Teológia - Hittudományi Folyóirat 31. (1997)
1997 / 1-2. szám - Dolhai Lajos: A presbitérium
Az Egyház missziós tevékenységéről szóló zsinati határozat tanítása szerint a helyi egyház presbytériumának kommunióban kell lennie az egyetemes egyházzal: ״A püspökö- két - és velük együtt papjaik testületét - egyre jobban töltse el Krisztus és az egyház szel- lerne: érezzenek együtt és éljenek is együtt az egyetemes egyházzal” (19. p.). A zsinat a presbytériummal kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdéseket részlete- sen tárgyalja. Csak arra a kérdésre nem válaszolnak egyértelműen a zsinati dokumentu- mok, hogy vajon a szerzetes papok, hozzátartoznak a püspök vezetése alatt álló presbytéri- unthoz. A Lumen Gentium és a Presbyterorum Ordinis még nem tesz különbséget a világi és a szerzetes pap között. Mindkét dokumentum a presbytérium meghatározásánál egyszerű- en csak papokról beszél (vö. L.G 28,; PO 8.). A Christus Dominus határozat már bevezet egy sajátos distinkciót: ״Az összes papok akár egyházmegyések akár szerzetesek, a püspök- kel együtt Krisztus egyetlen papságának részesei, és ilyen minőségben tevékenykednek: így és ezáltal válnak a püspöki rend dolgos munkatársaivá. A lelkipásztorkodásban mégis az egyházmegyés papoké az első hely: ők ugyanis beosztva, inkardinálva vannak a részegyház- ba, teljesen annak a szolgálatára szentelik magukat azért, hogy az Úr nyájának egy részét legeltessék; tehát egyetlen papi testületet (unum constituunt presbyterium) és egy családot alkotnak, amelynek atyja a püspök” (ChD 28. p.). Az idézett 28. pontból úgy tűnik, hogy csak az egyházmegyés papok tartoznak a püs- pök presbytériumához, és az egyházmegyés papok azok, akik inkardinálva vagy beosztva (incardinati vel addicti) vannak egy részegyházba. Az egyházmegyés papok meghatározá- sánál nem egyértelmű a zsinati határozat. A szöveg itt mintegy máris arra utal, hogy az inkardináció nem feltétlenül szükséges a presbyteriumhoz való tartozás szempontjából, amikor az ״incardinati” és az ״addicti” szavak közé a ״vagy” vei kötőszót teszi. Ezek sze- rint az egyházmegyés papokon kívül, a szerzetes és más az egyházmegyébe nem inkardinált világi papok is hozzátartozhatnak a helyi egyház presbytériumához. A meghatározás bi- zonytalanságát valamelyest megszünteti ugyanennek a dokumentumnak a 34. pontja:” A szerzetes papok azért vannak a papi szolgálatra felszentelve, hogy ők is a püspöki rend szorgos munkatársai legyenek. Még többet segíthetnek a püspöknek ma, amikor súlyosbo- dik a lelkek ínsége. Ezért egy bizonyos, de igaz értelemben azt kell mondani róluk, hogy az egyházmegye papságához tartoznak, amennyiben részt vesznek a lelkek gondozásában és az apostoli teendőkben a felszentelt főpásztorok vezetése alatt”. Ez a szöveg azt már egy- értelműén kijelenti, hogy a szerzetes papok az egyházmegye papságához tartoznak (vera quadam ratione), de a megfogalmazás azt még nem mondja, hogy a helyi egyház presbytériumának is tagjai. A zsinat után az Ecclesiae sanctae (1966) motu proprio a papi szenátusok felállításá- val kapcsolatban indirekt módon kijelenti, hogy a szerzetesek is valódi tagjai egy egyház- megye presbitériumának. A papi szenátusba őket is be kell választani, mert ők is részt vesz- nek a lelkipásztorkodásban és az egyházmegye apostoli küldetésében. És ha a papi szená- tus a papok testületét képviselő tanács, vagyis ha lényege szerint a presbyteriumot képvi- seli (vö. Presbyterorum Ordinis 7. pont), akkor ebből szükségszerűen következik a presbytériumhoz való tartozásuk.5 Tehát azt kell mondanunk, hogy az egyházmegyébe nem inkardinált világi papok és azok, akik egy szerzetesi közösség tagjaiként egy egyházmegyében laknak s valamilyen lel- kipásztori szolgálatot végeznek, annak ellenére, hogy továbbra is törvényes ordináriusuk alá tartoznak, teljes értékű tagjai a helyi egyházmegye presbitériumának. Ezért van az, hogy Az Egyházi Törvénykönyv szerint a papi szenátus megválasztásában aktív és passzív vá5 Motu proprio Ecclesiae Sanctae, 1966. aug. 6.1,15 AAS 58 (1966)767
