Teológia - Hittudományi Folyóirat 30. (1996)
1996 / 1-2. szám - Erdő Péter: A püspökök megválasztása a Decretum Gratiani szerint
gekben a püspökök kiválasztása terén a tartomány püspökei és a metropolita részvételének egész leírása még a keresztény ókor intézményi állapotait tükrözi, vagyis egy olyan időszak- ét, amikor a szentelés még szorosabban kötődött valamely konkrét püspöki székre való rendeléshez. A relatív ordináció ilyen rendszerének megszűntével válik aktuális problémá- vá a választásnak mint olyannak a megerősítése, mely már eltekint a szentelés kérdésétől. Ez a változás teszi majd szükségessé a Gratianus kora utáni pápai dekretálisokban a válasz- tás megerősítésének részletes szabályozását. A püspökök kijelölésének Gratianusnál található képét röviden így foglalhatjuk ősz- sze: 1) a püspök kijelölésében túlnyomóan a választási elv érvényesül; 2) a választási eljá- rás még nincs pontosan szabályozva; 3) a választó személyek köre egyre inkább korlátozó- dik, ebben a korban a választók csak a klerikusok; 4) a világiak és a fejedelmek szerepét az ״egyetértés” (consensus) szóval fejezik ki, ennek jogi tartalma azonban nem nyer pontos meghatározást, annyi viszont világos, hogy a kijelölés döntő mozzanata a klerikusok által végzett választás; 5) a választás kapcsán szükséges a világi fejedelem valamilyen ténykedé- se (sőt egyes szövegek szerint éppenséggel megerősítése), mely például akkor konkretizá- lódik, mikor a király megadja a püspöknek a regáliákat,49 vagy legalább a választás elvég- zésének előzetes engedélyezésében nyilvánul meg;50 ám az egyházi hatóságnak beleegye- zését kell adnia az elvégzett választáshoz; a beiktatás (institutio) és a felszentelés is lehe- tővé tesz egy bizonyos mértékű ellenőrzést,51 bár a metropolitai vagy pápai megerősítés szükségességét és hatását csak később határozták meg pontosabban a dekretálisokban52 (vö. D.23-24); 6) a választói testület még nem korlátozódik a székesegyházi káptalanra, ha- nem más klerikusokat - Gratianus szerint legalábbis bizonyos szerzeteseket - is magában foglal. A kérdésnek ez az ábrázolása megfelelt az érettebb gregoriánus reformirányzat mentalitásának, mely ebben az időben már a gyakorlatban is kezdett túlsúlyba kerülni.53 Gratianus művét olyan történelmi pillanatban alkotja meg, amikor a püspök egyre függetlenebbé válik a városi lakosság egyes csoportjaitól, viszont egyre inkább beilleszke- dik magának az egyháznak a szervezetébe. Ezt a változást Manlio Bellomo olyan történél- mi-társadalmi folyamatnak minősíti, melynek során ״egyfelől a püspökök egyre inkább el- szigetelődnek a városi népességtől, mely új intézményes formákat alakít ki magának (conventus civium, coniuralio, compugna, commune civitatis...)׳, másfelől bensőségesen be- illeszkednek a vidék szervezett hatalmainak szövedékébe, az első grófok (comes) leszárma- zottai meg a régi és új helyi földesurak mellett és velük versengve. Ezekben az évtizedek- ben és persze ezt követően a XII. században és a későbbiekben a püspök fokozatosan el- veszti a városi társadalmi csoportok szolidáris és teljeskörű támogatását, miközben kivá- lasztásának és kinevezésének eljárásai maguk is módosulnak.54 Ser. A, Vol. I, Tom. 1), New York 1969, 139 ('Illud darun1 est quod si quis preter conscientiam metropolitani factus fuerit episcopus, hunc diffinuit magna sinodus episcopum esse non oportere'[D. 64 c.8). Eum excipe qui pro sua consecratione suum primatem aut patriarcham aut summum pontificem adierit. Sunt enim episcopi qui consecrationis sue priuilegium a prima sede meruerunt, quorum consecratio summo pontifici resematur. Ipse quoque papa cum sit et patriarcha, set papa quidem omnium, patriarcha uero non omnium, in eorum consecratione suum placitum uenerabiliter expetitur in quos sua patriarchia extenditur). 49 Vö. LE 13RAS II, 497. s0 Vö. HINSCHIUS II, 560-573. 51 Vö. D.75. c.2; D.64C.1; D.5I c.5; LE 13RAS 11,496. 52 X 1.6.3, 11 és 32; X 1.7.1-2; X 1.6.31.10; méltatlan személy megerősítéséről lásd: X 1.6.44; cf. LE 13RAS II, 946. 53 Vö. GAUDEMET, L'élection episcopale 477. 54 13ELLOMO, M., Sociela e istituzioni dal medioevo ágii inizi delleld moderna (Libri di Erice 2), 7R0ma 1994,142. 20
