Teológia - Hittudományi Folyóirat 30. (1996)

1996 / 3-4. szám - Nemeshegyi Péter: Krisztus a mi utunk

azt az örömet adja a tanítványoknak, mely egész életüket ihleti és vezeti. Jézus isteni erővel tölti be őket, és így ők is úgy tudnak működni, mint ő: hirdetik és terjesztik az Is- ten országát. Mindig együttműködik velük Jézus. Ez a működés biztonságosan halad előre a történelmen keresztül az eszkatologikus beteljesedés felé. Azt, aki Jézus hívását követi, átöleli az Út-Jézus útitársi működése. Az ilyen ember megtagadja önmagát, kö- veti Jézust, belép az Atya szeretetébe, együtt dolgozik Jézussal, hogy minden embert el- vezessen az Atya, Fiú és Szentlélek szeretet-közösségébe. ״Az út, mint benső megtartó erő, útitársunkként folytatja vándorlását, élteti tettein- két. Az útnak, mint a mindenséget átható alapnak méltóságteljes éltető működése füg- gőleges és vízszintes irányban végtelenül kiterebélyesedik, minden létezőt betölt, meg- jeleníti és kinyilatkoztatja az Atyaisten szeretet-teljességét. Ez egyben az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretetének hatalmas drámája, egy szeretet-himnusz, mely az eget és a föl- det betöltő méltóságteljes szimfónia. A barátaiért életét feláldozó szeretetet kinyilatkoz- tató Krisztus életműve beborítja a mindenséget és átöleli az emberiség egész történél- mét. Ennek következtében az emberiség minden egyes tagja és a mindenség minden lé- tezője a Szeretet függőleges éltető működése révén egymással kommunikál, egymáshoz kapcsolódik, szeretet-himnuszként lángol fel, eget és földet és az emberi történelmet át- hatva visszhangzik a végtelen szuperkozmoszban.” Ezek Kadovaki könyvének zárószavai. Könyvét érdekes, értékes műnek tartom. Eltú- lozza ugyan a héber és a görög gondolkodásmód ellentétét, és ez utóbbinak értékét nem veszi eléggé figyelembe. De művének nagy értéke, hogy követi azt az ideált, melyet egy mai német teológus így fogalmazott meg: ״A Szentírás szövegei olyanok, mint a hamu, mely megmaradt annak az istenélménynek hatalmas tűzéből, hogy ezt a hamut szortí- rozzák. Pedig az eredeti lángot kellene feléleszteniök! Ehhez persze új tüzelőre van szűk- ség. Ez a tüzelő pedig nem lehet más, mint a Szentírás-magyarázó istenélménye.” Kadovaki egész könyve hatalmas istenélményből fakadt. Ez teszi értékessé. Ezért ad jó teológiát. A teológia célja ugyanis, Szent Bonaventura szerint nem más mint az, hogy ,jók legyünk” (ut boni fiamus). 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom