Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)

1998 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: A rendkívüli vagyonkezelési intézkedés a CIC szerint

Ezek előre bocsátásával nemcsak lehet, de kell is komolyan beszélni az egyház vagyonáról (a vagyon szó nem szükségképp jelenti a javak nagy mennyiségét), s a rá vonatkozó normatíváról. Amennyiben az egyház vagyonkezelői és a vagyonkezelés ellenőrei az egyház szellemében rendelkeznek a javakról, s engedélyezik mindazokat a jogügyleteket, melyek a tulajdonosi jogkör sajátjai, akkor e tevékenység nem rontja, hanem épp hitelessé teszi tanúságtevésünket.

Mielőtt közelebbről a címben megadott témára térnénk, szükséges néhány előzetes megjegyzést tennünk, melyek nélkülözhetetlenek a tárgy megértéséhez. Mindjárt az elején tisztázni kell, mely javakra vonatkozik az V. könyv normatívája, azaz mely javak az ún. egyházi javak? Az 1255. kánon szerint csakis az egyetemes egyház, az Apostoli Szentszék és az egyházban lévő egyéb hivatalos jogi személyek javai az egyházi javak. E meghatározásból ki vannak zárva tehát az ún. magánjogi személyek és a természetes személyek (krisztushívők) javai. A törvényhozó tiszteletben tartotta az egyház tagjainak saját javakhoz (magántulajdon) való jogát, valamint az egyház magánjogi személyeinek autonómiáját, úgy ahogy azt a II. Vatikáni Zsinat a Gaudium et Spes rendelkezésében megkövetelte. Megmarad azonban e javaknak is az egyházi(as) dimenziója,4 vagyis e javakkal is az egyház tanításának szellemében kell rendelkezni. Az egyház tulajdonát tehát csakis a hivatalos jogi személyek javai képezik. Javakat pedig ezek a jogi személyek minden törvényes módon szerezhetnek. Megjegyezzük, hogy a Kódex e javak fő forrásául a hívek adományait jelöli meg. A hivatalos jogi személyek, szemben a magán jogi személyekkel, az egyház nevében cselekszenek (nomine Ecclesiae). Azaz hivatalosan (publice) valósítják meg az egyház sajátos céljait.5 Azokat a célokat, melyek elsősorban vallásos, nem pedig gazdasági, politikai, szociális célok, jóllehet teljességgel nem nélkülözik e jellegzetességeket. Ámbár az Ί255. kánon az egyetemes egyházat is tulajdonosnak jelenti ki, de facto az egyetemes egyház mint ilyen nem tulajdonosa anyagi javaknak, és még csak nem is egy jogi személy a többi hivatalos jogi személy között, hanem isteni rendelkezés folytán erkölcsi személy jelleggel bír, s mint ilyen részt ad az egyes jogi személyeknek abból a jogból, mely számára született és saját (jelen esetben a javakhoz való jog).6 Ez a vonás képezi alapját az egyházi javak mély egységének, melyre az egységes diszciplína és az azonos célok megvalósítása épül. Mondhatjuk tehát azt, hogy a katolikus egyház mint ilyen, hivatalos jogi személyeiben, személyei által tevékenykedik és folytatja Krisztus által kapott küldetését, vagyis a megváltás művét. E jogi személyek szerves egységet képeznek, tehát nem egymástól izoláltan, hanem egymást támogatva működnek. A vagyonkezelés tágan értve épp annak művészete, hogy egyrészt az egyes jogi személyek önállóságukat és stabilitásukat megőrizve megvalósítsák a rájuk bízott célokat, másrészt egymással koordináltan tevékenykedjenek.

4 DE PAOLIS, V, Dimensione ecclesiale dei beni temporali destinati a fini ecclesiali, in Periodica 1995 (84) 77-103.

5 Az Egyház sajátos és kizárólagos céljait az 1254. 2$ sorolja fel és pedig exemplifikatív jelleggel, (az istentisztelet, a klérus ellátása, a szent apostolátus és a szeretet gyakorlása, főképp a szegények, rászorulók vonatkozásában.) Elvileg úgy tűnik taxatíve nem is lehetne ezt felsorolni. E célok megjelölése jogilag végső soron csakis az Egyház vezetésére tartozik.

6 Az egyetemes egyház mint ilyen nem jogi személyiségként áll szemben jogrendjének egyéb jogi személyeivel, hanem részelteti saját és született jogában jogképes alanyait. Tehát nem úgy societas perfecta, mint pl. az állam a polgáraival szemben.

31