Teológia - Hittudományi Folyóirat 30. (1996)
1996 / 3-4. szám - Rózsa Huba: A messiási eszme kérdése a mai biblikus kutatásban
A messiási eszme mint reinterpretáció gondolata összefüggésben áll a prófétai köny- vek keletkezésének kutatásában a redakciótörténeti módszer alkalmazásával, amely új felismeréseket hozott a messiási szövegek irodalmi-teológiai sajátosságainak és keletke- zéstörténetének megértésében is. Minthogy a messiási szakaszok ezeknek az írásoknak integráns részei, ezért a prófétai könyvek kialakulásánál megállapítható törvényszerűsé- gek, ezekre a szövegekre is vonatkoztathatók.27 A reinterpretáció munkamódszerének jellegzetessége, hogy a hagyomány ősibb és is- mert elemeihez nyúl, ezeket saját történeti helyzetéből kiindulva újraértelmezi és fogai- mázzá, egyúttal pedig az ősi hagyomány érvényét a saját korára nézve bizonyító értékű- vé teszi. Ez az eljárás abból a meggyőződésből indul ki, hogy Izrael múltjának nagy üdv- történeti tapasztalatait és Isten egykor elhangzott igéjét megőrző hagyomány magában rejti a jövőt. Ezért ha azt helyesen értjük, hatékony eszköze lehet a jelen értelmezésnek, de bepillantást enged Isten jövőre vonatkozó tervébe is. A prófétai irodalomra nézve ez azt jelenti, hogy az egyes könyvek hosszabb hagyomá- nyozó folyamat eredményei, és végső kánoni formájuk a fogság alatti és fogság utáni időben alakult ki. Az egyes írások alapja és kiindulópontja az autentikus prófétai igehir- detés, amelyet még a próféta korában vagy azután lejegyeztek. A hagyományozás azon- ban nem szorítkozott a megőrzésre, mint ahogyan a könyvek írásának célja sem csak a hagyományban megőrzött igehirdetés lejegyzése és rendezése, hanem azt újraértelmez- ték és további nem a prófétától eredő kiegészítésekkel látták el. Ez a tevékenység abból a felismerésből indult ki, hogy a következő nemzedékek a próféta igéit saját korukra is érvényes üzenetnek fogták fel és segítségükkel értelmezték saját jelenüket és a jövőt. Mi- közben saját helyzetükre értelmezték a próféták szavait, Isten sugalmazó tevékenységé- nek hatása alatt az elhangzásuk óta eltelt idő üdvtörténeti tapasztalataival kiegészítet- ték sőt újraértelmezték üzenetüket. Ennek során mindig megmaradt a meggyőződés, hogy a próféta szellemében járnak el amikor tanítását gazdagítják, s ugyanakkor hűsé- gesen őrzik a rájuk hagyományozott örökséget. A prófétai igehirdetés értelmezésének és bővítésének folyamatában döntő szerepe volt a fogság és a fogságot követő idő tapasztalatainak. A fogság előtti próféciát az ál- landó hitetlenség és hűtlenség miatt túlnyomóan az eljövendő ítélet fenyegetése uralja. A kilátásba helyezett büntetést később Júda és Jeruzsálem pusztulásában látták bekövet- kezni. A súlyos bajban, s a fogság után is, figyelmük a jövő felé fordult, mert felismer- ték, hogy Isten nem népe pusztulását, hanem üdvösségét akarja. Ezért, míg a fogság alatti és utáni próféták hangsúlyozottan Isten Izrael iránti megújult üdvözítő akaratát hirdették, a fogság előtti próféták ítélethirdetését az üdvösség ígéretével egészítették ki. A könyvek a fogság után kialakult végső, kánoni formájában tehát az egykor elhang- zott prófétai igék új egyetemes távlatot, a végső üdvösségre szóló irányulást kaptak. Ezért egy-egy próféta tanítása a kánoni forma horizontján maradt fenn számunkra. En- nek a célnak szolgálatában áll az az irodalmi szerkesztő tevékenység is, amely az igék tervszerű elrendezésében és új összefüggésbe helyezésében, az egyes könyvek ítélet-üd27 A redakciótörténet mint módszer egy-egy bibliai szöveg kialakulásának útját keresi az első leírástól a végső, jelenlegi kánoni formáig. Ebben a folyamatban megpróbálja azt az alapszöveget megállapítani, amelyet a hagyományozó nemzedékek (redaktorok) saját korukra aktualizáltak, újabb üdvtörténeti tapasztalatokkal kiegészítettek, sőt újraértelemeztek. Az alapszövegeken túl figyelme kiterjed azokra az értelmező vagy kiegészítő szövegekre és azok teológiai sajátosságaikra is, amelyek az alapszöveghez járultak ill. annak ér- telmezései, s azokat időrendbe próbálja állítani. Ezzel fényt derít a kánoni szöveg keletkezéstörténetére. 30
