Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)

1998 / 3-4. szám - Várnai Sándor Jakab: A szerzetesség az egyházban

Nem történik említés a filokália fogalmáról a VC II. fejezetében, melynek címe: signum fraternitatis. Csak a III. fejezet (servitium caritatis) idézi fel ismét, emlékeztetve arra, hogy az „isteni szépség szemlélése" nem jelent meddő bezárkózást, hanem valójában prófétai cselekvés forrása:

„Az isteni szépség keresése arra késztetni az Istennek szentelt személyeket, hogy a testvérek és nővérek éhségtől barázdált, politikai ígéretekből kiábrándult, megalázott, saját kultúrájuk meggya- lázását átélő, erőszakot szenvedő arcán, a megfélemlített kiskorúak, a megalázott és meggyalázott nők, a be nem fogadott, megfáradt emigránsok, az emberi méltóságuktól megfosztott öregek arcán vegyék gondjaikba az eltorzított isteni képmást. így az Istennek szentelt élet a cselekedetek nyelvén bizonyítja, hogy az isteni szeretet az önzetlen és tevékeny szeretet alapja és ösztönzője." (VC 75.)

Végül, a fogalom fontosságát húzza alá az a tény, hogy többször is szerepel a befejezésben. Kifejezetten említi a VC a szépségnek és a szerzetességnek azt a közös tulajdonságát, hogy ingyenesek. Az „ingyenesség túláradása" c. szakaszban megvédi a szerzetesség „haszontalanságát":

„Ami az emberek szemében tékozlásnak tűnik, az annak, akit szíve legmélyén megragadott az Úr szépsége és jósága, világos válasz a szeretetre, és határtalan hála azért, hogy egészen különleges módon ismerheti meg a Fiút és részesedhet világra szóló isteni küldetésében." (VC 104.)

A záró buzdításban a Szentatya a szerzetesekhez fordul: „adjátok oda magatokat Istennek, hogy ebből a világból ne hiányozzék az emberi élet útját megvilágosító isteni szépség egyetlen sugara sem" (109.), majd a Szentlélek Úristenhez imádkozik: „tedd őket isteni szépséged tükrévé" (111.) A Szentlékek műve, hogy az Istennek szentelt személyek odaadásukkal tükrözik Isten szépségét ebben a világban.

c) A sokféleségben érvényesülő egység Lelke, a karizmák osztogatója

A harmadik aspektus, amelyből a Szentlélek és a szerzetesség kapcsolata előtűnik, a sokféleségben érvényesülő egység Lelkét tárja elénk. Az egyház életének, megújulásának, szüntelen előrehaladásának forrása ez a működés. A testvéri élet „meg- vallja a Szentlelket mint az egység elvét az egyházban, ahol О szüntelenül lelki családokat és testvéri közösségeket hív életre." (21.)

A Szentlélek sokféleséget teremtő működése alapozza meg az életállapotok különbségét és egyenlő rangját:

„A Krisztusban való újjászületés réven az összes hívőnek közös méltósága van, mindannyian életszentségre hivatottak; saját hivatásuknak és a Szentlélektől kapott ajándékoknak megfelelően mind részt vesznek Krisztus testének építésében (vö. Róni 12,3-8). Az Egyház tagjainak azonos méltósága a Szentlélek műve, a keresztségen és a bérmáláson alapszik, s az Eucharisztiából táplálkozik. De a sokféleség is a Szentlélek műve. Ő az, aki a hivatások, a karizmák és a szolgálatok sokféleségében az Egyházat szerves közösséggé forrasztja össze." (31.)

A zsinati és zsinat utáni tanítás fontos fogalma a karizma, az egyházra és a szerzetességre nézve egyaránt. Az egyház karizmatikus természetének megértése alapvető a szerzetesség zsinat utáni felfogásához. Ehhez csupán Rahner fontos tanulmá= 68