Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 1-2. szám - Boda László: A természetes erkölcsi törvény időszerűsége korunkban
V megvalósítás". Módosításra szorul a klasszikus fogalmazás második elve: ne csak „mindenkinek", „mindennek" is adjuk meg, ami jár, Isten egész teremtett világának, amellyel összeköt bennünket az üdvösség szolidaritása.12 Ezzel az ember közösségi elkötelezettségének erkölcsi elve is kimondható. Külön nyomatékkai lehet megfogalmazni korunkban az emberi személy tiszteletét, az emberi méltóság köteles elismerését, amely Seneca és Kant klasszikus megfogalmazásában, de a jelenkor pápai körleveleiben is kiemelt visszhangot kap.13 Ez a törvény egyben ellenpontozza is az előbbi elvet: a teremtés valamennyi élő és élettelen lénye világunkban az emberért van, etikai értékrendjében is az ember fennhatósága alá kerül. Az ember viszont felelősséggel tartozik Teremtőjének mindazért, ahogyan diszponál a világ javaival. A teológiailag hiteles keresztény szemlélet azonban a teremtett világ lényeivel kapcsolatos bánásmód felelősségében is Jézus Krisztust tekinti Mediatornak. „Minden a tiétek, ti Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené" (lKor 3,23). A természetes erkölcsi törvény kiegészítése, strukturális módosítása azonban épp a sajátosan keresztény erkölcsi értéktöbblet szempontjából elkerülhetetlen. Ki ne érezné, hogy az „Élj értelmes voltod szerint" elve a görög racionalitás hagyatéka, melynek Aquinói Szent Tamás is méltó tanítványa volt?14 S ki ne venné észre, hogy ez épp a sajátosan keresztény létforma szempontjából szorul rá a kiegészítésre? Igaz, a sztoikusok már ebben is előkészítették az utat a kereszténység számára az emberszeretet eszméjével. Hiteles emberiét, igazi „humánum" nem valósulhat meg a szeretet nélkül, mely az értelem mellett az erkölcsi személyiség másik fókusza. Ennek korunkban különösen Romano Guardini volt prófétai szószólója. Ő a teológia egzisztenciális alkatrészének tekintette, hogy az az értelem és a szív egyensúlyával rendelkezzék, bibliai értelemben véve a „szív" jelentését (Theologia mentis et cordis). Ha tehát а természetes erkölcsi törvénybe nyúló alapja van az „értelmes" életformának, hogyan maradhatna ki a szívünkbe írt erkölcsi törvényből a szeretet alaptörvénye? S valóban kimutatható, hogy az evangéliumi aranyszabályt alapvető erkölcsi törvényként is felfoghatjuk, s ezt olyan metaetikusok is elismerik, mint például az angol R. M. Hare.15 Ez pedig a „másik" felé megnyíló szeretet alapformája. Ha pedig egy filozófus ellenvéleményt jelent be, mondván, hogy az emberi természet eredendően önző és az önsze- retetre van betájolva - így Hobbes vagy Stirner -, akkor máris alkalom nyílik a „természet", ill. „természetes" szavak korrekciójára.16 Felhívás ez egyúttal az áteredő bűn hittételének gyakorlati alkalmazására is. Eszerint: az emberi természet a bűn következtében nem romlott meg radikálisan, erkölcsi érzékét tekintve sem, hanem csupán 12 Erre a módosításra korunk környezetvédői különösen érzékenyek. Λ teremtmények összetartozása és szolidaritása teológiailag a paradicsomi képben és a zsoltárokban, Isten közös dicséretében nyilvánul meg, továbbá abban, hogy az üdvösség beteljesülése a teremtett világot is érinti. Ld. В HÄRING: Frei in Christus, III. 148. sk. Derr „planetáris szolidaritásról" beszél, melyben a sztoikusok kozmikus szimpátiája kap mai visszhangot. 13 Vö. Seneca nevezetes tétele: „Homo res sacra homini", Epistulae morales 95,33. A pápai megnyilatkozásokból ld. pl. Laborem exercens 59. p и Vö. P ROUSSELOT: L'intellectualisme de S. Th. Paris, 1924. 15 Freiheit und Vernunft, 1973, Pathmos, 159. í6 Hobbes szerint a természetes egoizmust a hasznosság elve korlátozza. Tipikus megnyilatkozása a korakapitalizmus filozófiájának. Vö. KECSKÉS P: i. m. 289. Stirner még radikálisabb egoizmust hirdet a 19. sz.-ban. (u. o. 410.). 13 ------
