Teológia - Hittudományi Folyóirat 31. (1997)
1997 / 1-2. szám - Szabó Ferenc SJ: "Magyarország apostola és tanítómestere"
Pál apostol nyomán az ״új embert” hirdeti. Milyen legyen az új ember? ״I. Mindé- nekelőtt vallásos legyen.” Itt már elkezdi hangoztatni azt, ami filozófiai, teológiai és lelki írásaiban, beszédeiben és elmélkedéseiben, naplójegyzeteiben állandóan visszatér: ״Hogy mennyit fejt meg majd az életből a tudás, azt nem tudom; de annyit tudok, hogy az életnek értéke nem Hűlni, hanem élni. E helytelen irányzat (a racionalizmus) következtében az em- bér teljesen az észre bízta életét s elsorvadt s elsenyvedt az elszigetelt észnek befolyásától, melyet a szív nem inspirált. Az észt nem szabad a szívtől elszigetelni; ha elszigetelik, akkor elszegényítik; ha elszigetelik, akkor megrabolják intuícióitól, lendületétől, lelkesülésétől, finom érzékétől, s csakis az egyszeregy gályapadjára kovácsolják.” Itt Ágoston és Pascal, valamint Bergson és Blondel irányvonalában mozgunk. De Prohászka hozzáfűzi, hogy nem elég a vallásos ember: ״II. Nekünk hívő ember kell. Nem minden vallás hit; csak a kinyilat- koztatáson épülő vallás, az hit. Mi hiszünk a magát természetfölötti módon kinyilatkozta- tó Istenben, ki a világtörténelembe lépett »in signis et portentis«. A legnagyobb »signum et portentum« a mi Urunk Jézus Krisztus. A mi Urunk Jézus Krisztus történelem; élete, cső- dái történelem; mindez nem a vallásos eszméknek szimbóluma, melyet az ihlet alkotott; hanem tény és történelem...” (ÖM 13, 87-90). Ilyen programmal kezdi sorozatát Prohászka. ״Mi lehetne ma, az első május előestéjén lelkűnknek izzóbb vágya, mint új élet- re születni s élni?! Ki bennem hisz, élni fog.” (Uo. 93) Az egyetemi templom lett a katolikus - és részben más vallású - férfiak húsvéti lel- kigyakorlatainak színhelye. ״Prohászka talán itt élte át apostoli, papi lelkének legtisztább örömeit” - írja Schütz Antal. Híresek voltak Prohászka beszédei, amelyeket a katolikus nagygyűléseken mondott. Kidolgozta beszédeit, de aztán szabadon adott elő, magával ragadva a közönséget. A szem- és fültanú Schütz írja: ״Azt meg kellett élni: amint a zsúfolt teremnek és a végsőkig fűtött várakozásnak izzó légkörében [...] orkánszerűen fölzúduló tapsok közt megjelent csupa erő, finomság, lelkiség alakja, azzal a páratlan tartással, mely önérzetet és mély alázatot su- gárzott egyszerre. [...] Valóban, az elragadtatásnak és eszmeszületésnek, a katolikus önérzet és magára- ébredés fogantatásának, a tettrefeszülésnek és talpraállításnak órái voltak azok. »8-10 ilyen ember forradalmat tudna csinálni«, írta akkoriban egy liberális újság. Hát ezt a forradalmat megcsinálta ő egymaga, minden egyes alkalommal.” (25,55-56) Fél évvel halála előtt, 1926. október 10-én (születésnapján) Prohászka a XVIII. katolikus nagygyűlésen forradalmi be- szédet mondott, sürgette a reformokat, ismételten a Rerum novanim-ra hivatkozva. Most, amikor hazánk keresi a kiutat a mély gazdasági (társadalmi) erkölcsi válság- ból, és püspöki karunk az egyház szociális tanítását alkalmazva igyekszik irányt mutatni, Prohászka életművében biztos támpontokat találunk e tájékozódáshoz. A magyar püspöki kar 1919. augusztus 22-i értekezletén ״nagy lelkesedéssel” elfő- gadta egy közös pásztorlevél fogalmazványát, amelyet Prohászka Ottokár készített el. E körlevél leírja a Tanácsköztársaság pusztításait, majd megjelöli a teendőket a jobb jövő épí- téséhez. (vö. Gergely Jenő: A püspöki kar tanácskozásai, Gondolat 1984, 74 és 320-324). A közös pásztorlevél az első feladatnál hangsúlyozza: ״Hát álljunk ellent a gonosz- nak, s fogadjuk meg, hogy csak olyan képviselőjelöltekre adjuk szavazatunkat, kik a kérész- tény hit alapján állnak, kik a hitvallásos iskoláknak hívei, kik a keresztény elveket az élet egész vonalán érvényesíteni akarják; mert az a meggyőződésünk, hogy Isten, lélek, vallás s erkölcs nélkül mindenünk romba dől. Segítsünk tehát önmagunkon s ne higgyünk azoknak, kik rontani igen, de építeni sehogysem tudnak.”------ 58
