Teológia - Hittudományi Folyóirat 30. (1996)
1996 / 1-2. szám - Erdő Péter: A püspökök megválasztása a Decretum Gratiani szerint
megfogalmazott különbségtételét is az apjuk életmódját utánzó és a méltó módon élő tör- vénytelen fiák között.76 Végső soron tehát elutasítja azt, hogy valakit olyan bűn miatt zár- janak ki a szentélésből, amelyet nem ő követett el. cl. A fokozatos előléptetés A szent rendekre alkalmas minden hívőt meg lehetett választani püspökké, mégis vi- tatták olyan személy választásának lehetőségét, aki az alacsonyabb rendeket még nem nyerte el. Ebben az összefüggésben Gratianus forrásai háromféle akadályról tettek említést. Mindenekelőtt nem volt szabad megválasztani, még kevésbé pedig azonnal püspökké szén- telni az újonnan megtérteket, vagyis a neofitákat (D.57 c.un., D.61 c.9), sőt általában a la- ikusokat sem (D.59 c.3, D.61 c.l, 2, 3, 4, 5, vö. D.51 c.2), mert híjával voltak az egyházi élet gyakorlati ismeretének és a szolgálatban való gyakorlatnak. Mégis megjegyzendő, hogy Gratianus nemcsak közli, hanem hangsúlyozza is azokat a forrásokat és tanúságokat, me- lyek megengedik világi személy közvetlen megválasztását valamely püspöki székre. Elem- zi a tilalom indokait (vagyis az ismeretek és a gyakorlat hiányát stb.) és a történelemben szereplő nagy püspöki egyéniségek példájára hivatkozva azt állítja, hogy amikor a törvény indoka (a ratio legis) nem áll fenn, vagyis a jelölt kiváló személy, nem kötelez a tilalom (D.61 d.p.c.8). A törtetők kizárása a püspöki tisztségből, melyről már a Toledói Zsinat alapvető ká- nonja említést tesz (D.51 c.5), e tekintetben sajátos vonatkozással rendelkezett, mert - a 61. ditinctio 7. fejezetének összefüggésében azokra a laikusokra utalt, akik közvetlenül a püspökségre akartak emelkedni a klérus különböző fokozatainak átugrásával. Ám a foko- zatos előléptetés kritériuma, valódi értelmében azt jelentette, hogy akit a püspökségre ki- jelöltek, annak már áldozópapnak vagy legalább diakónusnak kellett lennie (vö. D.51 c.5, D.52 c.un., D.59 c.1-2,-4, D.61 pr., D.61 c.10), a szubdiakónusok nem voltak megválaszthatok (D.28 d.p.c.13).77 Ezt a követelményt azonban - hasonlóan egyes egyéb kritériumokhoz - a jelölt kérésére adott pápai felmentéssel le lehetett hárítani. A kánoni értelemben vett posztuláció (felmentéskéréssel egybekötött választás) rendszere viszont csak Gratianus művét követőleg, a dekretálisokban fejlődik ki.78 e. Másik püspöki szék birtoklása Tekintettel a püspök és a rábízott Egyház lelki házasságának ókori eszméjére,79 va- lamint az áthelyezés kánoni tilalmát tartalmazó és a Decretumban is használt auctoritas 76 D.56 d.p.c. 13: Sed sicut supra dictum est de presbiteronim filiis, ita et hoc de filiis adulterorum inlelligendum uidetur, ut illi dicantur esse abhominatio Domino, ad quos paterna flagitia hereditaria successione descendunt. Ed. Friedberg 1,223. 77 Vö. NAZ, R., Offices ecctésiastiques, in Dictionnaire de droit canonique, VI, Paris 1957, col. 10931096־; BENSON 93. 78 Vö. X 1.5 (De postulatione praelatorum); LE BRAS 492. 79 Vö. pl. OBER, L., Die Translation der Bischöfe im Altertum, in Archiv für katholisches Kirchenrecht 88 (1908) 209229־ (különösen 2123-33 (1909) 89 ;441-465 ;(213־; SCHULZE, W. A., Ein Bischof sei eines Weibes Mann...Zur Exegese von l.Tint 3,2 und TU 1,6, in Kerygma und Dogma 4 (1958) 287-300; TRÜMMER, J., Mystisches im allen Kirchenrecht. Die geistige Ehe zwischen Bischof und Diözese, in Österreichisches Archiv für Kirchenrechl 2 (1951) 62-75 (különösen 63); GAUDEMET, J., Le symbolisrne du mariage entre l'évéque et son église el ses consequences juridiques, in Kanon. Jahrbuch der Gesellschaft für das Recht der Ostkirchen 7 (1985) 110-123; IBOUNIG, J., Sponsus vice Christi. Der Bischof als Darsteller des Christus-Bräutigams und die Konsequenzen für seine Rechtsstellung von der apostolischen Zeit bis Gration, Roma 1994 (PUG, Diss.). 24
