Teológia - Hittudományi Folyóirat 30. (1996)

1996 / 1-2. szám - Bolberitz Pál: Krisztus és filozófusok. A filozófiai krisztológia egy tipológiájának lehetséges vázlata

híva, nem vehetné-e át az érzékelhető világ valósága transzcendentális megalapozásának funkcióját?18 Krisztus szerepének egyértelmű átvétele, és az ő közvetítésének kizárása azonban itt gondot okoz. Természetesen ez lehetséges, de csak analóg és részesedett érte- lemben (ha filozófiailag nézzük), ám mindez csak azt a tényt húzza alá, hogy végső soron az antropológiai válasz a krisztológiai válasz felé mutat.

Mindazonáltal nem vonhatjuk kétségbe, hogy a bizonytalanságok ellenére a blondeli filozófiai kérdés-felvetések nem jelentéktelenek krisztológiai szempontból. Blondel posztulálja, feltételezi Krisztus létezését és létezésének lehetősége által azt, hogy az érzé- kelhető világ létezésének nyugtalanító kérdésére megnyugtató válasz van Krisztus létezé- sében. Blondel számára a világot (kozmosz) Krisztus nélkül nem lehet elgondolni. Ám ez Krisztus létezését - filozófiailag - nem teszi szükségszerűvé.19 Épp ellenkezőleg. Arra hív- ja fel a figyelmet, hogy a filozófiai gondolkodás lényegileg és felülmúlhatatlanul tökéletlen marad a krisztológiai kérdés vizsgálatában, és túlmutat önmagán a teológiai krisztológia felé.

Azt azonban nem tagadhatjuk, hogy mind a hegeli pánlogizmus, mind a blondeli pánkrisztizmus a filozófiai fogalom-alkotás új dimenzióit tárta föl, s így Krisztus alakja és története termékenyen hat a filozófiai gondolkodásra. Míg Hegel, Krisztus alakjából és történetéből, új fogalmi struktúrát desztillált magának (hogy a dialektika útján e ״túllépés” után újra visszazuhanjon az immanens emberi gondolkodás szintjére), addig Blondel, Krisztusban az ״elgondolhatatlan”, az ״értelmen-túlit” tekintette minden emberi értelmes- ség forrásának: És nála ez a forrás nem más, mint Jézus történelmi léte és személye. Oben- ne találja meg minden lehetséges kérdésre a választ. Mi is arra törekszünk - vagy legalább- is vágyunk e törekvésre -, hogy Benne találjuk meg a megoldást. Ami azonban e megoldás- ban homályos marad, az tán nem más, mint halvány filozófiai visszatükröződése annak a titoknak, amit Jézus Krisztus személye a benne hívőknek jelent.

Összefoglalva: Megkíséreltük a filozófiai krisztológia egy lehetséges tipológiájának vázlatát nyújtani, ami inkább jellemző, mint kimerítő tipológiának bizonyult. E tipológia, mint minden rendszerezés és módszer, önmagában hordozza korlátáit, mégis megkönnyíti az értelem számára a fogalomalkotást. Ám fogalmat alkotni nehéz arról, ״ami” mint tör- ténelmi esemény egyedi és ״aki” mint személy megismételhetetlen, továbbá, aki kicsúszik minden definiálhatóság korlátái alól, hiszen ő a második isteni személy, s mint ilyen defi- niálhatatlan, de ugyanakkor ő minden definiálhatóság transzcendens lehetőségi feltétele. A filozófiai krisztológia határa épp itt lelhető fel. Ha egy filozófiai gondolkodó akár önma- ga rendszerét, akár a filozófiailag lereflektált, esetleges emberi tapasztalást vagy közmeg- győződést tekinti (tudatosan vagy tudattalanul) abszolutumnak, akkor Jézus Krisztust csak e rendszer vagy esetleges valóság horizontján belül tudja értelmezni, és ezt vetíti ki Krisz- tusra, s így épp azt nem fogja megtalálni - a módszer-rabság következtében -, amit kere- sett. Ám ha elfogadja a valóság abszolút alapjának őt, aki ״az út, igazság és élet”, akkor fi- lozófiája is új távlatokat kap, és Krisztusban az ״egész”-ben, továbbá Krisztusban, az ״égé- szén más”-ban, de történelmileg és személyében mégis hozzánk annyira közel levőben, aki a ״világ világossága”, meglátja a részek és az egész mélységeit is, és filozófiai krisztológiája valóban keresztény bölcselet lesz.

18 13LONDEL, M., LAclioti (1893), Paris, 1950,461.

19 Ez persze nem jelenti egy esetleges teológiai szükségszerűség kizárását abból a meggondolásból kiindulva, hogy a megtestesülés - épp a János prológus és a kolosszei levél tanítása alapján - a világ-teremtés teológiai értelemben vett lehetőségi feltételének is tekinthető legyen.

11