegetett teológiai alapelv? 1. AZ ALAPELV EREDETE8 Az adágiumot, ami szószerinti meghatározásban így hangzik: legem credendi lex statuat supplicandi9 (az imádság szabálya határozza meg a köteles hit szabályát) Szent Celesztin pápának (422-432) szokták tulajdonítani, ámde tévesen. A hagyó- mánykritika szerint a közmondásszerű kijelentés megfogalmazója a római pápai kan- cellária vezetője az Aquitániai Prosper volt, aki Szent Ágoston tanításából emelte ki ezt az elvet, hiszen ezek a szavak megtalálhatók a ״De gratia et libero arbitrio" VIII. feje- zetében is. Ezt a művet valaki Szent Celesztin pápa Gallia püspökeihez intézett levelé- hez csatolta (vö. DS 237). Ezek a fejezetek láthatólag Rómában lettek összegyűjtve Prosper Aquitánus által, aki Szent Ágoston tanítványa volt. Az időpont pedig 435-442 között, röviddel Szt. Celesztin pápasága után. Az 500-as évek körül már úgy ismer- ték mint az Apostoli Szentszék hiteles tanítását. Általános elismertsége akkor kezdő- dött, amikor 500 körül Dionysius Exiguus beleszőtte ezeket jogszabály gyűjteményé- be. A VIII. fejezet valójában megegyezik S. Prosper ״De vocatione omnium gentium" című művével (1.12) is, de nyilvánvaló, hogy ez a tanítás már Szent Ágostonnál is megjelenik. 7 8 idézet a római liturgiából és 5 idézet a különböző keleti liturgiákból. A legszebb példa erre az, hogy a katekizmus szentáldozással kapcsolatban egymás után idézi a nyugati és keleti egyház áldozás előtti imádságát, vö. KEK 1386. 8 Az alapelv megtalálható a teljes szövegösszefüggésben: DS 246, in Indiculus de gratia Dei, 8; a sző- vég legalaposabb magyarázata, vö. FEDERER K., Liturgie und Glaube, Legem credendi lex statuat supplicandi. Eine Theologiegeschichtliche Untersuchung, Freiburg 1950; olasz nyelven: VAGAGGINI C., II senso teologico della liturgia, Roma 1965, 477496־; a II. vatikáni zsinat utáni liturgikus teo- lógia meglátásait is feldolgozza: DONGHI A., Nella lode Ia Chiesa celebra la propria fede. Considerazioni suli' assioma ״lex orandi, lex credendi", in Mysterion (Miscellanea di S. Marsili), LDC Roma, 1981,161-192. . 9 A különböző egyházi dokumentumokban a következő megfogalmazásokban jelenik meg ugyanez az igazság: Legem credendi lex statuit supplicandi; Lex credendi legem statutat supplicandi; Lex precandi lex credendi est; és a legelterjedtebb megfogalmazás:Lex orandi lex credendi. 98 ------
