Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 1. szám - KÖRKÉP - Gruber, Marie-Louise - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Ám Krisztus föltámadt halottaiból mint a holtak zsengéje (1Kor 15,20)
KORKÉP Marie-Louise Gubler ÁM KRISZTUS FÖLTÁMADT HALOTTAIBÓL, MINT A HOLTAK ZSENGÉJE (lKor 15,20) Gustav Mahler sokáig küszködött második szimfóniájának, a „Feltámadás-szimfóniának" a befejezésével, mire kitisztult benne az utolsó tétel látomása. Hans von Bülow zongoraművésznek és karmesternek 1894-ben a hamburgi Mihály-templom- ban rendezett gyászünnepélyén Klopstock egyik költeménye fejezte ki számára szóban és muzsikában személyes megilletődöttségét, és megrendülését: „Feltámadsz, ó feltámadsz, porom, Rövid nyugvásodból! És halhatatlan Éltet ád, ki elhívott! Aratni jő az Úr, S begyűjti kévéit, Minket, holtakat." A vetés és aratás, a kéveszedő Aratás Ura, a por feltámadása képeihez Mahler hozzáfűzi a saját, szinte igéző szavait: „O hidd el, nem hiába születtél, nem hiába éltél, szenvedtél... O halál, te mindent legyőző, most legyőzettél!... ne reszkess már, készülj az életre! ... Azért halok meg, hogy éljek!" A feltámadás-szimfónia utolsó tételében összekapcsolódik szinte minden emberi érzés a feltámadás zsidó reményével és a zeneszerző hívő bizalmával. De ahhoz, hogy befejezze a szimfóniát, szüksége volt a közvetlen megrendülésre, a halál megtapasztalására. Csak akkor beszélhetünk Jézus feltámadásáról, ha komolyan vesszük azt, ahogyan az emberek megtapasztalják határaikat és a halált, ha elhagyjuk annak a szemlélőnek a semleges álláspontját, aki elfogadja az üres sírt Jézus feltámadása „bizonyítékaként". „Aki találkozik a Feltámadottal, az meghal mint Isten szemlélője, hogy feltámadjon tanújaként és hirdetőjeként" (Kurt Marti). Feltámadsz, porom, rövid nyugvásodból... A múlandóság megtapasztalása („porom"), különösen hirtelen halál esetén, elkerülhetetlen. Néhány hete meghalt 56 éves korában egy munkatársunk; szívinfarktus ragadta ki egy nagyon aktív politikai és pedagógiai tevékenységből. Szombaton még alkotmány tant tanított, s nem egészen egy hét múlva virágok borították a sírját. A háza, az íróasztala — mind úgy vannak még, mintha szabadságon volna. Betoppanhatna minden pillanatban, de nem jön soha többé. Az iskola megy tovább, a község pótválasztást hirdetett meg, a család emlékül fényképet küldött szét. Csak legközelebbi hozzátartozói élik át Mascha Kaleko mondásának igazságát: „Ha meghal valaki, azoknak, akik szerették, úgy tűnik, mintha nem mehetne az élet egyszerűen tovább. De ők is csupán „gyászoló árván maradottak", s megy minden tovább, ahogy mennie kell. Még az órák sem állnak meg..." Egy óra sem áll meg, holott az 28
