Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 1-2. szám - Tarjányi Zoltán: A bérmálás kateketikai szempontjai
hát erőt kapunk, hogy a látható Egyházban a Szentlélek erői általunk tudjanak kibontakozni, azaz a bérmálásban Krisztus pünkösdi misztériumában részesedünk. „A robur, az erő, melyről a középkor óta beszél a teológiai hagyomány, vitathatatlanul a bérmálás lényegi aspektusát igazolja."12 Schillebeeckx-nél a hangsúly tehát a látható Egyházon van: aki megbérmálkozik, az elkötelezetten együttműködik az Egyház világban való feladataiban a Szentlélekkel, s így a világban járul hozzá Isten Országa erőinek a kibontakozásához. Az Egyház közössége által szenteli meg Isten a világot, miközben Krisztus gyógyító misztériumában részelteti. A bérmálásban tehát ekkléziológiai hatáshoz kötődik a szentségi jegy. Ugyanezt hangoztatja Congar is, de más úton jut el a végeredményhez. Ő a Fiú és a Lélek eljövetelében párhuzamot von: a Fiú kezdettől a világban volt (Jn 1,10), mégis érkezik (Jn 1,11.14). A Lélek kezdettől fogva a világban volt (Tér 1,2), s mégis Vigasztalóként érkezik (Jn 15,26). Következtetése ez: „A Fiú és a Szentlélek egy mindkettejükkel való kapcsolat által közösen éltetik a teremtményt".13 Congar is az ekkléziológiai dimenziót hangsúlyozza: a pünkösdi Lélek nem tesz hozzá semmit a Fiú kinyilatkoztatásához, hanem a húsvéti hitet Egyházzá szervezi, után pedig személyesen vezeti az Egyház közösségét (ApCsel 16,16: ő irányítja az apostoli missziós munkát, ApCsel 20,28: ő rendel elöljárókat stb.). A Fiú és a Lélek missziója tehát össze van kapcsolva: ahogyan Krisztus földi működése alatt a Szentlélekkel való kapcsolat csak a Fiú által, és csak Krisztusban jöhetett létre, úgy pünkösd után fordítva van, s a Krisztussal való kapcsolat csak a Lélek által és a Lélekben lehetséges.14 Krisztusról is és a Szentlélekről is csak ekkléziológiai távlatban gondolkodhatunk helyesen, mert az Egyház közössége a folytatója és beteljesítő- je az ő trinitárius missziójuknak, azaz az Atya megváltás-tervének. Ez a közösségi szempont, tehát hogy Isten az Egyház által hat a történelemben, a szentségekkel kapcsolatos teológiai gondolkodásmódban is hangsúlyosan megjelent. Winling mutatja ki nagy munkájában, hogy az Egyház Krisztus szentségei által jön létre, s egyben a szentségekben mondja ki önmagát és éli meg szüntelen Krisztus-hitét az Egyház. Az újszövetségi hívő ember par excellence módon a szentségekben mutatkozik meg és valósul meg. Mert a szentségek által tud belépni az új üdvrendbe (Krisztus megtestesülésébe, halálába, feltámadásába és Lélek-küldésébe), s az eszkato- lógikus időszakban, az Egyház érájában a szentségekben és a szentségek által teljesedik ki a megváltás műve.15 Mindez kizárólag a bérmálásra vonatkoztatva annyit jelent, hogy e szentség által kap erőt az Egyház arra, hogy a világban tanúskodjon Krisztusról, egyre inkább hozzá hasonlóvá válva, s egyszersmind e szentség által épül bele tökéletesebben a hívő az Egyház közösségébe, vállalva annak küldetését a Szentlélek erejéből. E gondolatot hirdette ki a II. Vatikáni Zsinat, amikor a keresztségről szóló tanítás után így fogalmazott: „A bérmálás szentsége még tökéletesebben köt az Egyházhoz; vele a Szentlélek egészen sajátos ereje gazdagítja a hívőket, akiknek ezért szorosabb a kötelezettségük, hogy Krisztus hivatott tanúiként szavukkal és életmódjukkal terjesszék és védelmezzék a hitet."16 12 SCHILLEBEECKX, Edward: Le Christ, sacrement de la rencontre de Dieu, Paris, Cerf, 1973, 179. 13 CONGAR, Yves: Je crois en l'Esprit Saint, Paris, Cerf, 1979, II. 17. и CONGAR, i. m. III. 225. is WINLING, Raymond: La théologie contemporaine (1945-1980), Paris, Centurion, 1983, 419-420. 16 LG 11. 47
