Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 1. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Erdő Péter professzorral az egyházjog mai problémáiról és feladatairól
gyének 1994. december 3-án. Megjegyzendő azonban, hogy az egyházi jogszabályok előkészítése során is olykor többet ér a szakmai tökéletességnél és a szövegek technikai harmóniájánál, hogy az érintettek az új szabályokat életükhöz közel állónak, sajátjuknak érezzék. Nélkülözhetetlen azonban a leglényegesebb szakmai szempontok érvényesítése, ha egyszer jogszabályok alkotásáról van szó. Olykor persze — éppen a gyakorlati helyzet különlegessége, az egyetemes egyházi törvényhozó által szem előtt tartott helyzettől való eltérése miatt — egészen hétköznapi problémák kezelése is mesterségbeli bravúrt kívánhat. A jogszabályok szakmai korrektségének előmozdításán kívül, ami a kánonjogásznak mindig sajátos szolgálata, nagy élmény az Egyház társadalmi-emberi dimenziójával való találkozás is. Hiszen a jogban végül is mindig az emberről van szó: az emberről, szemközt a másik emberrel és beleállítva a magasabb erők és értékek, az isteni üdvösség művének összefüggésébe. — Említette a Püspöki Konferencia új kiegészítő szabályait az Egyházi Törvénykönyvhöz. Megvilágítaná ezeknek a szabályoknak a jelentőségét? — AII. Vatikáni Zsinat után előtérbe került az a szemlélet, amely a részegyházaknak, egyházmegyéknek az egymás mellett élő egyházmegyék közösségének — amely például egy püspöki konferenciában kifejeződik, noha a konferencia nem az egyházmegyék összessége, csak a püspökök csoportja — tehát ezeknek az egységeknek nagyobb önállóságot biztosít. Éppen ezért az egyetemes egyházjog kifejezetten is utal számos helyen arra, hogy ebben vagy abban a témában a megyéspüspöknek vagy a püspöki konferenciának kell szabályt alkotnia. Nem egyforma azonban az egyes püspök és a püspöki konferencia lehetősége részleges jogszabályok kiadására. Az egyes megyéspüspök ugyanis — mint a Christus Dominus kezdetű határozatban a II. Vatikáni Zsinat hangsúlyozottan is tanítja — rendelkezik egyházmegyéjében mindazzal a hatalommal, ami lelkipásztori feladatának gyakorlásához szükséges, kivéve azokban az ügyekben, amelyeket a jog vagy a pápa határozata más egyházi hatóságnak tart fenn. Tehát a püspöki törvények, így például az egyházmegyei zsinat nyomán született püspöki előírások nem szorulnak római felterjesztésre vagy jóváhagyásra, hanem a főpásztor saját hatáskörében kihirdetheti őket. Témájuk is bármi lehet, ami az Egyház teológiai valóságával összhangban áll, és a magasabb egyházi törvényhozók jogszabályaival nem ütközik. Apüspöki konferenciák természetüknél fogva nem rendelkeznek ilyen széleskörű hatalommal. Nem is törvényhozó szervek, hanem a püspökök tanácskozásának, nézetegyeztetésének intézményei. Ez persze távolról sem jelenti azt, hogy csekély volna a jelentőségük. A gyakorlatban mindenütt a latin Egyházban mégiscsak mintegy új hierarchikus szintet látszanak képviselni az egyes püspökök és az Apostoli Szentszék között. Kétségtelenül bennük is megnyilvánul valami abból az érzületbeli kollegialitásból (collegialitas affectiva), amely a püspökszentelésben kapott küldetés egyetlen egyházmegyén túlra mutató jellegéből következik. Jogszabályt csak azokban a témákban alkothatnak, amelyekben őket erre az egyházjog vagy az Apostoli Szentszék külön felhatalmazza. Ezek a szabályok azonban technikai szempontból is normakontroll alá esnek, tehát fel kell őket terjeszteni az Apostoli Szentszékhez, ahol csak azt vizsgálják meg, hogy nem ellenkeznek-e az egyetemes joggal, s megadják a „nihil obstat"-ot. Ezután ki lehet hirdetni őket az adott területen. — Milyen témakörökben születhetnek püspökkari jogszabályok? — Különböző dolgokról szólhatnak az ilyen szabályok. Például a házassággal kapcsolatban ilyen téma a házasságkötés előfeltételei, a házasságkötéskor adandó garanciáknak, Ígéreteknek a formája, az eljegyzés kérdésköre, anyakönyvezési részletek, vagy az, hogy milyen anyakönyveknek kell minden plébánián meglenniük. A Magyar Püspöki Kar úgy döntött, hogy pl. bérmálási anyakönyvet kell továbbra is 24
