Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 1. szám - KÖRKÉP - Tarjányi Zoltán: Yves Congar bíboros, korunk kiemelkedő teológusa
alkalomból életét és munkásságát hat, róla szóló, ill. róla is szóló munka alapján tekintjük át.1 1904-ben született Sedanban. 1921-től kisszeminarista, majd kispap, s 1925-ben lép be Szent Domonkos rendjébe. A teológián belül kezdettől fogva az egyháztan vonzotta. Papszentelésére készülve az eucharisztikus áldozat teológiájával és János evangéliumával foglalkozott. „János 17. fejezetén elmélkedve végérvényesen felismertem hivatásomat: munkálkodni azon, hogy mindazok, akik Krisztusban hisznek, egyek legyenek. Ezzel nemcsak felismertem, de el is fogadtam egy ökumenikus hivatást, amely egyben ekléziológiai hivatás is volt."2Diploma dolgozata ezt a címet viseli: Az egyház egysége. 1932-ig Párizsban az Institut Catholique-on folytatta tanulmányait. Ekkor ismerkedett meg Couturier lyoni pappal, aki a kereszténység egységéért indított január végi imanyolcadot kezdeményezte. Ez időben alakította ki széles személyes kapcsolatait az ortodox és a protestáns teológusokkal. 1932-ben kezd tanítani a dominikánusok rendi főiskoláján (Le Saulchoir). Apo- logetikát ad elő, s ennek keretében a De Ecclesia traktátust is, melyet a következő tanévtől áttesz a dogmatikába. Ez az átcsoportosítás a XX. századi egyháztan történetében jelentős fordulatot jelent. Tanári munkássága kezdetétől rendszeresen publikál, először a „La vie intellectuelle" című folyóiratban, majd 1937-ben a Cerf kiadónál megindítja az Unam Sanctam könyvsorozatot, melynek kötetei döntő hatást gyakorolnak a II. Vatikánum dokumentumainak egyházfelfogására. Csak néhány könyvre utalunk: e sorozatban jelent meg H. de Lubactól a Catholicisme, valamint a Méditation sur l'Église. Congartól pedig 1937-ben a „Szétszakadt keresztények" (Chrétiens désunis), melynek alcíme ez volt: A katolikus ökumenizmus alapelvei. 1941-ben publikálja a „Tanulmányok az egyház misztériumáról" (Esquisses du mysté- re de l'Église) című kötetét, melyben az egyház egységével, Szent Tamás egyházfogalmával, a Krisztus misztikus teste egyházképpel, valamint a Szentlélek egyházban betöltött szerepével foglalkozik. E könyvsorozat része az „Igaz és hamis reform az egyházban" (Vraie etfausse réforme dans l'Église, 1950), a „Vázlatok a laikátus teológiájához (Jalons pour une théologie du laicat, 1953), a "Szent egyház" (Sainte Église, 1963), valamint a „Dialógusban levő keresztények" (Chrétiens en dialogue, 1964). A fentebb jelzett Esquisses-ben már megtalálja azokat a szempontokat és kulcsfogalmakat, melyek segítségével a jogi szemléletű egyházképet ellensúlyozni lehet. Hangsúlyozza, hogy az egyház lényegileg eszkatologikus közösség, mely Isten ajándékát fogadja be, sőt abból él. Hogy ez a közösség befogadhassa az isteni életet, létrehozza az egyházi intézményt (a szentségeket és tisztségeket), de ezzel az eszköztár-létrehozással önmaga is szentséggé válik, hiszen Krisztus közvetítő küldetésének meghosszabbítója lesz a világban. A „szentség" nem más, mint az isteni önajándékozó létteljesség és a közösség kapcsolata, azaz a kettő közötti közvetítő, mely mindkét fél természetében részesedik. Egyszerre isteni, mert Isten embersze- retete, Krisztusban hozzánk közeledése állandósul benne; ugyanakkor emberi is, épp ezért minden korban más és más arculatot ölt magára. Mikor az Esquisses című könyve 1941-ben megjelent, Congar már egy év óta hadifogolyként élt: 1940-ben katonai behívót kapott, rögtön fogságba esett, s csak a világháború befejezése után, 1945-ben szabadult. A következő öt esztendőt Luther és Karl Barth teológiájának a megismerésére szenteli. Ez idő alatt jutott el a nagy felismerésre, mely egyháztanának későbbi kibontakozását erőteljesen befolyásolta: rájött, hogy a skolasztikus egyházkoncepciónak mi a gyengesége, mi az, ami hiányzik belőle. Rádöbbent, hogy a kinyilatkoztatás egyházzal kapcsolatos képeiben, melyekben az egyház misztériuma fogalmazódik meg (test és fej, jegyes, templom, város, királyság, szőlő, nyáj, stb.), ugyanazok az alapvető értékek jelennek meg: 42
