Teológia - Hittudományi Folyóirat 31. (1997)
1997 / 1-2. szám - Pápai Lajos: Az Egyház az ökumenikus párbeszédben
Másrészt: az új nép belső találkozási pontja Krisztus; az ő felszólítása, hívása, vala- mint a hívására, személyére adott válasz teszi lehetővé, hogy ez az új nép létrejöhessen. Másik megjegyzés: a tanítványok kérik Jézust: tanítsa őket egy imára, ami az ő közös imájuk lesz. ״Az imádságnak sajátos rendje ugyanis - mondja J. Jeremias - a kor vallási csoportjaiban lényeges jellemvonása közösségeiknek.” (uo.) Vagyis az apostolok e kérése kifejezi az öntudatukat, hogy ők - hála Jézusnak - egy új közösséggé váltak. Figyelni kell arra is, hogy Jézus tanítványainak közössége nem egy amorf csoport. Közepén ott találjuk a szilárd magot ״a Tizenkettőt.” Ez a szám ami egy világosan körül- határolható csoportba köti őket össze, olyan lényeges, hogy Júdás halála után be kellett töl- teni a helyét. (Ap Csel 1,15-26). Szent Márk pedig explicite így írja le meghívásukat: ״és ő belőlük megalkotta a Tizenkettőt.” (3,14). Elsődleges feladatuk: a Tizenkettő közösségét alkotni. Ehhez kapcsolódik két funk- ció: hogy ״vele legyenek”, és ״elküldje őket prédikálni.” A Tizenkettő szimbolizmusa lényeges: Jákobnak 12 fia volt, Izraelnek 12 törzse. Meg- alkotva a Tizenkettő csoportját. Jézus önmagát teszi meg az új Izrael alapító atyjának, és ki- választja ezt a 12 embert alapnak és eredetnek. Nem lehetett volna világosabban kifejezni eg)’ új nép kezdetét, amelynek már nem a természetes leszármazás az alkotó eleme, hanem a ״Jé- zussal lenni”, s a Tizenkettő azt kapta küldetésül, hogy ezt adja tovább. Itt már jelen van az egység a sokféleségben: az új és egyetlen nép eszméje dominál a Tizenkettő elvághatatlan közösségében, akik nem teljesítik szimbolizmusukat, küldetésüket, csak mint a Tizenkettő. A 70 vagy 72 tanítvány, akikről Lukács beszél, teljessé teszi ezt a szimbolizmust: a zsi- dó tradíció szerint 70 (vagy 72) a föld népeinek a száma, őket nem számítva. (Gén 10; Ex 1,5; Dt 32,8). Ez a 72 tanítvány jelzi Jézus szándékát: az egész emberiségből kell megalkot- nia hívei csoportját. Az új Izrael át kell, hogy öleljen minden népet. A Miatyánk megtanítása már előre jelezte a szakítást a zsidó kultusszal - Jézus eljár még tanítványaival a Templomba -, hisz ez egy független imaközösséget tételez fel Jézus- sál és tőle kiindulva. De a döntő lépést ez irányba a szenvedése előtti estén tette Jézus: át- formálta Izrael húsvétját egy teljesen új kultusszá, amiben már logikusan benne volt a sza- kítás a templomi közösséggel, hogy véglegesen megalapítsa az Újszövetség népét. Az Euchkarisztiát megalapító szavak - akár a márki, akár a páli hagyományt nézzük - mindig kapcsolatban vannak a Szövetséggel. A múltban ez a Sinai hegyre utalt, a jövőben pedig a Jeremiás által megjövendölt Új Szövetségre. A szinoptikusok és János evangéliuma is összekapcsolják ezt a húsvéti eseménnyel, és mindegyik a maga módján visszatükrözi az izaiási Szenvedő Szolga alakját is. A húsvét és a Sinai Szövetség rítusa Izrael népét alapító aktusa, azok formálták nép- pé, és szüntelenül megújították. Az a kapocs, ami fennáll ezen ősi rituális alapok között, amikre Izrael épült és ame- lyekből táplálkozott, és a prófétai hagyomány fontos szövegei között, egyesíti a múltat, a jelent és a jövőt egy új szövetség perspektívájában. Ahogy egykor a régi Izrael a Templom- ban látta és tisztelte egységének garanciáját és szívét, s ezt az egységet valósította meg élő módon a Húsvét közös, évenkénti megünneplésével, ugyanúgy ez az új étkezés (utolsó va- csora) kell, hogy az egység kapcsa legyen Isten új népe számára. Nincs többé szükség egy helyhez kötött központra, ami a látható jeruzsálemi templom volt, az Úr Teste, ami az eucharisztikus étkezés szíve, az egyetlen és új Templom, ami össze- gyűjti a minden helyen és minden időben élő keresztényeket egy új egységbe, ami sokkal va- Jóságosabb egység, mint amit a kőből épült Templom valaha is meg tudott volna adni.------- 47
