Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 1. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Erdő Péter professzorral az egyházjog mai problémáiról és feladatairól
Újabb püspökkari kiegészítő szabályokra lesz még szükség néhány témakörben. Részben lehet ilyen a diakonátus, pontosabban az állandó diakonátusi szolgálatra való felkészítésnek a rendje, részletei. A félreértések elkerülésére megjegyzendő, hogy az előző években nem hivatalos kiadványként megjelent erre vonatkozó püspökkari szabályzatnak nevezett szöveg semmiképp sem tekintendő püspökkari jogszabálynak, hiszen a konferencia hivatalos elfogadása, az Apostoli Szenszékhez való felterjesztés és a Püspöki Konferencia tekintélyével végzett kihirdetés nem történt még meg. Még jelentősebb a Papnevelés Országos Szabályzatának a kérdése. Nyilvánvaló, hogy ez hosszabb dokumentum. Volt már ilyen szabályzat Magyarországon. A Magyar Püspöki Kar a hetvenes évek elején kidolgozott és kiadott egy szabályzatot. Ezt kell megújítani az azóta hozott újabb egyetemes egyházi rendelkezéseknek megfelelően. Azt hiszem, éppen mert ez differenciáltabb, nagyobb munka, egy kicsit több időt igényel, mint az előbb felsorolt szabályok, amelyek már jóváhagyásra kerültek. — Több olyan püspökkari rendelkezésről szólt most, ami tartalmában nem látszik újnak. Az előző években is érvényben voltak már ezek? — Térségünk egyik jellemző problémájához érkeztünk el ezzel. Az eddigi években, sőt évtizedekben hazánkban — nagyon kevés, főként liturgikus kivételtől eltekintve — alig voltak olyan püspökkari jogszabályok, melyeket a Szentszék előzetes felülvizsgálata után mint ilyeneket hirdettek volna ki. Azokról a témakörökről, melyeket az egyetemes egyházjog szerint a püspöki karoknak kell szabályozniuk, a püspöki karok kétharmados többséggel dönthetnek. Ezt követően a szentszéki jóváhagyás és a kihirdetés után azonban mindenkire kötelezőek, az egyes püspökök nem változtathatják meg őket. Ha viszont ilyen döntés nem születik, akkor — legalább is ezen témakörök többségében — az egyes püspökök általános törvényhozói jogosultsága elevenedik fel. Csakhogy az egyes püspökök ezt az egyéni hatalmukat a konferencia keretében együttesen is gyakorolhatják. Ilyenkor azonban csakis egyhangúan határozhatnak, s az így elfogadott normától bármelyik püspök a maga egyházmegyéjében bármikor eltérhet. Természetesen a püspöki kar hatáskörébe utalt témák többségében igen komoly ok szükséges ahhoz, hogy továbbra is csak az egyes püspökök döntsenek (ahol erre jogilag egyáltalán lehetőség van). Az új püspökkari szabályok megjelenése mindenesetre a világegyház döntő többségére jellemző normális jogalkotói tevékenység megelevenedését tanúsítja. — Mik a legújabb problémák az egyházi jogtudományban? — Ha a szakirodalmi vitákat tekintjük, az utóbbi évek egyik legélénkebben taglalt kérdése az egyházjog teológiai megalapozásának problémája. Ennek keretében a communio fogalmának és a II. Vatikáni Zsinat nyomán hangsúlyt kapott eucharisztikus ekkleziológiának a kánonjogi következményei, melyekről a Hittani Kongregáció is állást foglalt az utóbbi években. Igen sok publikáció lát napvilágot a házasságjog egyes részleteiről is, így a keresztények közötti érvényes házasság szükségképpen szentségi mivoltáról, amit különben az Egyházi Törvénykönyv kifejezetten állít, mégpedig számos pápai megnyilatkozás alapján. A házasságjogban egyébként a házassági beleegyezés, különösen az arra való pszichés képtelenség formáiról esik igen sok szó. Újabban a házasságkötés érvényességéhez szükséges forma is vitákat vált ki, hiszen a nem katolikus keresztények vonatkozásában erre a katolikus egyházjog már nem ad irányelvet, viszont korábban tekintélyes tanítóhivatali megnyilatkozások ennek szabályozására is a katolikus Egyházat minősítették illetékesnek. Ortodox keresztények esetén a Szentszék joggyakorlata ezeknek az egyházaknak a saját gyakorlatára utal a házasságkötés formája tekintetében. Hasonlóan sokat publikálnak és vitatkoznak a különböző egyházi tanácskozó és tanácsadó szervek 26
