Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Farkasfalvy Dénes: Jézus gyermekkora az evangéliumokban
ki mint olyan isteni tettet, amely Jézust Isten Fiává teszi hatalomban: „feltámasztva Jézust, ahogy a második zsoltárban írva van: Te a fiam vagy, a mai napon nemzettelek." Mindkét beszéd zsidó hallgatóságnak szólt. Minden bizonnyal Róm 1,3-4 is, amely a páli működést megelőző egyház hithirdetését tükrözi, még a zsidókeresztény Ősegyház programját foglalta össze. Emiatt találjuk meg benne a kijelentést Jézusról, mint Dávid utódjáról, mint az ő sarjaként támasztott Messiásról. Ha gondolatmenetünk helyes, akkor arra kell következtetnünk, hogy az apostoli örömhír már az apostoli időkben mint élőszóban meghirdetett „evangélium" magában foglalta Jézus dávidi eredetének tényét. Amit tehát a mai biblikus irodalom — valószínűleg téves szóhasználattal — „gyermekségevangélium"-ként kezel, már az első, éspedig zsidó hallgatósághoz intézett apostoli igehirdetésnek része volt. Máté evangéliuma bizonyítja legvilágosabban ezt az állítást. Egyrészt ebben az evangéliumban, amely leginkább őrzi a zsidókeresztény gondolkodást, Jézus mint „Dávid Fia" gyakrabban és tudatos nyomatékkai szerepel. Másrészt első két fejezete igazában nem „gyermekségtörténet", hanem csak annak bemutatás, hogy Jézus nem csak Ábrahám, hanem Dávid fia (vö. Mt 1,1). Ezt bizonyítja családfája (1,2-17); ezt igazolja az a tény, hogy ő az „Emmánuel", aki a dávidi dinasztiának megígért „jelként" szűztől született (1,18-25); erre vall, hogy a próféták szava szerint Betlehemben született (vö. Mik 5,1-3). Azonban a „dávidi messiás" nem jelenti, hogy Isten csak a zsidóké és nem a pogányoké is (vö. Róm 3,29). Ugyanis már születésekor kinyilvánult a pogányok előtt: előbb keletről jövő bölcseknek, majd amikor nyugatra, Egyiptomba menekült (2,1-18). Végül az a tény, hogy a galileai Názáretben élt és „Názáretinek" nevezték, isteni akarat eredménye volt, mert így egyrészt az írásokat teljesítette be (2,23), másrészt az üdvösségnek már a kezdetét a „pogányok Galileá- jába" helyezi (3,12-17; vö. íz 8,23-9,1). Máténál tehát a gyermekségtörténet helye és tartalma a legrégibb apostoli igehirdetés követelményeinekfelel meg. Arra szolgál, hogy bővebb tanítás (didaché) formájában kifejtse mélyebb értelmét annak, amit a Római levélben olvasott apostoli kérügma egyetlen kifejezéssel jelöl: ő „Dávid sarjaként született test szerint". Máté első két fejezete tehát nem egy később felmerülő, mítoszt teremtő „visszaemlékezés" szülötte, hanem egy olyan tételnek, a „dávidi Messiás" eredetének bizonyítása, amely az első igehirdetés programjában már megtalálható. 2. Márk mint „ősforrás" és az ún. „gyermekségtörténetek" Ha a fentiek értelmében Jézus dávidi eredetének kérdése az első apostoli igehirdetés integrális része volt, miért hiányzik ez az anyag a legprimitívebb evangéliumból, Márk művéből? A válasz kettős. Már az apostoli nemzedék idejében megkezdődött a pogányok térítése. E pontban minden kutató egyet ért. Az is világos, hogy nem-zsidók számára, akik az ószövetségi iratokat alig vagy egyáltalán nem ismerték, Jézus alakját másképp kellett bemutatni, mint a zsidóknak, akik az írások beteljesülését várták. Főképp az a kérdés, hogy Jézus a zsidóság királyi családjának sarja és ezért Messiás (Christos) és Úr (Kyrios), teljességgel tévútra vezethette volna a pogány missziót. Hiszen már Jézus saját életében és halálában a „dávidi messiás" alakjának politikai eltorzulása okozta a legtöbb félreértést. Ezért világos, hogy az „egyetlen evangéliumot", amelyet Pál a Galata-levélben oly szenvedélyesen véd (Gál 1,6-8), mégis csak kétféle módon kellett hirdetni a „körülmetéltek" és a „körülmetéletlenek" számára. Pál tehát maga is, éspedig ugyanabban a levélben, különböztet a „körülmetéletlen- ség evangéliuma" (euangelion tés akrobustias) és „a körülmetélés" (tés peritomés) evangéliuma között (Gál 2,7). Márk minden bizonnyal az első olyan evangélium, 5
